azt a kellemes lebegést
sohase felejtem el
feküdtem a tanáriban
két összetolt széken
már majdnem meghaltam
mikor rámtört---
hát nincs is halál
ez valami más
éltem, lebegtem
magam fölött
pár centire
s boldogan
gondtalan
de tudtam
hogy azt a másikat
kell választanom
kit otthagytam
azon a kemény
széken oly szabadon
s visszazuhantam hozzá
kérve emeljenek fel
menni akartam
belekapaszkodva
kolleganőmbe
újra fájdalommal
telve el
de itt ezen a földön
lépegetve
mi mégis csak
bajaival, keservével
az otthonom
(még)
hiszen várnak
a tanitványok vissza
s pici gyerekem
fel kell neveljem
(s magamat is, teljesen)
(de lehet
hogy azóta megértem
a végső elszakadásra is?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése