in memoriam Altmayer

olvasom, hogy 23-án meghalt, beteg volt, de még tervezte, hogy visszamegy (önkéntesként) dolgozni a klinikára, ahol elkezdte, onnan jött át Makóra 20 évre osztályvezető főorvosnak, épp jókor, az én szempontomból, 83-ban, hogy nyugodtan megszülhessem nála egyetlen lányomat 84-ben,  (bár ő "előrehaladott korom" ellenére, biztatgatott, hogy ha már ilyen jól sikerült az első - 3 év múlva szívesen látna hasonló alkalomból...)

akkoriban még nem volt divat a későn, 40-en túli szülés, pláne első gyereknél....

mint visszajött a fülembe, engem használt biztató, reménykeltő reklámnak, más idősebb nőknél

előbb csak az SZTK-ban a soros nőgyógyászhoz mentem, rákérdeztem, hogy dolgozhatok-e, azt mondta, még korai lenne, hogy kiírjon, de egy kolleganőm figyelmeztetett, hogy az első három hónap a legkockázatosabb, és ő, meg más is ajánlotta az Altmayert (ma is hálás vagyok nekik!), ő pedig már azt se engedte meg, hogy visszamenjek a tanáriba összepakolni,, szanaszét maradt minden az asztalomon, azt mondta, ha más munkahelyem lenne , engedne dolgozni, de a tanárságtól eltilt nagyon szigorúan

egy idősebb kolleganőm (S.Gizike) vette át az óráimat , de úgy, hogy ő látogatott már meg engem (emlékszem, anyu adott neki ajéndékba egy festett rózsát.---) később pont akkor ment nyugdijba, amikor a kislányom megszületett, és innen datálta ezt a számra fontos dátumot, így mindig megemlékezett nagyon kedvesen lányom születésnapjairól is....

jól zajlott a terhesség, eltekintve tényleg az első idők hányingereitól, hányni nem is tudtam, mert enni se, úgyhogy pár napra (vagy hétre?) be is kellett feküdni a kórházba,.(kiszáradás fenyegetett) nem tudtam semmit se enni, végül is (s ezért egy másik ügyeletes orvosnak vagyok hálás, a szintén elhunyt Stróbl Ferencnek), hogy az az ötlete támadt, hogy minden nap beküldi reggel a diétásnővért, hogy megbeszéljük mit kivánnék, s mindig azt főznek nekem amit meg is ennék...)(de irigyeltek is a többiek:) később, hogy nyugtom legyen, Altmayer adott nekem külön  egy kisebb szobát, később másodmagammal voltam ott (mert elég rémes volt amikor látogatáskor az én ágyamra is ráültek, mozgatták, egyszer egy káliumot is tartalmazó infuzió alkalmával meg majd meghaltam, gyorsabban csöpöghetett( hadonásztam, a s a terem végében egy lolleganőm (Kozákné )észrevette, s szólt , hogy vegyék le,,,még egy örök hála)

a 3 hónap elteltével minden rendben volt, szépen fejlődött a gyermekem a hasamban, ugyan ő korábban is, rendületlenül,  csak engem evett, le is fogytan vagy 46 kilóra, de, már nem csak engem evett, azaz nem hagytam magam teljesen eéfogyasztani,(a végén 62 lettem, azaz lettünk)

havonta rendszeresen jártam be a kórházba  ellenőrző vizsgálatokra (meg persze a terhesgondozóba is)

de bármi rendkivüli volt, beszaladtam az én drága orvosomhoz,,, soron kivül is, inkább csak megnyugtatás miatt, de persze mindig lekiismeretesen meg is vizsgált

egyszer mert anyu véletlenöl nyitva hagyta az alsó konyhánkban a gázt , s annak szagára  ébredtem, nagyon megijedtem, mondta  csak sétáljak egyet, rákérdeztem miért, az oxigénpótlás miatt? azt mondta nem, csak hogy nyugodjak meg (ma se tudom, mire gondolt valójában)

egyszer meg (fodrász utáni illatos hajam miatt?) megcsípte egy darázs az arcom .. hatalmasra dagadt.. akkor is berohantam

meg elkaptam anyutól,egy fertőző (fürdőből hozott )szemgyulladást.. akkor is...

de mindig meg tudott nyugtatni (s nekem ez volt a legfontosabb)

aztán,  bár a hónap közepére voltan kirva  befektetett elején, s el is döntötte, különböző megfontolásokból, hogy 4-én  sectio, azaz császármetszés lesz

remegve kérdeztem előtte való nap

-mi lesz holnap?:
mosolyogva válaszolt: - holnaptól boldog családanya lesz
megint megnyugtatott

s így is lett

az altatásból ezt hallottam az ő a hangján: megmondhatják neki, hogy kislánya van....

****

anyu festett neki egy gyönyörű, igen nagyméretű virágcsendéletet, hálából, talán ez volt a legszebb festménye, amit valaha is csinált... Bekeretezve adta át neki (s nekem mondta , az se érdekli, ha a mellékhelyiségbe teszi ki...remélem azért nem így lett...örült neki)

mi meg de mennyire a lánynak!

ma is és örökre hálás vagyok, leszek neki....