meddig... (és hogy) ?

meddig lehet így élni

tápászkodom ki délutáni sziesztámból

tegnap találtam egy borítékon egy mondatot pirossal írva

nem tudom mikori, nem olyan régi lehet, mert elég olvashatatlan, gyorsan, kapkodva iródhatott, van benne egy javítás , áthúzás is, onnan is gondolom, hogy valószínű én írtam, de lehet, hogy csak lejegyeztem valahonnan...(?) valószínű, hogy nem az én aktuális de átérzett gondolat(om)

az anyákban az a legrosszabb, hogy hirtelen megöregszenek, meghalnak , s ottmaradunk nélkülük


pedig nem egyszerre halunk meg, hanem fokozatosan (l. fent) *

(pl. mint lehet, hogy a  lassan ölő arzén segítségével is, itt Makón,  ami jócskán található az ivónak csúfolt vizünkben... mindenféle eus előírás ellenére... dehát kinek fontos a mi egészségünk,ha nem nekünk, csak szidjuk az EU-t, és a vizjavitásra adott milliárdokat herdáljuk el, úgy hogy közben még baktériummal is fertőzzük a vizet. de mit beszélek én itt többes szám és főleg első személyben?! már megint összekeverem a tettest és az áldozatot?... vélem)

---
meddig lehet így élni...

és most olvasok egy hason mondatot Radnóti naplójában:  1941 aug 17, a HÉVen utazva:

Hogy élnek az emberek, hogy tudnak élni így? S a dolgaik, a beszélgetéseik, az örömeik
...hogy is lehet alkotómunka nélkül élni...!

lehet, hogy nálam is erről lenne szó?!!!(két napja is már olvastam a naplót, csak még nem tartottam itt, de a szellemisége átjárhatott)

nem játék a világ,teremteni kell

ő mennyit dolgozott, szinte a halálraítéltsége tudatában...

én már kétszer annyit éltem, és milyen keveset tettem

a múltkor kifutott a számon hogy ellazsáltam az egész életem, mindig ilyen rossz érzésekkel ébredek, mindig ez ugraszt ki az ágyból, az elvesztegetettség érzete, és mindig épp reggelente kell rádöbbennem, sokszor szószerint visszaesve az ágyba, hogy már nem pótolható, amit kihagytam...elmulasztottam...ez is reggel volt, épp telefonált lányom, s egyből mondta dehogy is, és olyan meggyőzően,nem akartam tiltakozni.pedig.

nem szabad restnek lenni. a jóra....akárhányévesen is, akárhogyis

nem így kell élni, hogy szemrehányást kelljen tenni magunknak miatta

amúgy

..........................................................................................

ezeket
pár napja, pontosabban napokban,  írtam...kutyafuttában...össze-vissza...

...sokszor az életben egy szálra fűződnek fel a dolgok, mintha felelnének vagy olykor feleselnének...oda kell figyelni amire... amivel...

de a Radnóti naplóra még visszatérek, rendesen... önmagáért.
mert fontos.


...
*
avagy ahogy Radics Viktoria idézi a fb-on Ivo Andricot forditva  (Jelek az út mentén) ezt:

"Hogy öregszünk és meghalunk, azt mindig is tudtuk, bár lassan szoktunk hozzá a gondolathoz és nehezen békéltünk meg vele. Ámde az évek múlásával, mégpedig jóval a halál, sőt jóval az öregség előtt, új gondolatok ébrednek bennünk, amelyekkel lehetetlen megbékélni, és amelyek korai öregségbe és a halál előtti valódi halálba taszítanak bennünket. Ez pedig annak világos és könyörtelen tudomásulvétele, hogy egyre kevésbé, egyre ritkábban veszünk részt abban, ami a világban termékeny, örömteli és haladó, és egyre több az olyan szenvedély, amit nem érzünk át, az olyan siker, amelyben nincs részünk, hogy – a mi számunkra -- tulajdonképpen a szemünk előtt hervad s hal el a világ, mi pedig, még élve, de már az életen kívül, tehetetlenül, szótlanul és mozdulatlanul szemléljük ezt a folyamatot."

 ajaj... ezért irhattam én (van már vagy 40 éve ! - "ne hagyj meghalni halálom előtt!" meg mondtam egy kérdésre, hogy meddig is akarok élni? "amig lesznek vágyaim"...csakhogy nem is gondoltam, hogy elfogyhatnak valaha is!