HAGYMA 2017 szept 10

 A Hagymafesztival 3.napja vége felé làttam hagymàt is!:) Hurrà!

hagymafesztivál tömeg

 hagymafesztivál

felfordult a város, kivetlözött magából? 

vagy ilyenkor mutatja meg igazán magát:

tömeg, tolongás, a szökőkút tere ki van nőve, ha a koncertek közönségtömegét nézem..

tegnap elmentem a Kordáékra (gondoltam, ha a Korda öregebben mint én kibirja ezt a strapát a szinpadon), én is kibirhatom lent-...de nem, be se fértem....még megközelitőleg se

egy fagyizó padján ültnk és beszélgettünk egy ismerőssel, miközben találgattuk , playbackelnek-e, s elszégyelltem magam, mikor hallom, a végén köszöntik a zenekart (eddig mindig nélküle voltak Makón)!.

ja és visszafelé vettem sültkolbászt , egy felet kértem volna , de nem voltak hajlandóak kettévágni

(10 dkgra saccoltam a felet ,az 1200 Ft, az egész viszont pont a duplája 2400 volt... hm...

(anyám nem győzött rajtam csodálkozni, mikor egyszer a piacról azzal jöttünk haza a férjemmel, hogy ettünk kint sült kolbászt, csak csóválta a fejét, most is azt tette volna valószinúleg...)

FÉLRE 2015 SZEPT 9

 mai félreolvasásom: stiláris statáriális helyett!

írd le

 HA ESTE

ESZEDBE 

JUT EGY NÉGYSOROS

ird le

vagy legalább egy szót belőle

mert reggelre

elfelejted

s nagyobbnak gondolod a kÁrt

a valóságosnál

Ilda kerámiái és a közönségi visszhang szükségessége

 megint kiállitás a levéltárban , ezúttal Fodor Ilda kerámiáiból

Oláh Nóra beszélgetett vele

két nő, nőiesen:

ja, és utána odasettenkedtem a büféasztalnál két másik művészhez, múveikre reflektáltam és eszmét cseréltem...(mikve, spiritualitás a szobrokban) és meglepődésemre jól esett nekik, és szivesen is beszéltek, és kölcsönösen köszöntük....

rádöbbentem , hogy a művészeknek is igenis szükségük van a visszajelzésre

s nem kell visszafogottnak lennem, nekem, mint közönségnek...ha van mondanivalóm (s mindig van:)

(hát, jókor jutott eszembe :)

(Ildának egyébként most csak annyit mondtam, hogy műalkotás, a megjelenése is ()mert még nem láttam  a dolgait, mikor őt)

**

ja, és ugy látszik nagyon beszédes kedvemben voltam,

szóba elegyedtem két kisfiúval is

akikről kiderült, hogy lányom volt tanárjának unokái, és az egyik mellesleg lányom osztálytársának fia  is volt, sőt pecére padtársa is,  aki egyszer jól elagyabulálta a lányom fejét(!) a vonalzójával...

a kisfiú elképedve feltette az egyedüliz ártatlan  jogos kérdést::

de hát miért?

én is csodálkozom, azóta is...!

(pedig már az én unokém is hasonkorú- ők remélem nem hadakoznak, legfeljebb csak a kung fun, ami úgy tudom önvédelem, lányomra is ráfért volna(?)

aug 7

EGYSZERI LEJÁTÁSZÁSRA 2015 SZEPTEMBER 8

 "egyszeri lejátszásra"

belső mobilom
csak egy dalt játszik
ez az életem

Timi "Kifejezetten élvezetes" verskötetéről a Népszavában

 

..a rend, az mennyi munka”

Földközeliség és transzcendencia, hétköznapok és ideák, 

háziasszonyi szerep és lírai én kettőssége jelenik meg 

Turi Tímea kifejezetten élvezetes verseskötetében. 

„Tartsd tőlem távol a dolgokat, / vidd tőlem el egész messze / azt, ami megsebezhet,

 / azt, ami megölelhet” – megindító fohász áll a kötet élén, mely a műfaj nagy-nagy 

hagyományait követve kér oltalmat a sors próbatételei, nyugtalanító-felkavaró 

élményei ellen. 

A nyitány emelkedetten spirituális jellegét folytatja, fölerősíti a szerkezet 

szembeszökő sajátossága: a rövid ciklusokat egy-egy (összesen kilenc) Bevezetés 

az imádkozásba című költemény indítja. E váltakozó hangvételű – hol játékos,

 (ön)ironikus, hol komoly, szentenciaszerű – művek valamiképpen egyaránt 

kiemelnek a mindennapokból, s összességükben kellő nyomatékkal idézik meg 

a magasabb eszmények, értékek vezérelte élet elemi igényeit.

A versekben a transzcendens eszmények mellett a földközeliség is 

folyamatosan jelen van. A leleményes Odüsszeusz például az egyik ciklusban 

nagyon is köznapi figuraként jelenik meg, kalandjai elég kisszerűek, 

s mint megtudjuk: az ithakai élet jóval egyszerűbb, zökkenőmentesebb volt 

az eposzi hős hosszú távollétében. Elhalványul, prózaivá válik a megidézett 

ószövetségi alakok borzongató különössége is:

Lót felesége visszafordul, és megy tovább – hangzik a verscím, melyben 

a lírai én azért hálás a sorsnak, hogy végül nem történt vele semmi rendkívüli, 

semmi olyan, mely veszélyeztette volna nyugalmát. Jónás ebben a líravilágban – 

groteszk módon – maga változik cetté, s a vízben kerengve hallgatja a ninivei 

piac távoli lármáját. Oidipusz apja, Laiosz pedig csak legyint a mitológiai 

szörnyűségekre: a fiam „dehogyis öl meg, se direkt, se tévedésből. / 

Egész egyszerűen csak elfelejti, hogy itt vagyok.” – Fent és lent, éteri és profán, 

mítosz és köznapiság – mindezek révén a karcsú kötet meglepően tágas 

és színes költői univerzumot tár elénk.

A versekben megjelenő lírai én élethelyzete rendszerint a még és a már 

szembesítésével jellemezhető: a jövő, a perspektívák övezete még sokfelé nyitott, 

de már kellő tapasztalat halmozódott fel. Még nincs itt a leltárkészítés, 

a nagy összegzések ideje, de az eddigi pálya már megannyi általánosabb 

tanulságot kínál.

Ennyiben is igen karakteres a Csak énekeljetek című költemény – egyszerre elégikus 

és csattanósan önironikus – felismerése: „A villamosra vártam, fújt a szél, / 

a kezemből kifordult az ernyő, / amikor eszembe jutott: / milyen régen jutottak 

eszembe a férfiak. / Sosem gondoltam volna, hogy ez elmúlhat, / 

míg oly sok minden más megmarad. / A migrén. A ragaszkodás. A félelem. / 

Nem is láttam az arcotokat a maszktól, / az alakotokat az esőtől. / 

És különben is: lassan / a fiaim lehetnétek.” De kiemelhetjük itt a címével, 

a műbeli szituációval Karinthyt idéző verset (Találkozás egy fiatal lánnyal) is, 

melyben a mai én a kamaszkori számára ad érdemi tanácsokat, ami így egyben 

kései önkritika is.

Számunkra e költészet egyik karakteradó csoportjához tartoznak azok az alkotások, 

melyek a mindennapok világát, ezen belül pedig az otthoni – hagyományosan 

(és jórészt változatlanul) a nőkre váró – feladatokat avatják témává (A ház asszonya, 

A konyhában, Dal a láthatatlan munkáról, stb.). A bennük kifejezett mentalitás,

 miként ezt egy Jelenkor-interjúban (készítette: Fekete Richárd) a szerző is kiemeli, 

jellegzetes kettősséget mutat: az elháríthatatlan háziasszonyi szerep immár 

hozzátartozik a lírai én identitásához, az önironikus túlzást rejtő versbeli kérdés 

erre utal:„ha egyszer valaki elvenné tőlem azokat az órákat / amíg a félpár zoknikat

 összepárosítottam, / mi maradna nekem önmagamból?” De természetesen 

az önazonosságnak ez csak töredékét képezheti, melyet ráadásul a személyiség 

időről időre igyekszik – méghozzá szükségképp – háttérbe szorítani.

 Miközben persze, konkrét és absztrakt értelemben egyaránt igaz:

 „a rend, az mennyi munka”.

„A másik ember pokol, mondják, / de a másikban én mindig megnyugvást találtam” – 

hárítja el a szerző a bizalom, az empátia jegyében a Sartre-i komor pesszimizmust, 

miközben e versek világától egyáltalán nem idegenek a sötétebb tónusok – 

a kételyek, csalódások, fájdalmak teszik az összképet mélyen emberivé, 

nagyon is életszerűvé. A gesztusok sokszínűségén belül, a különféle, 

emlékezetes attitűdök közül is kiemelkedik az a sokat mondó visszafogottság, 

amelyik a Szurtos lányunk hazatért című költemény zárószakaszában jelenik meg:

 „És én válogatok a leárazásokon hosszan, / hogy végül megtaláljam azt a kardigánt,

 / ami úgy néz ki, mintha meglenne már régen.”

„Vannak szerzők, akik időről időre kimondják az ember helyett a gondolatait, 

és egészen félelmetesen rezonálnak arra, ami éppen mozgatja őket” – 

írja Turi Tímeáról, 

illetve a verseiről Szekeres Dóra (litera.hu), s ezzel szerintünk is valami nagyon

 fontosat jelez e líráról, egyszersmind általában a poézis értelméről. 

Mert a költészet elemi hívatásának ősi része – a híres Goethe-i mottóban rejlő 

gondolatot profanizálva –, hogy önmagukban néma érzéseinket, vágyainkat,

 lelki rezdüléseinket megszólaltassa, hogy ezáltal is enyhítse 

a világ eredendő idegenségét.

(Balogh Ernő)