2019. június 2., vasárnap

pedagógusnapra

Alsóban a legkedvesebb tanítónénim Stenszkyné Brommer Mária volt (alias Mária néni).Szép volt, csinos, nett és elegáns, választékos. ehhez vedd hozzá az ötvenes évek elejét kontrasztként.( emlékszem, volt egy sárga kardigánom, s miközben láttamozta a füzeteinket, odaszólt, hogy maradjak bent szünetben,akkor megkérdezte hogy honnan van? mondtam amerikai csomagból, viccesen azt felelte, ha majd kinövöm, adjam neki:) emlékszem akkoriban, kispajtási örületből "Előre"-vel köszöntünk , de olyan előkelően viszonozta fülembe cseng még mindig....az intonációja,
felsőben sok hatás ért, különösen az igazgatónő részről, de senki se akadt a tanárok közt, aki megvédett volna vele szemben...iskolát is váltottam, ott sok kedves tanárom lett hirtelen. Pl nagyon megszerettem Emese nénit, aki nem átallott közénk ülve tanítani (pedig épp helyettesitett), szerette ahogy szavaltam (egyszer ellestem hogy kollegéjának mondta rólam hogy gyönyörűen szaval),
gimiben mindent vitt osztályfőnökünk (Domokos) Géza bácsi, akit egyesek atyusnak csúfoltak, azért ezzel is jelezve azt a szoros familiáris kapcsolatot ami közte és tanítványai közt volt. Tényleg szint apát pótolt.S amellett vezette a gimizenekart (ahol primhegedús voltam (már nyolcadiktól), a matekot lelkesen, kiválóan tanította, s mint of utólérhetetlen!
az egyetem? egész más "tészta" volt.Rajongtam Sz.Gy-ért a magam fura módján (no meg az orosz irodalomért, ahogy ő tanította!), s ő is a maga fura módján viszonyult hozzám, nagyon későn bevallva, hogy milyen sokra tartotta "irodalomérzékemet"....
mindegy... már minden késő.. a köszönet is...
mindegyik halott!
.

lányom...én... és a a szerelők....

lányom folyton ismételgeti,  hívjak szerelőt a radiátor csöpögés elállítására, hívjam fel a szegedi új klinikát a DEXA vizsgálat időpontjára, intézzem a Hagymatikumban a fürdőjegyem. (ja és vegyek már egy mosógépet, csináltassam meg a redőnyt, tévét, stb stb)

igaza van!


mindent halasztok és elhanyagolok.

de azért nem kellene neki ezekre figyelmeztetni , ismételgetve ilyen szívósan. Mert én is tudom.

ma reggel (még ugye magamhoz se térek rendesen, mikor)telefonál, hangom is alig van....elmondja egy párszor, mintha süket is lennék (pedig csak majdnem néma) - hogy bele is fájdult a szívem.-Ekkor leállítottam.

De ő semmit nem mond magáról. Amit kitárgyalhatnánk, Persze.(Mert)  Ő hív azonnal szerelőt.

Ez a különbség köztünk

május 24

vázlatok, mindig csak vázlatok

ki kéne deríteni az okát, vajon miért készítek én folyton csak vázlatokat, egyébként sokat, és jókat....s miért nem dolgozom ki igazán

azt hiszem az életem metaforája ez a vázlatosság illetve kidolgozatlanság

(behelyettesitheted a rajzvázlatokat bármivel)


máj 24   4



igen, tulajdonképpen az írásaim is vázlatosak lettek

ne tűrik a hosszas, kifejtő körmondatokat -kár, hogy már nem fogom tudni elolvasni őket....

logikus végkifejletük az elhallgatás lesz

(érthetetlen, hogy lányom miért nem érti rövid soraim rövidségének okát

dehát ő olyan fiatal még!

én az ő korában csak körmondatokat írtam szinte, s mert minden olyan bonyolultnak tűnt.

mára leegyszerűsödött, lekopott

ő még a nagyprózái előtt áll

(de a tárcái máris remekek . l ÉS. tárcatárában)


máj 25  5

vázlatban maradt...

ám azt hiszem én is
mint rajzaim, írásaim

soha senki nem fog
befejezni

dehiszen váz leszek
úgyis





ne essen már!

nem múlik el nap eső nélkül

csak úgy. passzióból

mintha az idő se tudná, mit tegyen? essen ne essen?

én a ne-re szavaznék

nade engem nem kérdeznek

ez a tétovázás amúgy nagyon emberi

a természettől kicsit nagyobb kitartást , állhatatosságot várnék

junius 1

2019. június 1., szombat

a Szinetár Dóra az utcán

délután négy óra múlt, ülök a sarki kávézóban, a kávém már rég megittam bent, de most itt kint ejtőzök (mert nehezen is emelkednék fel kávé ide-oda, fáradt vagyok) (irok, olvasok, rejtvényt fejtek)

mögöttem a fürdő előttem a glorius szálló és étterem,

császkálnak a vendégek a fürdőből, fürdőbe . fehér  fürdőköpenyben többnyire,sokan nem is magyarul beszélnek, körülöttem se

néha oldalra sanditok

most is..., nagyon egyszerű embereket látok, tarka ruhában, fáradtan , hátizsákkal....

jobban odanézek, hát ez a Szinetár Dóra, a fiával lehet

azám most énekelt 3-tól 4-ig a szezonnyitón, a fürdőben

ki is ment a fejemből, pedig talán kiváncsiságból- na nem csak,  mert a Dóra tud énekelni -, el is mentem volna, bár a fürdő környezet nem vonz (nem is értem, őt nem zavarja?:::)



a szállodába mennek, a lépcsőn föl, mielőtt belépnének (paparazzo pfuj) azért lekapom

ha már nem hallottam, legalább a látványát megörökítem

fáradtnak tűnt ( ő is) - a szállóban remélem ki tudja magát pihenni






és kaptam egy ajándékfotót a fellépéséről is, lám:


ernyő(hiány)

elhagytam valahol az ernyőm, fogalmam sincs hol, nem is esett akkoriban, nem is használtam, valahol letehettem csak úgy.

az időjárás olyan mifelénk most, hogy hol esik, hol nem

van ernyőm, az elhagyotton kívül is, de (csakazértis?) nem hoztam magammal

különben is sütött a Nap, amikor elindultam

aztán elkezdett esni, majd zuhogni

most itt rostokolok a sütizőben-kávézóban.lesem az esőcsöppek alakulását...hátha abbahagyja
de nem akarja, én meg nem akarok ázni

de nem akarom az egész sütikészletet megenni sem!

(egyébként itt nem hagytam, megkérdeztem)


május 24

finnya


a menzán miután megkapom a ételeim: Zöldborsó leves, lencse.....és rakosgatom a tányérokat, hogy elférjenek a tálcán, hirtelen egy fekete mandzsettás kéz úszik be baloldalról. átnyúl a lencsém felett, és a kicsit kibillent helyzetben levő leveses tányérom tenné rendbe, mit csinál. csak segíteni akart - hárít,na de inkább ne nyúlkáljon az ételem felett - mondom, s már visszakozik is. (szegény), a pattanása a homlokán tovább pirul...nade  a segitőkészségnek is van egy határa mondjuk a tálcám)

ebéd után megyek új kedvenc kávézómba (jelzem most nem a kedves kislányok vannak bent) még hozzá se fogok meginni az üveggel leborított asztalnál a kávémat, jön a felszolgálónő, ronggyal tisztitószerrel a kezében, s telefújja a szomszédos asztalokat, még jó, hogy az enyém nem, ijedtemben letakarom a tenyeremmel a kávém. mit tehetek

mennék ki a teraszra , de ott az egyetlen szabad széket maga felé rántva lezseren ringatja valaki, nem akarom elvenni tőle a játékát

 később mégis -hogy elmentek -, még a kihúzott ernyő alatt is kimegyek, de esni kezd az eső, az újságom fele el is ázott... visszahúzódok

az utolsó madártej  (mióta szemezek már velük!) - épp egy sovány fiatal ember gyomrában tűnik el

van még egy gesztenyepüre , azt eszegetem (alig találva nyugodt helyet a kis zugban),a pultnál is feltorlódtak.... termetes férfi a torta szeletét veszi el, s közben a tányérjáról leesik a - jól összetaposott padlóra - a villa. a pult mögött a felszolgálónő rögtön reagál adok másikat. a férfi felvétel közben odaszól jó lesz ez, leül, közben a nadrágjába törli a villát és jóízűen falatozni kezd. vele.

azt hiszem, én vagyok túl finnyás!


május 24