nincs...

Nincs szép halál
a vége az rettenet

S mégis mosolygunk
ha meghalunk

Kire?

Minek?

egy különös koncert

Sri Chinmoy neve alatt koncertet hirdetnek a Hagymaházban díjtalanul

olyan félálomban vagyok 100.110as vérnyomással ebéd után

gondolom épp jó

a pódiumteremben vagyunk, de majdnem tele...

balra Chinmoy  "oltár"

késésben vagyunk

de addig is vetitett képek, kellemes gépzene

menet közben veszem észre, hogy minden kép tőle van

aztán kapunk egy meghívót szegedi meditációs tanfolyamra
és mindenki húzhat egy bölcsességet, maga-magának, amit megfontolhat

én ezt:

               Ha gyökeresen
         Meg akarod változtatni
                 Az életed,
            Azonnal mondj le
                Temérdek hamis
                Bűntudatodról!


 a vászonra pedig fotókon további életbölcsességek

végül megérkezett  a zenekar azaz 10 hölgy egyforma türkiz ruhában, ötnek hangszere is van, Svájcból jöttek, nem is tudom, milyen nyelven énekelnek, de mit számít az, a zene univerzális és épphogy a kifejezhetetlent fejezi ki.....nem szabad megtapsolni őket csak a végén

csupa Sri Chinmoy dalt hallunk...

mennyei zenét produkálnak, valóban

a végén nem marad el a taps

s ráadásul elhangzik egy szám magyarul is,  a béke szó világlik ki belőle

jó lenne ez a hangulat és a harmónia,  ez a nyugalom, a kinti világba is

a zene az kell

60 éves a Bartók iskola

jubileumi koncerttal - többek közt - megünnepeltük

én is... jelen voltam (meghívtak), mert elődjébe jártam 6 évig (Szegedi utcainak hívták akkor), de nem sokkal utána alakult zeneiskolává... "Bartókká"... és fogalommá... és lányom már idejárt - 8 évig (kis gimis tévelygéssel megszakitva:)

neki itt kellett volna lennie, beszédet mondani, de már elszerződött előbb egy debreceni tárlatnyitogatásra, így írásban küldte el mondandóját, amit felolvastak:

íme, olyan szép és megható a szöveg, hogy ide is mellékelem:

"Üzenet egykori iskolámba

„Úgyis lehet mondani, hogy anyám egy életen át állandóan menekült. És úgy is lehet mondani, hogy állandóan boldog volt.” Ezek a mondatok
Esterházy Péter Semmi művészet című könyvében olvashatók, körülbelül
tíz éve találkoztam velük először, azóta is gyakran eszembe jutottak,
viszont sokáig nem értettem őket. Hogyan lehet boldog, aki menekül? Hogyan
lehet a menekülés boldogság? Aztán egyszer csak, mint egy villámcsapás,
rájöttem, hogy itt igazából az időről van szó. Úgy élünk az időben, hogy végigmenekülünk a különböző élethelyzeteken, az emlékeink menekültjei vagyunk, mert, ahogy mondani szokás, az idő egyirányú utca. A menekülés úgy lehet boldogság, hogy felismerjük, mindig minden változik. Mi is.

Az elmúlt időkbe, a magunk mögött hagyott élethelyzetekbe nem lehet visszatérni. A helyekhez igen, de kérdés, hogy valóban ugyanazokhoz a helyekhez térünk-e vissza ilyenkor? Ma, amikor személyesen nem tudok veletek lenni a Bartók hatvanadik születésnapján, és azt üzenem ezzel a más által felolvasott szöveggel, hogy lélekben veletek vagyok, akkor igazat is mondok meg nem is. Mert a valóság az, hogy bár most nem vagyok a Bartókban, de a Bartók mindig velem van. Bizonyára mindenkinek ismerős az érzés, amikor visszatér a régi iskolájának udvarára, hogy az udvar, amióta nem járt ott, összement. Kisebb lett, összezsugorodott. Pedig valójában csak ő lett nagyobb, az arányok változtak meg. Az összezsugorodott udvarokba bármikor visszatérhetünk. A bennünk élő tágas tereket azonban magunkban hordozzuk.

Bartókosnak lenni olyan útravalót jelentett az én számomra is, aminek a jelentőségét magam is csak később mértem fel igazán és mérem fel a mai napig. Szerettem Bartókosnak lenni, de azt, hogy miért, és hogy ez mit is jelent, csak később tudatosult bennem: leginkább akkor, amikor már felnőtt fejjel másokat hallottam saját iskolai élményeikről, gyerekkorukról beszélni. Arra, hogy milyen törékeny, formázható és fogékony az ember általános iskolás korában, hogy micsoda felelősség egyengetni az életét, valójában csak felnőtt fejjel döbben az ember, és arra is, hogy micsoda szerencséje volt, ha olyan iskolába járhatott, mint a Bartók, ahol szabad lehetett és biztonságban volt. A szabadság és a biztonság két olyan alapérték, ami ma egyre nehezebben tűnik összeegyeztethetőnek, a világ olyanná változott körülöttünk, ahol a közbeszéd azt sejteti, a kettő közül választanunk kell. Mi viszont, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy olyan nevelést és oktatást kaptunk, mint a Bartókban, pontosan tudjuk, hogy a valódi szabadság biztonságot ad, és hogy aki biztonságban érzi magát, csak az lehet valójában szabad.

Nem megy mindenki művészi pályára, aki művészeti iskolába jár, de ez nem számít, nem ez, ami számít. Hanem az, hogy világos értékrendet kaptunk, ami később is eligazíthat minket döntési helyzetekben. Amikor láttam, hogy a mai koncertre készülve szétküldték a kottákat a közös éneklésre, eszembe jutott, hogy persze, ez praktikus, de hát nyilván úgyis mindenki emlékszik ezekre a dalokra. Kívülről fújja őket. Én is elénekeltem őket a kisfiamnak, illedelmesen végighallgatta, de nem nagyon értette, miért vagyok annyira megilletődve. Pedig bármilyen ünnepségen, amikor felcsendül a himnusz, és mindenki ugyanazt a dallamot énekli, én ma is mindig csakazértis az altot énekelem, és ilyenkor mindig a Bartókra gondolok."

Amúgy is megható volt az egész...

Kórusok váltogatták egymást , a legkisebbektől (kicsinyek kórusa) , a vegyeskarig,
illetve öreg diákok is be-bekapcsolódtak...

de a csúcs ez volt, a végén,mint kiderült, az iskola "himnusza" (nekem
maradandó élmény
még lányom ballagásából, végigkacagták, a hulló rózsaszirmok alatt
(lassan 20 éve!!!)

A zene az kell....

isten mosolyog

azt hiszem
mosolyog

nagy tréfamester ő
bár csak ritkán avatkozik be

de akkor igazán
szellemesen
észrevétlen

jelez
vagyok
(aki vagyok)

mindig és
mindenhol

még ha
meg is
feledkeztek
rólam

olykor

könnyek kapuja

ha megnyílik
a könnyek kapuja
hagyd nyitva

a könnyek kapuja
befelé visz
önmagadba

s kimos
minden szennyet
mit a kint rádrakott

a könnyek
kapuja
felold

foltok tündöklése és bukása

fehérbe öltöztem
jom kippur van
hosszú nap
bőjtje

rózsák a ruhámon
alul és ujján
fent kis dísszel

nade lejjebb
pont a szívemnél
egy pirosas folt

a korhely
levesem
leettem

vajon hogy
mikor alig ettem
belőle
egy-két kanálnyit

de kifolyt a ruhámra
s később látom
lejjebb is
három pötty
függőlegesen

marják a
gyomromat

hogy tüntethetném
ezeket el?

mindennek
nyoma van

a vétkeknek
különösen

*********************

na és akkor
erre varrjál gombot:

végigimádkoztam
a templomban
a délutánt

ovinu malkenu
atyánk, királyunk
töröld el és tüntesd el 
vétkeinket
és bűnünket
szemed elől

***

este hazamentem

s az ételfoltokat
hiába kerestem

eltűntek
nyomtalan

nem egyszerre

nem egyszerre lesz ősz

a fák levelei nem

egyszerre barnulnak

vannak kik kivárnak

reménykednek

tán marad a nyár

ha ők még zöldek

de nem sokáig

s le is hull

mind a

porba

végül