2018. április 6., péntek

varázsütésre

a tavaszi tél után pár órás napsütésre kivirágoztak mind a gyümölcsfák, mintegy varázsütésre. attól a kis enyhüléstől, naptól...

bárcsak így lehetne a  társadalomban is - mint ahogy a természetben

hirtelen... varázsütésre... virágba borulhatnánk


2018. április 5., csütörtök

megfosztottságok

tulajdonképpen,mostanában döbbenek rá, ahogy sorra előjöttek, jönnek a gyerekkori emlékek, hogy szinte az egész gyerekkorom fokozatos és állandó megfosztottságban telt el...

az első és legnagyobb, kiheverhetetlen, az apámtól való megfosztás,  apám "elvétele" a háborúban...amit csak lassan fogtam fel (hiszen évekig visszavártuk, a vége felé talán tudva is , hogy hiába, de mégis, mert így kicsit könnyebb volt)

aztán az ö öccse, a nagybátyám, és az anyukája , a nagymamám külföldre távozása,a közvetlen hatókörömből kiesésük

a másik, az anyai nagymamám meghalt négy éves koromban, addig is csak feküdt az ágyban, mert betegen jött haza a deportálásból...

sorra kivándoroltak a rokonaim... unokatestvérek, utánuk a szüleik, nagybácsik, nagynénik...

államosították azaz elvették a házat, amiben laktunk, amit a nagyapám építtetett, s az a lakrész, amit meghagytak is egyre szűkült, mert sorra elvették az előszobánkat, egy kisebb szobát, meg még a konyhánkat is, a rendes főbejáratunkat is...

(a zongoránkat már korábban, a háborúban ellopták, a háború után csak a kék zsíros bödönünkkel sétált ki valaki a saját kamránkból, a szemünk láttára)

és a nem konkrét , kézzel fogható dolgok, amiket számba se tudok venni...mert csupa hiány

az az egy év: másféltől kétésfélig a deportálás rabságában, a szabadságtól való megfosztatás is volt...(a napokban épp eszembe jutott, a pészach a szabadság, szabadulás ünnepe kapcsán,,)...
de aztán is sokféle korlátozás...)

sok, sokféle, de megteszem, számbaveszem ...

 s közben arra is gondolok, hogy az unokám még véletlenül se találkozhasson semmi hasonlóval, csak gazdagodhasson folyton, egyre....

de a mindenek ellenére meglevő szépségeket is felidézgetem...... hogy legyen egy régi minta arra is

ha egyáltalán szét lehet választani a kettőt...

hiszen a fényt s az árnyékot sem



2018. április 4., szerda

kék ibolyát láttam

tulajdonképpen láttam a kék ibolyát már akkor is amikor még nem láttam

méghozzá tegnap reggel

sőt még az illatát is éreztem

amikor az unokám elmondta a mobiltelefonba a húsvéti locsolási versecskét

zőld erdőben jártam
kék ibolyát láttam
el akart hervadni
szabad-e locsolni

sajnos a locsolás elmaradt, objektív akadályok miatt, de nekem már ettől a versecskétől is elmúlt a hervadozásom, bizony!

olyan szépen , tisztán mondta az unokám... és meg is volt a szándéka, hogy meglocsoljon, be akarta kapcsolni a számítógépet, hogy legalább a képernyőn a képemet, de szerencsére anyja tudta, hogy egy-két napig a netem erre nem alkalmas, mert elfogyott,s csak húsvét után lesz jó...

hanem az elképzelt ibolyát ma megtaláltam...!

egy kis napsütötte utcaközbe leültem egy padra, s élvezni a napsütést, végre... láttam, hogy két kislány leszakadva az anyjuktól hajlong a szemben futó füvön , s tép valamit, kis aprót, és miután anyjuk megelégelte, én felkeltem s a nyomukba lépve láttam jópár ibolyát a fűben... érdekes, én eddig lilának hittem, de jól mondta unokám s a vers, tényleg kék, az illata is az elképzelt volt



nem is mentem tovább, pedig akartam, hazajöttem ,vázába raktam, hogy el ne hervadjon...



és úgy tekintem, mintha az unokámtól kaptam volna

én meg majd valahogy azt a neki szánt fanyuszikát a virággal ...



de jó lenne már nyuszi hopp nyuszi hopp helyett juli hoppot játszani és felugrani hozzá igaziból



de én is folyton (fűben)szundikálnék stb... stb...


2018. április 3., kedd

ima helyett

én imádkozni újabban a természetbe járok
(s nem imát, csak a lét csodálatát)
a szabad kék ég alá
(a templomunk kupolája is ezt utánozná
igaz, nappal az égen
nincsenek aranyló csillagok
de tudom, ott ragyognak
láthatatlanul
mint ahogy láthatatlan az Isten
akár nappal van akár éjjel
de nem mondom rá hogy nincsen
mert a szívdobogásomban érzem
néha túlerősen
néha előresietve
néha hátramaradva
ki-kihagyva
majd elcsöndesüve
És sejtem
ha végleg leáll
ez a sziv
az én meghajszolt szívem
ő a Mindenség szívdobogásában is
majd üzen)

------

( u.i. most jutott eszembe, lányomnak egy régi, iskoláskori irása,, melynek zárómondata nagyon meghatott: "Isten szíve dobog bennünk" (ez most is kicsit visszaköszönt)

2018. április 2., hétfő

VERA

az unokanővérem
meg a férje
autókázni visznek
állok az ülés előtt
előre nézek
ki az ablakon
a macskaköves 
szegedi úton
de néha oldalra is
mert őket holnap
már nem láthatom
messzire utaznak
külföldre el
ez egy búcsúkocsizás volt
csak sétakocsikázás
a kedvemért
búcsúajándék
nekem

de inkább
maradtak volna
itt velem

------------------------------------------


és itt már Párisban....




és tegnapelőtt este, Torontóban végleg elment Vera....

az öccse írta.....




ezen a fotón gyerekként együtt vannak még Makón, , a háború előtt,  anyukám karolja át őket, mint nagynéni, még lánykorában.... mindig nagyon szerette őket....

én is....

................

2016. áprilisi képek a 89 születésnapi ünnepségről:









legyen emléke áldás...miként élete is az volt!

2018. április 1., vasárnap

a szabadság ünnepén

igen-igen, pészach van: a szabadság ünnepe, pontosabban a kiszabadulásé, még pontosabban az Egyiptomi rabságból , rabszolgaságból való kiszabadulásé

és a szabadság a rend... ahogy József Attilától is tudjuk

de a szabadság ünneplésének a módozata is maga a "rend" - a szeder vacsora , ami meghatározott rendben folyik, a szabadság , a szabad emberség jegyében... maga a "széder" szó is rendet jelent

s "hol a szabadság a rend mindig érzem a végtelent"

innen lehet nekem a tengerhez vonzódásom


akárhogy is, de az őseim, bármilyen távoli időkben is, de rabszolgák voltak Egyiptom földjén

aztán lett nekem , saját kisgyerekszemélyemben is egy egyéves rabságom, akárhogy is nézzük
másféltől két ésfél éves koromig rab voltam a deportálásban

Örkény írása döbbentett rá igazán, a napokban újra olvasva...

hogy mi is lehet a hátterében annak, hogy miután hazatérhettünk , "szabadon", az óvoda kapujából kiszöktem...

nem birok semmi bezártságot, még a sorközepet se, mindig a szélekre ülök, kérek jegyet (közel a z ajtóhoz, a kijárathoz - bár nem szoktam menekülni, csak a szabadulhatóság tudata kell...)

ha anyám bezárt korán reggel a piacra menve, s előbb ébredtem fel, mint hazajött, kimásztam az ablakon...

nem birok még sorba állni se ... (igen, mindig kilógtam a sorból - mindenfajta értelemben is)

a tekintetem is mindig a szabad eget keresi (ha már nincs tenger a közelben, legalább azt)

a kerítéseket se szeretem (semmilyen fajtát!)

se a külsőt se a belsőt

a szabadságot szeretem

a mindenre kiterjedőt

szeretném...



az a kis különbség

milyen lesz az élet nélkülem

valószínű ugyanilyen
mint amilyen most
csak én már nem
kommentálom

(de az a kis különbség
nekem mégis oly nagy
és fáj is még most
mi akkor már nem fog
sőt semmi sem

hát inkább fájjon...
azt hiszem)