2018. március 10., szombat

élek...énekelek...

JÖTTEM AZ ESŐBEN, ELÁZOTT BICIKLIM TOLVA, EBÉD UTÁN, S MONDOGATVA, RITMUSRA MAGAMBAN

alig élek
de míg élek
addig élek
csakazértis

és üzenem
mindenkinek
hogy örüljön
amíg élhet

s még tovább is
hogy élhetett


és még motoszkált bennem
hogy ezt éneklem
AZ ÉLETET ÉNEKELEM

élet ének...

de nem állt össze

aztán délután elmentem Csonka András vidám énekes nőnapi műsorára, ahol hallám a régi, ismert dalt...

szóljon hangosan az ének (1981) Zeneszerző Soltész Rezső, Szövegiró S Nagy István

örülj velem kérlek
úgy ahogyan én

ameddig csak élek
énekelek én

ez az



elmegyek táncdalszövegirónak(?) (vagy egyszerűen ellopom S Nagytól?)

no én nem...

viszont az elgondolkodtatott, hogy ennek a dalnak a dallama, nagyon egybe csengett egy részleténél ezzel az Abba számrészlettel:(később énekelte  Csonka, akkor döbbentem az egybeesésre - ő nem hallotta?!! Does your mother know  (vagy vegyük egyszerűen zenei idézetnek ? :) hiszen úgy kezdődik a "Soltész "dal is, hogy: nem is olyan rég, ha jól emlékszel még, játszottam egy gitáron...

lehet, hogy épp ezt a Abba számot?!
csak ez akkor hogy nem ment a köztudatba bele?
ja hát szeretünk lopkodni innen-onnan megjelölés nélkül egy ideje(?)
vagy tán észre se vesszük
(nyomát se találom az egyezés megemlitésének vagy akár az ABBA megemlitését , a dal kapcsán, Soltésztől, mástól se,  sehol)






pedig a világsiker Mamma miában is hallhatjuk megint (szinházban, moziban): (persze a szöveg egész más, de a dallam, "szószerint"  klappol!)


*******
egyébként (ön)védekezésből is mondom, hogy szavak, dallamok akaratunk ellenére is fészket rakhatnak bennünk, és azt hihetjük, hogy a sajátunk...nem? (persze egy bizonyos szócsoportig ,meg hangcsoportig, azt hiszem zenében 7  megegyező hang a limit! -ez itt több, a ritmusegyezésről nem is beszélve)

(s túl kevés szavunk van , meglehet, s gondolhatjuk nagy eséllyel ugyanazt vagy hasonlót.. hát ott meg az idézőjelet esetleg lehet használni, ha rájövünk az egyezésre, ami persze merő véletlen is lehet - szinkronicizmus netán)

2018. március 9., péntek

(fél?)álomból... egy fontos mondat

(fél?)álomban, egy férfihang mondja (ismerős de -már teljesen ébren fejem törve rajta-  nehezen jövök rá, ki lehetett, széthúzott szájjal modhatta...már sejtem, de mindegy is, hogy ki , mert valószinű az én tudatalattim volt a"rendező": (?) amit mondott az fontos, figyelmeztető és/de bizonyos szempontból megnyugtató is:

"Az a jó az életben, hogy a vége felé, mindennek a rendbehozása nem gond, hanem s z é p ""

nahát akkor rendbehozásra fel! :) gond nélkül...

2018. március 8., csütörtök

az emlékek emlékének ablaka

a fb évente az évfordulókon előzékenyen megjeleníti újra és újra a korábban feltett fotókat , bejegyzéseket...az "emlékeket"...adott esetben az emlékek emlékeit, ha már eleve emlékezés az adott fotó(régi) vagy bejegyzés...

tegnap előjött ez a régi , 20 éves korabeli fotóm.(újabban mások is írnak a fotóikhoz ...nekem is jöttek egyből a gondolatok a képhez, az emlékek...


az az ablak
a benyúló orgonaággal
az a dac a száj sarkában
az a 20 éves tekintet
hova lett
már az az ablak
sincs meg
de az orgona még virágzik
csak az is máshol
s egy félszázaddal idősebb
tekintet
nézi ezt az egészet
mit múló
életnek
neveznek
s a fotó csak egy
röpke pillanata
hogy elhiggyed
ez is volt
valaha
mi most
itt van előtted
képen
s nem képzelet

és aztán kiderült, hogy egy éve is már irtam a képhez, az ablakról...stb
ezt:


az a napsütötte ablak
 az a benyúló orgonaág
 dacos derűs ifjúság
mikor még bármi lehetett
volna

kiszáradt az orgona
leomlott és újraépült az a fal
de ablakának nincs nyoma
a korhadt barna fa
s a spaletta
vajon melyik szemétdombon hever
bennem él minden
s frissen
emlékeim szülőháza
napsütött ablaka
örök orgonaillata
 2017. febr. 22
úgyhogy ezennel azt hiszem épp ideje lesz becsukni végre ezt az ablakot... az emlékek emlékét...mert ez körkörösen már sehova se vezet, csak mélyül (és tényleg lassan már az emlékezésre emlékszünk, nem is csak az emlékre.

és különben is, mint utaltam rá, az az ablak sőt az a fal már sehol...

aki kinézett az ablakon, még megvan, 

ha  55 évvel öregebben is, de h. I ki tud nézni új ablakokon is... és belélegezheti pl orgona helyett a hársfák illatát... és az is kellemes :)



2018. március 7., szerda

kezem

mostanában a legnagyobb mű(vészi)élvezetet  a zene okozza, a zene hallgatása, de egyre többször támadna kedvem elővenni a hegedűm a sarokból, csak fel kéne hangolni (magam is)

(az előbb a Largót hallottam, Xerxes imáját a Bartókon, elbűvölve, eszembe jutott, amikor egész fiatalon a hegedűtanáromtól, aki játszotta, és nagyon tetszett, megkérdeztem, hogy én mikor játszhatom el ezt, azt mondta, ahhoz lelkileg kell megérni..a technikám talán meg lett volna már akkor is hozzá.. most meg azt hiszem pont forditva)

rajzolni, festeni is kedvem lenne (vannak is eszközök hozzá, bontatlanul)...

de vajon a kezemnek is? (ami egyre ügyetlenebb)

a múltkor felvarrtam egy gombot, büszke voltam rá.

pillanatnyilag itt tartok a manualitásban

meg hogy naponta többször kiejtek valamit a kezemből.

eszembe jutott, hogy kisgyereknél milyen fontos a finommozgások kialakitása

milyen könnyen elveszítjük később(?)

felépítjük magunkat, aztán meg le?  (hát nem éppen mi...legalábbis nem akarattal hanem ellenére)


2018. március 5., hétfő

várni sorunkra

akkor beszélj ha kérdeznek

gyereknek hallgass a neve

várj sorodra


majd, ha felnősz...


Alig vártam, hogy felnőjek
Aztán eltelt az a néhány év
S miket hallok már megint?


 Ne magyarázzon már annyit

Maga ráér,  várhat

Várjon sorára


Tényleg,
mikor kerülök
végre sorra?!

.......





2018. március 4., vasárnap

a kisfiú





a karikával a kezében
és nagy szalmakalappal a fején
szép kis matrózruhában
szandálas lábát keresztültéve
majdnem egymásra lépve
egykedvűen
Mai Manó fényképező lencséjébe néz 
s most itt a kemény
kopott sárguló képen
pont rám 
ki jóval később
a lánya lettem
s most már ekkora
az unokám
ki szinte 
hasonmása
ennek a kisfúnak

aki bár elég gondterhelt
s komoly a tekintete
ekkor , a karikával kezében
még nem sejthette
milyen sorsot
szán neki
végzete
a kor
itt még békebeli volt
háborúk előtti


de félek
fatalista módon
elfogadta az elfogadhatatlant
mást nem tehetett
 s nem láthatta
lányát
még ekkorának se
se fiúdédunokáját
lányunokáját egyáltalán nem
ki utána 40 évre lett
s még álomban
se látogatott visszafele
azóta se 

jaj 1944
bori munkaszolgálat
erőltetett menet
pribékek
rettenet

szegény kisgyerek
csak pár évtized
állt előtte

s milyenek






2018. március 3., szombat

a kislány


A kislány
Homonnai fényképészmester 
diszletes műtermében
virágot tart a kezében
de csak úgy mellesleg lezseren
keresztben maga előtt
lelógatott kezében
gyönyörű a csipkés fehér ruha rajta,
de azt is természetesen hordja
göndör haját egy masni tartja
egybe jobb oldalt
de nem kiglancolt szinte kókadt
az arca gyönyörű, de nem mosolyog!
Nincs oda semmitől se
pedig még a cipője is
kisuvikszolva ragyog
benne a fehér zokni
is  ragyog bár
kissé legyűrődve

olyan természetes
ez a gyerek

olyan édes

ahogy mindent olyan
magától értetődőnek vesz

és olyan elszánt
és kissé dacos öntudos

ahogy áll és vár…

pedig még nem tudhatja

hogy évtizedek múlva

ő lesz az anyukám!