mostanában a legnagyobb mű(vészi)élvezetet a zene okozza, a zene hallgatása, de egyre többször támadna kedvem elővenni a hegedűm a sarokból, csak fel kéne hangolni (magam is)
(az előbb a Largót hallottam, Xerxes imáját a Bartókon, elbűvölve, eszembe jutott, amikor egész fiatalon a hegedűtanáromtól, aki játszotta, és nagyon tetszett, megkérdeztem, hogy én mikor játszhatom el ezt, azt mondta, ahhoz lelkileg kell megérni..a technikám talán meg lett volna már akkor is hozzá.. most meg azt hiszem pont forditva)
rajzolni, festeni is kedvem lenne (vannak is eszközök hozzá, bontatlanul)...
de vajon a kezemnek is? (ami egyre ügyetlenebb)
a múltkor felvarrtam egy gombot, büszke voltam rá.
pillanatnyilag itt tartok a manualitásban
meg hogy naponta többször kiejtek valamit a kezemből.
eszembe jutott, hogy kisgyereknél milyen fontos a finommozgások kialakitása
milyen könnyen elveszítjük később(?)
felépítjük magunkat, aztán meg le? (hát nem éppen mi...legalábbis nem akarattal hanem ellenére)
Nem könnyű elfogadni a teljesítménycsökkenést. Vajon kompenzálja-e, hogy az ember bölcsebbé lesz az idő előrehaladtával?
VálaszTörlésVan mi kompenzalja..ahogy utaltam ra a lelki erettseg es technikai tudas forditott arànyàval is;.de ez nem ugyanaz.az ember mindig es mindenben gazdagodni nőni szeretne.s nem kicsinyedni s elveszteni aminek màr birtokàban volt
Törlésmost csak a kezem "hanyatlásáról" van szó, csak az a furcsa, hogy annál inkább akarná az ember használni, minél ügyetlenebb (lett)...de ez minden (rész)területen igy van
VálaszTörlés