ahogy nagybátyám Gonda László (alias Leslie Gonda) leírta és Ausztráliából egyszer nekem elküldte
"Régen volt, de úgy
tűnik, mintha ma lett volna... Apám, aki egy ősmagyaros, bajuszos,
irodalmi magyart beszélő ügyvéd volt, minden este odaállított
maga elé, én akkor épp a térdéig értem. „Mi vagy Lacika?” -
kérdezte. Azt kellett kérdésére felelnem - ami jólneveltségemnek
alapját képezte-, hogy „ÉN MAGYAR ZSIDÓ VAGYOK!” ebben a
belém nevelt hiszemben lettem felnevelve, s ez volt az a hamis,
félrevezető eszme, amely sok-sok évig vezette, befolyásolta és
kialakította a magamról való hitemet. Sok, sok éves eszmei
küzdelmem után, végre, végre, a múlt hosszú, hosszú analízise
után, tisztult meg az a valamim, amit agynak vagy agyműködésnek
hívnak. Úgy 22 éves voltam, amikor mint táncművész turnézni
kezdtem át és át Európa országaiban. Akkor büszke voltam rá,
és ragaszkodtam hozzá, hogy a „m a gy a r táncos”nak
hirdessenek. Habár szüleim gyerekkoromban hangsúlyozottan
magyarnak neveltek, kötelességemnek tartották, hogy héberül
folyékonyan tudjak olvasni, illetve imádkozni. Azonban én, a
„magyar” táncos, utazásaim alatt azt se tudtam, hol van a zsidó
templom, és szégyen, gyalázat, de elfelejtettem héberül olvasni.
Meg kell jegyezzem, hogy minden este, az ágyban imádkoztam
magyarul, mert hiszen apám tanítása, mely szerint én magyar zsidó
vagyok, még élénken élt bennem, hát úgy gondoltam, JOGOM van
magyar nyelven is imádkozni. Node aztán, hogy Hollandiában két
revü producere, rendezője és szereplője lettem, mikor bejöttek
„vendégeknek” a német csapatok (amint Göbbels mondta, hogy
„megvédje az angoloktól Hollandiát”!) engem egy magyar
honfitársam feljelentett a ragyogóan megszervezett Gestaponak.
Minthogy azok a kellemes kihallgatásaim nem idetartoznak, azokról
csak annyit, hogy a feljelentés arra kényszerített, hogy
karrieremet megtörve, otthagyva két revümet, megszökjek
Hollandiából, s visszatérjek hazámba, Magyarországra. Ott a
Horthy kormányzó vezetése alatt működő kormányok nem osztották
boldogult apám tanítását, csak annak a felét akceptálták,
eltörölvén, hogy „Lacika magyar”, helyben hagyták, hogy zsidó
vagyok. Magyarnak nem volt szabad éreznem magam, dacára
anyanyelvemnek, érzelmeimnek és nevelésemnek – de ami igaz,
igaz: zsidónak nem csak érezhettem magam, de a törvény annak
nyilvánított. Magyar katona már nem lehettem, csak olyan lenézett
zsidó munkaszolgálatos, -illetve kényszermunkás., akinek a
rendelet szerint , hogy azzal is hangsúlyozzák, hogy nem magyar,
sárga karszalagot kellett viselnie, ami szemmelláthatóan
alátámasztotta, hogy az olyan apák, mint amilyen az enyém volt,
félrenevelték gyermekeiket. Ahogy az vitathatatlanul
bebizonyosodott -ha szembe merünk nézni azzal az igazsággal,
amelyet a történtek igazolnak –, azoknak az apáknak volt igazuk,
akik azt hangsúlyozták gyermekeiknek, hogy „zsidók”.
Tudniillik – mint az szigorúan bebizonyosodott –, hiába mondták
sőt hazudták az apák, hogy „magyar zsidók”. Az a bizonyos
„asszimilálódás”, amiről néha a magyarok beszéltek,
hazugság volt. Ők nem akarták - dacára a tehetséges
zsidóiknak,-, hogy azok asszimilálódjanak., beolvadjanak. Annak
idején az Európában uralkodó nácizmus „segítette” különböző
országokban az addig kissé kevésbé hangosan hangoztatott, de
mindig ott lappangó antiszemitizmust. Azok a szerencsétlen,
önmagukat becsapó, „asszimilálódott”, mellüket büszkén
verő „magyar vagyok” zsidók csúnyán becsapták önmagukat. Mi
próbáltuk elhitetni magunkkal, ahogy belénk nevelték, hogy csak a
vallásunk zsidó, de katolikus vallású lehet különböző
nemzetiségű ember, míg a zsidó vallás szervesen összefügg a
zsidó néppel. Azok, akik „kint”, az élet piacán magyarul
beszélnek, de bent a templomban héberül imádkoznak, lehetnek az
államnak hasznos, tehetséges polgárai, de nem magyarok. Én és az
én generációm félre lettünk vezetve. Azoknak a zsidó fiúknak,
akiknek nem lábadt könnybe a szemük, mikor a magyar himnuszt
énekelték, mint nekem, és olyan százezreknek, akiket a magyar
állam halálra ítélt, mikor deportáltatta őket,- ők, akik nem
lettek úgy nevelve mint én, és sokan, sokan arra, hogy „magyar
vagy Lacika” - nekik, akik zsidónak érezték magukat, s nem
tagadták le önnönmaguk előtt -mint sokan közülünk –, hogy
zsidók, mint beigazodott , nekik volt igazuk! (...)
most látom, hogy már megirtam 4 éve ezt a bejegyzést, csak akkor még nem volt meg az ősmagyaros nagyapám fényképe... (az ottani commentate miatt berakom, és testvérfotó kommentálása miatt is):https://aliz-napok.blogspot.hu/2014/03/a-zsido-magyar-kisfiu-tortenete.html
VálaszTörlésKlara Lakner
VálaszTörlés"az olyan apák, mint amilyen az enyém volt, félrnevelték a gyermekeiket" - írja nagybátyád. Vajon nem azokat nevelték félre, akik nem fogadták el, hogy a magyar és zsidó identitás együtt is létezik?
10 é.
Gonda Julia
najó. nem érzed a fàjdalmas iróniàt. A fejetetejere allitott vilagban. ahol minden forditva van? lasd: Radnóti : oly korban éltem...peldait a toredekben! ez csak egy pelda. es a tobbseg ma se fogadja el. fol se kepes fogni h letezhet kettős identitss.… Továbbiak
10 é.
Gonda Julia
..marmint nemzsido reszről.erről szól a szöveg és a történelmünk. h a zsidòt csak annak tekintik! ma is..
10 é.
Gonda Julia
engem inkabb az izgatna. h mire neveltek otthon pl azokst a gyerekeket, akik csufoltak zsidò tàrsaikat az iskolaban. es azokat.akik később nyilasok lettek...
10 é.
Klara Lakner
erre mondtam, hogy őket nevelték félre, nem a magyarul érző zsidó születésűeket.
10 é.
Klara Lakner
az iróniát is komolyan kell venni, azért van "kifordítva", hogy ne kelljen annyit magyarázkodni.
10 é.
Gonda Julia
js... hat te viszont tenyleg nem magyarazkodsz.azert is ertelek felre.az ironiat amugy nem kedvelem mert az is megtevesztő tud lenni.
10 é.
Módosítva
Klara Lakner
Juli, jobban értelek, mint gondolod. Majd ha egyszer találkozunk, beszélhetünk erről is.
10 é.
Gonda Julia
elhiszem.már most, virtuálisan is. (nem szeretek beszélni , írni se ezekről a dolgokról , mert mindig újrafáj)...csak most lett ez az oldal, és van amit az ember kötelességének is érez. ""beszéld el"...persze "..fiaidnak" úgy kicsit könnyebb)
10 é.
Módosítva
Gonda Julia
beszélgetni viszont tényleg jobb lenne, (neked is), mert beszédben talán nem "ütök annyit félre" 🙂
10 é.
Klara Lakner
Ha Makóra vagy Szegedre készülünk, majd szólok. És nem akarom, hogy újra fájjon...
10 é.