(mert) kell(ett) egy (vándorszinész)csapat (is)

igen, feltétlen, kell, ez a  lényeg a Vándorszinészek c. film elejétől végéig
folyton ez a leitmotiv bujkált a gondolataimban na meg a Sándor Pál 
e legújabb filmjében is

a vándorszinészek közt, akiknek élete és a színészet  , az élet és a játék egymásba mosódik, és a lényege az, hogy együtt..

hiába is törekszenek a kőszinház és Budapest felé...(akár Csehov Három nővére Moszkvába...)

ők együtt... élnek s játszanak

változatos helyszíneiken, erdőben réten, pajtában, kastélyban, ahol s ahogy épp adódik

és vajon van-e olyan kőszinház  Budapesten, aminek a látványa felért volna  ezekkel a gyönyörű évszakonként változó és olykor viszontagságos, mert vacogtató, de vadromantkus gyönyörűséges helyekkel, amiket még elbűvölőbbé, költői szépségűvé stilizált az ihletett operatőr: Garas Dániel

nem hiába mondogatta a rendező, évekig, hogy márpedig ő a Garas (értsd Garas Dezső) nélkül nem csinál többé filmet, akkor még nem gondolt kedvenc színésze (Minarik!) kiváló operatőr fiára...

és az ismert színészek (Gáspár, Rudolf, Hegedűs D)

mellett a felvillanó szép és tehetséges fiatalok...

az ő nevüket is meg kellett nézni a címlapról, és lehetőleg megjegyezni

és a végén, a panoptikummá zárt, a filmvászon közepére lekicsinyített csoportképük, s mellette a leúszó stáblista mögött a sláger, amire már korábban felfigyeltem , de itt és most megemelt jelentést kapott és hatást ért el:

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni. 
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak. 
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak. 
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni! 
Kezdjetek szeretni,...

Megint megnevettetettve és megrikatva, érzelmekkel túlcsordulva  s utolsónak hagytam el a termet