1892-es cimjegyzékben a dédapám

úgy látszik a múlt is beláthatatlan és bővülő...

különösen mióta létezik ez az internet illetve a google, új és új adatokat szolgáltat "csakúgy" pl arról, hogy őseim merre is jártak, laktak, dolgoztak...

most is elém jött egy régi budapesti adattár ...

Magyarország iparosainak és kereskedőinek czim- és lakjegyzése 1892-ből

https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_25_023/?pg=1959&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_07_1891-1892/?pg=453&layout=s

benne az egyik dédapám nevével és címével:

Barber Samu.  VI. Andrássy ut 55.

hogy elmehessek a megadott címre , ha épp Pesten vagyok(miután a google térképen is megszemlélhettem), hogy a saját szememmel is lássam...

apai nagyanyám (Barber Franciska) apja Barber Samu (bár a Dohány u 7 már megvolt korábbról lakcimnek...egy születési anyakönyvi kivonat nyomán)(nagyanyámé meg később, férjhez menetele előtt, a házassági kivonat szerint: Kertész u 46... (legutóbb oda elugrottunk)

most ez az újabb cím is ismerős úton (ami mellesleg apám és nagybátyám kedvenc sétaútja is volt, Operaház, Japán kávéház...helyszíneik , és most kiderült , hogy anyai nagyapjuk neve mellett a  cimjegyékben az 55-ös ház szerepel.....

csak a házszám, tehát az egész épületet szemléltem meg, szép sarokház, az Oktogon közelében, az Eötvös u sarkán, - ott most valami kormányablak is van (meg solarium:)

utólag jutott eszembe,  könnyen elképzelhető, hogy ez nem is lakcím, hanem itt lehetett a dédapa irodája netán (hiszen a link is cégekre, ill. foglalkozásokra vonatkozott, (címjegyzék) ő mint  magánügynök szerepel a felsorolásban

jött egy szimpatikus nő, mondtam, mi a helyzet , itt lakhatott netán a dédapám , a 19. sz végén, beengedett, mondta, volt egy emeletráépítés, s azóta kicsit nagy a kosz (ez Pesten megszokott amúgy) azért kívülről nekem is jobban tetszett a ház

próbáltam a dédapa szemével kikukkantani
de hát semmit nem tudok szinte róla,...
de egy valami biztos, hogy 1892-ben ő is itt járt.... s én most, 2017-ben,  a (lába) nyomán

valamit

valamit akart tőlem az élet

annyi bajban meghagyott

hogy tegyem meg
még azt meg ezt

valamit még mindig
akar tőlem ez az élet

például
hogy az unokámnak
azt a hőn óhajtott
LEGOLOVAGOT
keressem már meg!

orrmanduláink...

jól emlékszem még topológiailag is arra a helyre ahol - a régi sztk rendelőintézetben - Tóth Aladár doktorbácsi egy fényes szerszámmal az orromat feszegette-vizsgálgatta, homlokán mindig ott levő nagyitót a szemére húzva... kellemetlen volt a feszülő érzés, de anyukámnak még kellemetlenebbek lehettek a vizsgálat utáni szavak, hogy bizony ki kellene venni azt a nagy orrmandulát, ami akadályoz az orrlégzésben... (folyton nyitott szájjal,  aludtam, és gyakran fájt a torkom is, szinte minden reggel erre ébredtem)... hosszas alkudozások kezdődhettek és tanakodás, de végül is anyu nem járult hozzá semmi műtéthez....

aztán eltelt jópár évtized és az én lányom 4 éves lett, és a kiváló  fül-orr-gégész  és allergológus Stepper drnő ugyanezzel a javaslattal állt elő, ki kéne venni az orrmandulát...akkoriban anyu ugyanabban a kórházban feküdt, ahol rendelt a drnő, és itt volt a fülorrgégészeti osztály is (akkor még volt), sőt anyu itt töltőtt egy pár napot  unokája születésével egy időben, mert berohanván biciklimen unokája születésének örömhírére, leesett, eltörte az orrát, ömlött belőle a vér...a drnő bent tartotta pont a szülészet fölötti kórteremben.... gyakran le is jött megnézni imádott újszülött unokáját - a bekötött orrával...Most 4 év múlva ... már ki is lett jelölve a orrmandulaműtét időpontja, amit lányom sietett is közölni kórházban fekvő nagyanyjával mikor meglátogattuk ,örömmel konstatálva, ő is itt lesz...nagyanyja nagyon beteg volt, de amikor meglátta unokáját, mint mindig . most is elmosolyodott, de .el is komorodott ...a hír hallatán... ha tudott volna még beszélni, biztos mondta volna, hogy ne...az a megváltozó arckifejezése ezt mondta... két nap múlva már nem tudtuk meglátogatni...nem tudta megvárni unokája  mandulaműtéte idejét...

megint eltelt kb három évtized, és egyszer csak kiderült hogy ki kell venni az unoka fiának, az én unokámnak (is) az orrmanduláját...

ugye nincs semmi meglepő abban, hogy felutaztam, a műtét után pár nappal...nem tudtam nyugton itthonmaradni -   hogy  közelebb legyek hozzájuk... bár (anyja szerint) nem kellett volna .. és H I minden rendben ! ... velük :)

lehet hogy örököljük a megnagyobbodott orrmanduláinkat, és olykor az aggódásainkat is.... különösen mire nagymamák leszünk.

a nagyság nosztalgiája

Hogy fel akartunk nőni
minél előbb nagyra!

S közben nem vettük észre
hogy sose lehetünk már
olyan óriások
mint amilyenek
akkor voltunk

mikor oly kicsinek
gondoltuk magunkat

egymást ölők és éltetők

ezt nem akarom elhinni

még reggel félébren... férjemen gondolkodtam, azaz a konkluzióm ez a mondat volt/lett tömören:

Szegény Sanyi!

(egyszer azt mondta valaki kicsit beszámithatatlan vagy csak gátlástalan periódusában, és bántón vádlón, hogy ha nem váltam volna  el tőle, élne... lehet, csak én nem élnék.. ez volt a válaszom)

és rögtön utána ez a tömör, általánosítható, axiómaszerűség, amit le is jegyeztem a noteszembe, most, késő este megnéztem, ott van a reggeli beírás:

"egymás gyilkosai vagyunk"

nem szó szerint gondolandón irtam  persze  és  ill. teljesen általánositható értelemben gondoltam, de olyan durvának és magyarázatra szorulónak éreztem, hogy nem is írtam volna le blogba

de az előbb(!) ezt olvastam épp a fb-on (4 órája került fel):

" sorsszerű és végzetes volt a találkozásuk. Egymásra voltak utalva. Akadályozták is egymást. Ebben is egymást segítették. Egymásból éltek, egymást ölték és tönkretették. Egymást ették. A másik nélkül nem voltak el."

kiemelés tőlem, merthogy szinte szinonimája az én reggeli kósza gondolatomnak, bár én általánosítottam, itt viszont konkrétan egy legendás párról (Mészöly Miklósról és Polcz Alainról) irta Nádas...(most megjelent levelezési könyvük ("A bilincs a szabadság legyen" kapcsán... 

http://konyves.blog.hu/2017/12/09/nadas_peter_608?
utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare


nade mégis... érdekes egybeesés. nem?

.....

jut eszembe (ha nem is irtam le külön, de most eszembe jutott, hogy  az egymás gyilkosai vagyunk  mellé ezt is odagondoltam :

és egymás éltetői...

azt hiszem igy teljes a kép(let)

(de Nádas is ezt is irta... csak még az ominozus mondat előtt...."egymásból éltek")


2017. december 9. 23 óra

az ablak és párkánya

mindig
kibámultam
ablakokon

iskolában
étteremben
vonatokon

de hát nem arra valók
az ablakok?

jobb szerettem volna
kint?

de kintről meg mindig
befelé vágytam

talán ezért lett
kedvenc helyem
ifjúkoromban

az ablak
párkánya

mert ott egyszerre
lehettem
kint és bent

felfüggesztett helyzetben

--

de ma már nincs
az ablakomnak párkánya

sem átmeneti helyzeteknek
élhető realitása

visszafele

már mindent értek
a régmúltamból ,
visszafele tekintve

hálásnak is kéne lennem
amik miatt haragudtam
egyes emberekre

ők bölcsebbek voltak
és óvtak meggondolatlan
magamtól is

magukra véve
ostoba szemrehányó
haragom is

már tudom
jót akartak
mikor nem támogattak

na de most mi van
ki óv meg magamtól
erre a kis finisre

még csak a jövő
éleslátásában sem
bízhatom