megnéztem tegnap a legújabb Oscar díjas filmet, a Spotlight-ot, (egy nyomozás részleteit) bevallom, ha nem kapja meg a díjat eszem ágába sincs megnézni.... (az oknyomozás újságban sem a kedvenc műfajom)és utólag meg úgy tűnik, hogy tán nem is kellett volna megnéznem... és tán a dijat se kellett volna ennek a filmnek adni(?)...
nem kell törődni a díjakkal! - ezt is igazolva látom...
igaz, mondják , hogy a jelöltek közt tulajdonképpen nincs már értékbeli különbség, és szinte a véletlen dolga ki lesz az első , ki kapja a legtöbb szavazatot közülük (a többit nem láttam)
de azért bár kissé értetlenül gondolok a díjazásra, talán mégis megérte valamiért megnézni ezt a filmet (azt se értve közben, hogy miért jelöltek legjobb rendezésre is, majdnem elaludtam, a szinte azonos képiségű jelenetek közt)
viszont a végére, mégis csak nagynehezen megszületett valami kis katarzis, bennem is... és egy olyan mondandó, ami nagyon markánsra verekedte ki magát, és megszólítóan:
igenis nem szabad elhallgatni semmit, ha tudunk valamiről, ami "rossz"!
nincs kompromisszum, igen , megint a babitsi igazság jött elő "vétkesek közt cinkos, aki néma"!
a bostoni katolikus papok visszaéléseit, a gyerekek ellen elkövetett molesztálásait... már korábban is megírhatták volna adataik birtokában az újságírók - mégis évtizedek kellettek (és nagy mértékben egy új, más helyről jövő s zsidó főszerkesztő elindítása , hogy nyilvánosságra kerülhessen végre minden)
a film végén , a felderítő cikk megjelenése utáni napon, jól lehet ,vasárnap!, tele a szerkesztőség az újságírókkal, és alig tudják fogadni a telefonálások tömkelegét, valamennyien egykori áldozatok...a betelefonálók...
úgy tűnt, a
kizökkent időket,
(ó, kárhozat!) helyre lehet tolni...ha némi időeltolódással is -
(Ők, ezek a "hős" oknyomozó újságirók, tették...)
(kis utómagyarázat)...a tulipánt az étteremben kaptam a menűm kifizetése után a kasszánál dolgozó NŐtől, megköszöntem, azzal a nagyszerű kis koncerttel együtt, amit a terem másik részében , egy magukat ünneplő NŐegyletnek adtak, nagyon teehetséges , zeneiskolás LÁNYOK, kedves tanárNŐjükkel... már annyira sikerült az egyenjogúság, hogy még az ünneplésünket is megoldjuk magunk... hát.......éljenek a nők! éljünk! 
