Oscar után

átaludtam az Oscart...
nappali világítás mellett, a bekapcsolt tévé előtt...

a fal felé fordulva csak pár percre akartam behunyni a szemem, az unalmas és számomra érdektelen előműsor közben, s mikor legközelebb kinyitottam, már (épp) di Caprio veette át, végre, a neki már régóta kijáró Oscart...

már csak az utolsó dij maradt hátra..... persze nem kellett sokat várni a minket leginkább érdeklő hirre, és egész nap is a Saul gyözelmével volt tele minden ....

várható is volt, a rengeteg elődij előtt, de azért sose biztos...

örülök persze, én is...de ettől a dijtól nem lett a film se jobb se fontosabb

nem a dijakért csinálták, eszükbe se jutott az elején ill munka közben...viszont a díjak révén sokan ismerik meg a munkájukat, és jut el a mondandójuk...

,

amit nagyon szépen foglalt össze most is a rendező, (kicsit Arany Jánosra is  emlékeztetve... "embernek lenni minden körülményben"...)

,
"Az emberiség legsötétebb óráiban is lehet bennünk egy hang, amely segít embernek maradnunk" -

" ez a remény szólal meg a filmben ," (azért emlékszem valami "talán"-ra is...  (joggal, de "reménytelenül is remél"... )
meg bizik a párbeszédben, békességben..

 Úgy legyen. ez a film több is mint film, "játék"film semmiképp sem; küldetés!



s újra műsorra tűzik, mindenhol, Makón is- de én nem akarom többször megnézni.

nekem már az egyszeri megnézése is második túlélésnek számitott.