2023. július 27., csütörtök

önmagunk

 valakinél azt olvastam, hogy véget vetett az antidepresszánsa szedésésnek, mert gátat vetett a fantáziájának 

de akkor a kreativitásnak is?

emlékszem , anyám azért tiltakozott minden ilyes gyszer ellen, mert azt mondta, elvesz(t)i önmagát, azaz ha szedi , nem is tudhatja, milyen az igazi valója, azaz nem is maradhat meg annak,  nem tudhatja milyen is ő (nem is nagyon szedte - azt mondom, szerencsére)

az ember legyen az . ami - minden megfontolástól mentesen

mondom én most, aki mindössze rövid ideig szedett életében 8enyhe) antidepresszánst. s soha semmiféle pszichére ható gyszert.

s ezentúl nem is fog - ezennel ünnepélyesen kijelenti

arra viszont én jÖttem rá, hogy nélküle nem csak önmagább az ember,(szabadabb értelemszerűen)

de gáttalanabbul odamondogat másoknak körtönfalazás nélkül

azzal meg végképp nem törődik, milyen a visszhangja//

ezt tán nem kéne

de inkább vállalom, megkalapáltam már magam annyira embernek, hogy nincs abban sem semmi szégyellnivalóm  - sokkalinkébb nincs, mint az ellenkezőjében (lehetne),,,


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése