..2007. május 11
Beszaladtam a bankba (pénteken előbb zár, inkább beloholtam.), s hát látom, szépen nyugodtan, angolos sötétkék, nyakkendős , őszes , szemüveges eleganciában ott ül az én jóöreg régi ügyvédem (a család örökös barátja), akire épp ma reggel gondoltam, hogy rég nem láttam , remélem nincs semmi baja.... hát örömmel látom, hogy nincs, remekül néz ki. De azt mondja, hogy nagyon "hajtott" (vagy hajszolt?) Van egy csomó elintéznivalója , ami hajtja... Mondom kívülről ennek semmi nyoma. "Mély lélegzet" - mondja, az a titka, ezt tanácsolta mindig az ügyfeleknek is. Tudom, mondom, nekem is... (Tényleg, mindig le tudott csillapitani, megnyugtatni, bölcs tanácsokat adni.. amiket legbelül mi is tudunk, csak nem mindig hallgatunk, se magunkra, se másokra...)
Beszélgettünk erről-arról. Többnyire én válaszoltam érdeklődő - főleg lányomat érintő - kérdéseire, (mert ő ráadásul egy udvarias ember is, csak én vagyok udvariatlan a hosszas, részletes válaszaimmal...), de azért mikor az internetre terelődött a szó, (megemlítve lányom hagyományos mellett internetes lapokon történő újságírását is, sajnálkozott, hogy azt nem tudná elolvasni...) kaptam tőle egy elgondolkodtató aforizmát.
Azt mondja, egész életükben (amúgy szintén nagyon művelt és választékos orvos feleségével egyetemben,) csak arra törekedtek gyerekeikkel kapcsolatban , hogy megtanitsák őket írni-olvasni. (no, azért ennél többre vitték: mérnök, orvos lettek.)- node nem igy, ilyen röghöz kötötten gondolhatta az írni-olvasni tudást , mint én. Mert így folytatta: most meg , öregségünkre mi lettünk írástudatlanok.
Hát igen. Itt az új írásbeliség. Az internet. Csak élni kell vele. El is követtem, mindent, hogy rábeszéljem. Mit számít, hogy már elmúlt nyolcvan! Felettünk a csillagos ég!
aliz2. :: 2007. máj. 11. 13:25 :: 2 komment :: Címkék: epizod
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése