igen, ez foglalkoztat, egy ideje: a saját élet (nem a saját halál, amiről Nádas irt, nem túl tetszetőst számomra, és nem is eléggé meggyőzőt, bár a "saját"jaként épp elmegy... a képi világa meg a gondolatisága (tudálékoskodása? túlmagyarázkodása? bocs) is pont rá jellemző - nem az enyém! és épp ez a lényeg: a "saját" akár halál- akár élet (mellesleg a kettő összefügg: akkor halhatunk meg nyugodtan, ha eljön az ideje ha megtettük az életünkben, az életünkkel , amit lehetett - persze kérdés, hogy meg lehet-e tenni, záros idő alatt mindazt, amit lehetne - tökéletesen, tökéleteset biztos nem , csupán törekedni lehetne valamiféle teljességre..., megtéve a tőlünk telhetőt)
ezek a gondolatok(meg más is , ezekkel összefüggésben) motoszkálnak bennem egy ideje - főleg az, hogy egyáltalán a saját életemet éltem, élem-e?! ez nyomós kérdés... mert ha nem, akkor ideje lenne! Mindig valaki más volt nálam fontosabb, és úgy gondolom, hogy ez jól is volt s van így!...("Másokért élünk, mi mindig csak adunk: Igy rendelte el ezt a Végzet-Isten,*") , de attól tartok, hogy más volt sokszor fontosabb nekem is, mint ami a mélyebb énemnek (az igazinak) fontos lett volna! s neki tartozom... - de "az élet második felé"-ben, s már jócskán ott! (csak most egy ilyen című könyv olvasása közben támadtak fel bennem újra ezek a gondolatok, rezonálva a könyvben olvasottakkal, a jungi gondolatokkal) - szóval most már főleg a saját életemmel kéne foglalkozni, "kiteljesíteni"? - már csak azért is, mert ezzel éppen hogy könnyebbé is tehetem a "mások" életét is - talán.
de épp azt olvasom itt, hogy: mély szakadék alakul(hat) ki a sors és a végzet között, a determináló erők és a mindannyiunkban szunnyadó lehetőségek között. (mennyire éreztem is ezt a determináltságot, ugyanakkor büszkén hangoztattam-hittem , hogy "determináltabb vagyok, mint ahogy élek"(?)- de talán mégsem eléggé "szabadon" s főleg nem eléggé teljesen - a determináltság ellenében!
"parancsolóan fontos lesz az élet második felében a sok-sok bennünk munkálkodó erő ellenében, hogy saját kezünkbe vegyük az életünket a sok-sok bennünk munkálkodó erő ellenében, ez pedig felelősséggel kezdődik. Ha nem tetszik az életünk, akkor meg kell változtatni, de nem szabad másokat hibáztatnunk érte... Még akkor is felelősek vagyunk a döntéseinkért, ha nem is mi választottuk a sérelmeket. Mindig a saját életünkért felelünk, nem mások életéért.
...minden nap tele van a világ arra utaló jelekkel, hogy mit akar a lelkünk ... bárhova nézünk is, a lélek jeleire bukkanunk... ha megtaláljuk belső támaszunkat, akkor összeköttetésbe kerülünk a transzcendenciával, újraalkotjuk a múltunkból kapott szempontokat, és megkapjuk a növekedés, a cél, és az értelem alapját, amelyet mindannyiunknak hozzá kell tennünk a világhoz, és meg kell osztanunk másokkal. A lélek valamennyiünket arra kér, hogy kiteljesedettebb életet éljünk."
...és akkor, lám, mások is jól (jobban!) járhatnak" a saját életünkkel!
aliz2. :: 2010. ápr. 5. 18:38 :: 5 komment :: Címkék: elet, elmelkedes, kapcsolatok, konyv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése