már nem is számolok utána, hány éve született,örök, megállt bennem...
109? azt szoktuk mondani, bis 120... szülinapi köszöntésekben, tehát még mindig 11 éve lehetne
néha eljátszom azzal is, hogy én mennyi voltam, amikor ő annyi mint én most... milyen is volt akkor...,
de sokszor már azon is gondolkodom, én mennyi is? 74? 75? nem, még közelebb a 74-hez, én januári születésű...39 és fél voltam....mikor ő annyi mint én most ...
az évek pörögnek - az érzések maradnak, nem öregszenek, nem múlnak - érnek, befonnak
emlékszem még a sötéthajú, fiatal anyámra is... szép volt, igaz, öregnek, ezüsthajúnak is az....
emlékszem, amikor beteg volt, és emlékszem, amikor kirobbanóan egészséges
amikor zaklatott és amikor harmonikus
ahogy serénykedett és amikor már csak feküdt (de akkor is dolgozni akart)
mennyi mindenhez értett, mi mindent tudott,
ahogy tudta a latint, szavalt, rajzolt, kézimunkázott, varrt, főzött, sütött,
milyen gazdag érzelmei voltak
hogy szerette a testvéreit, aggódott értük is, nem csak értem
ahogy a szüleit fel-felidézte
az embereket általában szerette, bár tisztán látta a hibáikat is
megbocsátó volt, igazi humanista, gyerekbarát
könnybelábad a szemem, ahoagy rá gondolok
megfordult a fejemben, hogy kimegyek ma a temetőbe "köszönteni", de hát ott van-e ő?
aki ott a sirkő alat, az már nem ő...
nem rég értettem meg a káddis , a gyászimánk lényegét
miért hálálkodunk mi folyton ...
még olyankor is....
már tudom,
köszönöm, hogy élt, hogy 46 évig együtt lehettünk. egymás oltalmában.
köszönöm, hogy világrahozott, egy világháborúban, és megmentett a szinte biztos haláltól , hogy felnevelt , apa nélkül, (hadi)özvegyként,tisztességbend, becsületben, arra tanitva, és azt láttatva, hogy helytállt nehéz időkben, hogy megvédett, ha kellett (s ha nem is), hogy mindig mosolygott a lányomra, a kisunokájára, s hogy eltűrt annyi mindent, hogy mindig segitett, hogy háttérbe húzódott, peidg nem kellett volna,
hogy az anyám volt és marad mindörökké , ámen
Lehet, rosszul látom, de azt gondolom a sírkőről, ha kimegy hozzá az ember, ott valójában önmagát keresi. Az egykori valakit, akit szeretett a sírkő alatt nyugvó. Meg persze őt, hiszen a neve is ott van, felidézi, ki marad ő - mindörökké.
VálaszTörlésén őt keresem , (és többet, mint a nevét)(A Liebelét fel se véstük, pedig az lenne a legfontosabb)
VálaszTörlésanyu hol vagy?
az nem lehet , hogy sehol
megüzented...régen
de hol az a fluidum
elenyészett?
elenyészek
én is nem soká
és akkor találkozunk
majd legalább odaát?
félek hogy sosem
valamit
eltéveszthettem
eltévedtem
találj rám!
Szép és megható, mélyen felkavaró...
VálaszTörlésköszönöm, sajnálom---
TörlésEltévedtem... igaz.
VálaszTörléste is?
Törlés:(
VálaszTörlés