ritka de emlékezetes találkozásaim Bárdos Pállal

sajnos..több már - e földön nem lesz, nem lehet....

pár perce olvastam a hírt a fb oldalán, majd egy rövid recenziót (egy régebbi interjúval) a Szombat folyóiratban....ami bizonyossá tette

két éve felesége Fenákel Judit könyvének olvasókörén a Bálint házban, utoljára találkoztunk...

aztán
valahogy együtt mentünk az Operaházig, a sarokig, és úgy emlékszem végre egész könnyeden tudtunk már beszélni, és közvetlenül, két makói, akinek sorsában, főleg az elején sok közös volt...:

 

egyszerre mentünk azaz vittek el bennünket gyerekként Strasshofba egy marhavagonban... 1944-ben.

és 70 évvel később ugyanazzal a ("nemzeti zarándok") busszal, ugyanoda:

fel is idéztük később... jobb volt ezúttal...

említettem is neki, hogy a szervezők hívtak újra, következő évben, de nem mentem...mondtam némileg sajnálkozva,

mire ő, fanyar bölcsességgel megjegyezte: nem is kell minden évben Strasshofba menni

pedig mint író, témáiban makacsul és elszántan ragaszkodott a zsidó-témához, a holokauszt emlékéhez

az Első évtized című kis könyvét még annak idején megvettem, elolvastam (a makói vonatkozások miatt is, persze), aztán a másodikat is...

de a  4 kötetes családregényét csak részben (Frau Földes, from Makó)
, majd pótlom!
de az az érzésem, hogy a hivatalosságoknak is lehet törleszteni valója vele szemben

jut eszembe, fiatal tanárként a bölcsészkaron egy továbbképzésünkön Katonát ezzel a szlogennal vezette be: legalább két tragédiája volt,  a Bánk bán, és az élete....Petőfivel kapcsolatban meg, ugye tudjuk, hogy sose szavalta el a nemzeti dalát a múzeum lépcsőjén, azaz ott nem...(nem tudtuk) (most olvastam a fbon valaki , régi tanítvány, emlegeti a felejthetetlen Petőfi szemináriumait, )

először én is (leszámítva a nem tudatos srasshofit), az egyetemen találkoztam vele, ötöd évben a TO tól kaptam egy levelet, félévi vizsgaidőszak kellős közepén, hogy menjek be a szakdolimmal kapcsolatban, valamit rendezni kell, de nem volt bent a témavezetőm a tanszéken, helyette ott találtam egy fiatal, kedves arcot... vigasztalt... de engem nagyon idegesített vele, mert tudtam, hogy nem is lehet nagy baj azzal a beadott anyaggal, nem  is értettem, mi lehet a baj-- (hát később kiderült, hogy tényleg, csak az volt, hogy a bibliográfiámat abc sorrendbe vagy kronológia sorrendbe kellett volna rakni -de hát erről korábban nem világositott fel senki )(egyébként pár hóval később jelesre védtem meg a szakdolit, azzal a hozzáfűzéssel, hogy nagyon kis kibővítéssel, de csináljak belőle doktori disszertációt (ha jobb dolgom nem lesz (hát úgy látszik, ha nem is jobb...de lett, sok egyéb dolgom), ő meg hamarosan ott is hagyta az egyetemi állását, felment a rádióba dramaturgnak...

jóval később Makón a könyvtárban egy könyvbemutón hallottam, akkor még meg voltam sértődve azon (is), hogy úgy beszélt a strasshofi deportálásról, mintha csak ő lett volna ott gyerek, a jelenlévők közül fel se tételezve, hogy esetleg más is, és mintha nem is szívesen adta volna át ezt a privilégiumát.... (persze, inkognitó maradtam)

aztán mikor megirtam a magam deportálási történetét (a Sós kávéban), elolvashatta, és tett is néhány javitó és alapos kritikai megjegyzést rá (irásban), amiben pontositott információkat

tulajdonképpen igazán Strasshofban (a második utunkon )kerültünk emberi sorstársi közelségbe... ott és később is

ennek mindössze csak 3 éve, sajnálom, hogy nem előbb, és hogy sose tudja az ember előre mikor találkozik valakivel utoljára, mikor néz ki úgy valami, hogy egy barátság kezdete is lehetne, mikor épphogy a vége.... de főleg,  hogy mikor is találkozik az ember valakivel utoljára , mint én vele, az Opera sarkánál...ők balra mentek, én jobbra, aztán vissza , Makóra... (ahonnan a nagyanyja...Frau Földes)

2-án Budapesten temetik, 11,30-kor,  a Kozma utcai temetőben...

de itt Makón  is emlékezünk rá...a Kecskeméti Ármin Baráti Társaság is...

én biztos igen

szomorú vagyok... és "kevesebb" is , mert már egész biztosan tudom:

 "minden halállal én leszek kevesebb"

........

„...Féltünk ott a reggeltől és az estétől, a lefekvéstől és ébredéstől, az ukrán őröktől és az SS-őrszemélyzettől a gépfegyvertornyokban. 
Féltünk a bombatámadás dübörgésétől, és a csendtől, amelyben meghallottuk szapora szívverésünket.”  (Bárdos Pál)

féltünk...Strasshofban....fél(t)ünk ...lehet hogy egész életünkben... s még halálunkban is?

Talán-talán helyénvaló itt és most a szokványos klisé: 

Nyugodjon békében!

Bár én jobb  szeretem (s talán ő is inkább) ezt a zsidó kívánságot:

Lelke legyen bekötve az élet kötelékébe....

azzal is, hogy olvassuk itt hagyott könyveit