egy elég érdekes könyv akadt a kezembe
Kosztolányi könyvben nem megjelent írásaiból, interjúiból, Mindent bevallhatok címen,
kissé bohócosan megkapó arcával a borítón
néhány idézetet meg- azaz kijegyeztem
Költő, író egyetlen mondanivalója az élete a maga ezerszín, ezerhangú gazdagságában, hogy itt vagyunk, a tragikumok és csodák közt, élünk és meghalunk
Még a legföldhözragadottabb próza se arra az egy esetre vonatkozik, amit ábrázol, hanem az egész élet szimbóluma
Minden irodalmi közlés indirekt
Sohasem lehet folytatni azt, amit az elődök csináltak
A költő szerepe... a múlandó életet, a múlandó pillanatot megörökítse magának s másoknak.Ez pedig végtelenül ember dolog
Az ember akkor tudja meg, hogy miért ír verset, mikor már megírta
2020. január 17., péntek
ave
az Ave Mariara ébredek
visszaesek ágyamba
de aztán megyek
a hang után
ki a konyhába
(rádióm ott van)
jó az ébredésem
mégiscsak
visszaesek ágyamba
de aztán megyek
a hang után
ki a konyhába
(rádióm ott van)
jó az ébredésem
mégiscsak
szerelmes operadélután
ingyen mehettünk, s mégse volt teltház
erről beszéltem még kezdés előtt , méltatlankodva (itt háttal látszom:), pár pillanattal kezdés előtt, s látszanak az üres székek is
László Boldizsár. énekelt, s azért adott opera-szerelem címet a műsornak mert az életben is a párjával lép föl, ahogy eldicsekedett vele
de kérdem én ezt mennyiben tartozik ránk? mint ahogy az emlékszel még kezdetű operett dal végén is az a nem színpadi hosszú csók
van a magánélet és van a színpad, nem jó keverni a kettőt -szerintem
(azt hiszem az irodalomban ugyanezt jelentheti a "direktség" kerülése!, a közvetlen valóságra következtethetőségé)
egyébként meglepően jól énekelt a hölgy Nánási Helga nem csak mint kellék, mint kiegészités (sőt?)
én a Singers együttesből kilépett énekesben néha éreztem némi bizonytalanságot, de szép élmény volt
(pl a Bánk bánból a Hazám, hazám... gyönyörű, egyenletes, áradó, de Cavaradossi is ...)
(no, a zongorista lehetett volna jobb...szegény nagyon kottafüggően játszott, bevezető Chopinjére rá se ismertem - annyira darabos volt)

2020. január 16., csütörtök
SORS -- JELLEM
az ember jelleme az ember sorsa...
sorsát nem változtathatod, csak ha jellemét is változtatnád
azt meg inkább ne
vagy, aki vagy
és senki se akarjon megváltoztatni, úgyse tudna!
Noli tangere circulos meos!
sorsát nem változtathatod, csak ha jellemét is változtatnád
azt meg inkább ne
vagy, aki vagy
és senki se akarjon megváltoztatni, úgyse tudna!
Noli tangere circulos meos!
metoo filmen
a metoo világőrülettel van összefüggésben a film
bocs nem is a metoo őrület, hanem a jelenség, amit jelöl
én ebből az egész -csak azt kell mondanom - őrületből azt a következtetést vonom le, hogy végre meg kellett törnie, hogy valaki kimondta meztelen a király.... (mégha ahogy a filmbeli harmadik áldozat mondja a nadrágját se vette le...)
egy valamit nem értek, mégha hasonlítani is akarnak a színésznők azokra, akiket megjelenitenek , mi szükség van erre, nem értem , miért kell olyan ordenáré módon elcsúfitani pl Nicole Kidmant egy álműfogsorral
egyébként ez zavart Al Paciononál is, az Irben
mást nem?
bocs nem is a metoo őrület, hanem a jelenség, amit jelöl
hogy évekig zaklatnak nőket, s azt ha nem is veszik természetesnek, hallgatnak róla, mintegy a karrierjük építésének természetes(?) velejárójaként
én ebből az egész -csak azt kell mondanom - őrületből azt a következtetést vonom le, hogy végre meg kellett törnie, hogy valaki kimondta meztelen a király.... (mégha ahogy a filmbeli harmadik áldozat mondja a nadrágját se vette le...)
a film jó, frappáns, három (csak a harmadik kitalált) nőalakján keresztül ábrázolja a jelenséget,
az egyikük végre megunja a mellőzést (de csak akkor) feljelent, a másik vívódások után csatlakozik, a harmadik is felocsudik, aki csak most csöppent bele ebbe a mókuskerékbe, távozik (ámbár a férfi, a főnök bukása után) mert rájöhet, hogy jobbra ezután se számíthat,,, vagy elege lett? szabadon, diadalmasan lép LE... maga mögött hagyva ezt az egész borzadályt
egyébként ez zavart Al Paciononál is, az Irben
mást nem?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)