2017. november 17., péntek

Budapest, elődeink lakhelyei nyomában, utódaimmal....

végre , majdnem fél év után felruccantam Budapestre..

no ez a fürgeségre utaló szó persze túlzás

az utazásra is (amire napokig (hónapokig ?) készülök...

meg egyáltalán... lassú vagyok és cammogok

és az unokámat alig tudom utolérni, amikor a játszóházban a grabancát megfogva meg kell akadályoznom , hogy felinduljon egy lentről követhetetlen labirintusba, 

de hát tudja hogy öreg vagyok, ezt már régebben is közölte velem, most azt is, bólogatva, hogy én még a másik mamájánál is öregebb..

a lényeg, hogy biztosít felőle, s magától, hogy szeret

óvodából jövet az Old Mac Donaldot kellett énekelnünk, ritmusosan, és a egyik sort így alakította:

julimamát szeretem iá iá ó......


...

vasárnap útbaesett egy utca és egy ház, ahol kezdődhetett minden, a z apai nagybátyám ("szinész, táncművész") oldalára, dokuk ill. források  közt feltették a szülők...azaz az én apai nagyszüleim házassági anyakönyvi kivonatát is többek közt és ott olvastam, hogy Barber Franciska nagyanyám lakcíme a házasságkötés előtt Kertész u 46 (érdekes, hogy a 43-ban az anyai nagybátyámék lakásában sokat tartózkodtam, vendégeskedtem...a Zenekadémiával szemben...(na ebből is lett unokai ritmus zene a ka démia,,,démia...)zongoraművész nagyanyámnál biztos nem elhanyagolható tényező lehetett a zenekadémia közelsége...(Bár ő Berlinben végzett zeneakadémiát éppenséggel)-  előre mentem megnézni a házat...ahol lakott a házasságkötés előtt



 a kaput, fölötte a 46-os számot, 




utánam jöttek az utódok is, beállitottam hát őket a patinás kapu elé, déd- , ill ükanyjuk nyomába... hát innen , e kapuból (is) indultunk...

(legközelebb megnézem, megnézzük a Nádor u-i nagyapai házat, ő a kivonat szerint onnan  házasodott)


2017. november 10., péntek

lekvárfőzés és békekölcsön

előkerült iskolai vonalas füzet, a boritója már nincs meg, de fogalmazások vannak benne ceruzával és tintával, 1952/53-ból 9 éves és negyedikes vagyok. Pár pirossal bejegyzett tanári krikszkraksz aláirás gyanánt benne,de semmi javitás, értékelés...

én inkább nem értékelném, hiszen a hibák nem hiszem, hogy belőlem fakadtak, az értékeléstől el is  tekintenék, de azért közszemlére bocsátom...az első két fogalmazást - a lekvárfőzésről és a békekölcsönről, tanulságos... korrajzocskák

Lekvárfőzés
Makó, 1952. IX. 9-én

Megjött az ősz. Most érik a kékszilva.

A kékszilva nagyon jó lekvárnak. Mi is tettünk el. Édesanyám hajnalba felkelt, hogy idejébe kész legyen... Leszedte a szilvát., Jól megmosta. Akkorra én felébredtem.Gyorsan felkeltem, és segítettem a magválásban. Beleöntöttük az üstbe. Alágyújtottunk az üst alá.Anyukám  kavargatni kezdte. Már nagyon kifáradt (Anyu) keze a kavargatásból dél felé. Azután lekötöztük, Késő délutánig tartott.

Télen nincs gyümölcs. Jóízűen eszem télen a lekvároskenyeret, amit csináltunk nyáron.. 


Makó, 1952. szept. 29-én

                                                 Jegyezz békekölcsönt!

Ma reggel a hirdetmények előtt csoportosulva álltak az emberek. Az új hirdetményeket nézték, amelyen az állt: Jegyezz békekölcsönt! A magyar állam kéri kölcsön a pénzt a dolgozóktól. Az államnak pénzre van szüksége, hogy az öt éves tervet minél előbb befejezhesse Ez által a boldog jövőt a szocializmust építjük.A kölcsönt visszakapjuk. Nyeremény formájában vagy beruházások képében kapjuk vissza. A jegyzéssel a hazámnak és magamnak használok. minden dolgozó kötelessége, hogy jegyezzen békekölcsönt. A kölcsönnel hazámat s a békét védem. 

2017. november 9., csütörtök

nem tudom miért

nem tudom miért beszélek kinek beszélek
miért nem hallgatok, nem tudom
azt se hogy ezt most miért írom le
mikor nem is akarom

ki figyel oda
ki figyel ide
ki figyel rám

miért hiszem
hogy meg kell
nyilatkoznom

miért nem fogom
be végre a szám


2017. november 7., kedd

a szavak és a figyelem csődje

hogy vagy?
mondom.

blablabla
blablabla

na és hogy vagy?
már megmondtam.

(azért azóta
kicsit rosszabbul)

2017. november 6., hétfő

a matematika dícsérete

milyen jó lenne
úgy egyszerűsiteni
az életünkben
mint egy matematikai
képletben

s milyen szép is
egy levezetés

meg amikor kijön
a végeredmény

le is ellenőrizheted
minden stimmel-e
az egyenletben

nem úgy
mint a
többismeretlenes
életedben

2017. november 5., vasárnap

anomáliák

annyian hívnak
mióta fáj a lábam
tán tudják hogy
úgyse mehetek(?)

és én is  mért is
mennék épp most
mikor ennyire fáj
mint még sohase

az élet útjai
kiszámithatatlanok
és rejtélyesek
akár a maradásé

de miért van ez
akkor akarunk
annyira élni
mikor nem lehet

2017. november 4., szombat

ne nézz hátra

                                                                                                       "ne nézz hátra
                                                                                                       jön a farkas 
                                                                                                       tüzet hoz a
                                                                                                       szájába' "



ne nézz hátra

úgy maradsz

hagyd már a múltat
s szodomát

előre nézz

intette Lót
a feleségét

................


ne nézz hátra
ott maradsz

már több mint
ötven éve

Nizzából kifele
a taxiban ülve

ne nézz hátra

kiáltott rád
mögüled
a nagybátyád

de te ezt sem
fogadtad meg

s lám
ott maradtál

mindörökre

nézni a tengert

megdermedt
hullámaival