2017. október 31., kedd

apámmal egy filmben

készült egy 5 percre limitált interjúfilm velem. Egy országos versenyre, középiskolásoknak, a feladatuk az volt, hogy beszéljenek egy helyi holokauszttúlélővel. Hát nem volt nagy választékuk, igyekezniük is kellett, én ráadásul olyan túlélő vagyok akinek sok személyes emléke nincs is, ha egyáltalán…

illetve nekem a személyes emlékem jelenné vált..

az egész életem alapélménye ha úgy tetszik jelenné vált emléke, az apám hiánya, ez számomra is szinte a filmben bukott ki belőlem….

Apám portréfotója a levéltári tábláról lejött a falról (a felvevő leleménye) de nagyon igaz lett így képileg is , ami szavakban nehezen mondható ki, bár mégis....

hogy ez a fantomfájdalom (a gyerekkori emlékkép után)...örök és kitéphetetlen bennem

apám megmozdult a falról

(azaz a fénymásolt képmásolat, nem is az eredeti...hanem az öccse felesége által Ausztráliából elküldött, kérésemre, a Jad Vasem kérdőivére….) s most ide…




a 8 hónapos csecsemőkori képpemmel a kezemben,újra találkoztak…

találkoztunk(?)



könnyes a szemem…

valóban.most fáj az is ami „akkor” nem, immár hetvenkétszeresen






(a filmbe nem került bele , de az előzetes beszélgetéseinkbe természetesen, hogy nem lehet folyton ezzel a tudattal kelni és feküdni…

és h.I van egy immár 5 éves unokám is, apám dédunokája….

Ő és az anyja: a lányom,  letörlik a könnyeimet...)






álom egy könyvről.

egy hosszú asztalnál ülünk- Velem szemben valaki arról beszél, hogy különböző régi iratok, jegyzőkönyvfélék kerültek elő (levéltárban?) pontos korhatározást is mond -tól -ig Azt hiszem hatvanvalahánytól nyolcvanvalahányig...- szóval pont a legaktívabb éveim. Megkérdezem titkosak-e ezek a papirok vagy hozzáférhetők-e, mert ha igen , érdekelne, belenéznék az anyagba

mintegy indoklásként , bár kicsit feszengve, teszem hozzá: ugyanis könyvet készülök írni (némi szünet , habozás után:) az életemről

szabadkozva -tompítva nagyravágyó kijelentésem nagyképűségét- még hozzáteszem de legalább is gondolom, hogy

nem csak az én életemről szólna a könyv, hanem többes számban...a miénkről ...

2017. október 30., hétfő

egy kiállitás csodái

az életműkiállítás... ahogy belépek a borongó alkonyodó utcáról a kiállítóterembe, meglep az erős , élénk színek kavalkádja

SZILVÁSY  NÁNDOR , az életvidám képek festője  90 éves lenne, de pár  éve nem él


a festményei viszont nagyon is! és látszik is rajtuk, hogy örömből keletkeztek, s ezt is át is tudják adni a szemlélőinek


 sőt olyan a kiállítása - özvegye jóvoltából -, mintha egy műteremlátogatás is lenne egyben

otthonos... meghitt, kedves, derűs, marasztaló...

60-on túl Révfülöpön maga mögött hagyva a plakátokat, reklám ill alkalmazott grafikát kezdett el festeni örömből és örömöt okozva

egy egész festői életművet hozott létre  mintegy 20 éve alatt, amennyi adatott neki az elvonulása után

a Balatonon fest,  nem a Balatont, a  gyermekkori Maros-i élmények inkább látszanak a képein, a Maros hid, a sárkányeregetés a töltésen, a madarak - az itteni természet...



és Fellegi Balázs megint oly módon kalauzol előre bennünket, felhívva figyelmünket az általános sajátosságokra, és azon túl néhány jellemző képre, hogy értő és érző módon vehetünk a megnyitó után mindent szemügyre, de szelektálva is netán

vannak izgalmas irodalmi élménylenyomatok is )(közös kedvencek): Proust :Bimbózó lányok




meg Az éjszaka csodái a csodás Weörestől ...



s külön is a híresneves Tóth Gyula bádogos és vizvezetékszerelő....




még majd visszajövök, mert a tévések ugyanazt veszik filmre ill fotózzák hosszasan amit én szeretnék alaposabban is közelebbről is látni



2017. október 29., vasárnap

..."de ne mondjuk újra"

mert minden
megénekelt régi ház
"a kertkapu a rozsdás rács"
a mi régi házunk is
és a könnyeim...

ó azok
az érzéketlen
könnyek
miktől
latyakos lesz
minden
odavezető út


    ***


(Szabó Marcell verse (gyors)
olvasása után)

állabál avagy öröktánc

táncba hív az egész világ
egy töredelmes élet jussán
nem árulok petrezselymet
fiúk ott a majomszigeten
ezerkilencszázötvenhétben
gyáva balfácán ostobák

2017. október 28., szombat

letészem a lantot?

a Könyvtárba kiállítást hirdettek: Nemes Fekete Edit  (szabadkai, de régi makói marosmenti művésztelepes) keramikus Arany balladáihoz készített illusztrációkként:kerámiákat, aztán - mint kiderült - (a könnyebb technikájú kollázsokat is...)...egész absztrahált formák felé haladva, letisztultan

de annyian vannak a könyvtárteremben, hogy betöltik - csupa  zsibongó iskolás - úgyhogy elsőre , csak a legvégén található Ágnes asszonyokat látom (és fotózom) 



de hallok a Vörös Rébékről is, és másnap meg is nézem, mikor be is férek 



(itt most szavalóverseny is volt a balladákból és annak az eredményhirdetése... én meg még nem ebédeltem, úgyhogy - szokásom szerint másnap jövök vissza alaposabb szemrevételezésre

főleg egy mondat miatt , és egy mű miatt: A Letészem a lantot... ról volt szó (bár nem ballada)

hogy itt úgy ábrázolódik a költeményben ez a gesztus, hogy úgy teszi le a lantot (a tollat) , mintha egyben fel is venné

hát ezt kéne nekem látni

de nyomozásom odavezetett, hogy jelenleg ez a kép Szabadkán van épp kiállítva

kicsit (nem nagyon )de messze van

de oda is el kellene menni---- a Kosztolányi emlékek miatt is, meg az újjászépített különleges zsinagóga miatt, meg hogy megtudhatnám, hogy lehet úgy letenni a lantot.... hogy egyben fel is vegyük....

****
és ma- (2018. okt. 6-án) a fb kiszámirhatatlan utjain  megjött a Letészem a lantot is! És tényleg...




2017. október 27., péntek

nagylászlótlanul

mióta Nagy László nincs itt
hallgatnak a tücskeink is
deres ágaink továbbfagynak
háttal állunk a szivárványnak
a sziklacsípők kőmerevek
az ölelésük elfeledett
falaink némák hidegek
becézni nincs minek kinek
hiteink megcsúfolt álhitek
káromkodások porba dűlnek
mióta léte lemerült
senki se rettent keselyűt
mindenki mindenkitől retteg
s a szerelem is itt reked meg


**********************


és megrendülten üzenem:

ne csókoltasson bennünket
már rég nincs emberi arcunk