2022. február 2., szerda

KÖNYVBEMUTATÓN, ANYAKÉNT 2013 FEBR 2

 

egyenesen a Nyugatiból mentem - börönd súlyú táskámmal - az Irók boltjához, lányom könyvbemutatójára (az úton kiolvastam a neki "premierajándékként"  hozott Karinthy Füveskönyvet, aminek a végére, egy üres féloldalnyi helyre becsempésztem az én neki szánt szövegemet... Karinthyéhoz, arról, hogy ki hogy tud (vagy nem tud) írni... hát ő nagyon .., írtam ; szülés előtt, után, gyerek mellett, kisgyerekként  kamaszként, felnőttként,,,..stb… 



most ez az első felnőtt könyv fogad a kirakatban



én nagyon szeret(t)em a gyerek és a kamasz előzményeket is, ha szerzőjük - úgy tűnik - szeretne is elfeledkezni róla...(kiadója meg netán nem is tudja?) nem tudom, miért, persze, ez már tényleg "igazi", bár ebbe is kicsit még "nagykamaszi" énjére néz inkább vissza, semmint a megíráskori jelent ábrázolná...

a kirakat szép..;

korán érkezek, de legalább be tudok szerezni pár folyóiratot, amiben lányom épp publikált ...a Parnasszusban Szép Ernő esszével, a Prae ban a Migrén c. emblematikus versévé lett verssel - a Vagány históriákban - csupa író-költő Bach Máté fotólegendáriumon-  és sajnos a migrén  is kísérő társa (a férje mellett) ...ma is fáj(t) neki, közben én felmegyek a galériába, még üres, de az asztal már várakozón, s szépen berendezve,




 s ahogy lenézek, lám ott a férj, magasodik, de akkor lányomnak is ott kell lenni valahol a közelben- valóban, csak ő - cm-re legalább is - kisebb, aztán megérkezik még kisebb növésű unokanővérem is,majdnem kanadából, épp puszit ad lányomnak, és hirtelen azt hiszem, hogy Heller Ágnes... holott a múltkor még csak a hangjuk hasonlított...

Lassan benépesedünk, de nem is kicsit, tömeg lesz, hamarosan, minden ülő és állóhely foglalt lesz. Később még a padlón is ülnek, lépcsőkön is lógnak, zsúfolódva...Lányom leül egy percre mellém, a könyvével, kezében, hónapja nem láttam, de már ki is kell mennie az asztalhoz, bemutatni a könyvét,... szerencsére most nem fáj a feje, csak a kötetben van a Migrén c verse..



a zsúfolásig telt termen, a nézők  magas létszámán maga a kiadó csodálkozik, amikor megnyitja az eseményt, hogy lám a kárhoztatott műfaj, a líra is vonz ennyi embert(?!) "ki olvas éjszaka verset?" idézi Kalászt. Nem divat ma a líra(?) -kérdi vagy inkább kijelenti. Én nem vagyok biztos benne. De tény, hogy valaha, meg most is a világ legtermészetesebb dolgaként a fejem fölötti polcra versköteteket rakok, hogy bármikor bármelyiket levehessem elalvás előtt... hogy elérhető közelségben, kéznél legyenek.

 

de hogy egy kiadó mér lepődik meg a közönség nagy számán? azaz mér "döbben meg", pejoratíve?, Az különösképp zavar, hogy mi az hogy "meglepetésszerűen"(?) kezdett(?) verset írni, szerinte a szerzője...? mikor már 3 évesen is azt tette (mikor még írni se tudott)... (bár akkor is tiltakozott, ill. 12-13 évesen, mikor megjelent első(!) verskötete, a"...gyereknek lenni...", hogy költőnek tartsák, illetve versnek amiket művel... aztán meg a Kiskamaszkönyve, 15 évesen, de lányom már a kisgyerekkori versekre is azt mondta, "előszavában" is,  hogy nem versek, ne tekintsék költőnek, mert amiket ír, azok "GONDOLATOK"...NOs, most is feszegeti a határokat, NOS, lényegesen több itt a gondolat, mint más versekben. Géczi, - aki azért van itt, mert  szereti Turi Timea verseit, most épp az ókori maximákhoz hasonlítja. Annál jobb! (több...) , node a gondolatoknak is lehet költőisége, és a költő amúgy is, mint tudjuk, még a latinoktól, születik... (persze közben egy csomó novella is volt, amik meg is jelentek folyóiratokban, antológiákban  - persze a Kalligramnál is - ..talán ahhoz képest indokolt a kiadó "meglepetése"...?)

De előbb felolvasás(ok). Érdekes, ha a szerző olvassa, és különösképp "élszavalói" múlttal, mennyivel plasztikusabb, és milyen természetesen bukkan elő a mélyebb és többes jelentésréteg is ...

 A Hazudós, A bökkenő,    Migrén,  A csunya lány, Szép Ernő a Molnár Ferenc büfében




Hogy Géczit mi ragadta meg? kérdik tőle...számára először prózaíróként tűnt fel, és középkori zsidó szövegekhez hasonlítja a szövegeit, azt mondja, hogy ez zsidómódra írás, a szokatlan versbeszéd tűnt fel neki, hogy a szövegek megértése nem olyan egyszerű, önmagában... külső támasz nélkül, hogy mindig van mögöttes jelentés is... csak a kiindulópont kézzelfoghatóbb vagy valami ilyesmi, nem vagyok járatos a témában, de szerintem -teoretikusan, ebben - lányom, a szerző se, ha csak nem a génjeiben, mert van ott egy igen hires középkori prágai tudós csodarabbi is...és épp a költőtárs, Uri Asaf, akivel közös a bemutató,  hozta fel példának, hogy a DNS-ünk milyen okos, -jött rá már a tudomány is -, és ílymódon a vers is tudhat többet nálunk... , azaz annál is, aki írja őket... jut eszembe , már megint J.A (Ő is tudta ezt is, mint majdnem mindent): verset írnak és ők (az ősök) foghatják ceruzáikat...)(apám filozofikus gondolkodásmódját én is felleltem már lányom stilusában, gondolatai mélységében...) Node  - ahogy gyerekkorában is mondta - ehhez hozzájön a maga adagja, ami csak az övé. (ezért egyre okosabbak a generációk, a gyerekek, a szülőknél...:), ezért is lehet evolúció. (És talán ez is a mélyebb jelentősége annak, hogy a zsidóknál parancs is továbbadni, elbeszélni az apáknak fiaik számára, amit tudnak...) -)(Elhangzik képzőművészetből El Kazovszkij neve... illetve a verspróza határán levő szövegek műfaji rokonaiként a maximák…)



Mi az a belső történet, amit el akartál mondani? kérdi a moderátor-kiadó szerkesztő... mire ott a válasz, hogy a jó borító tulajdonképpen mindent el is mond, bár ahhoz közvetlen köze nem volt. S hogy 1o év kamaszkorára való visszatekintés, mint egy naplóra... a kötet (ezt de jól eltalálta a Délmagyar makói cikkirója* többszáz km-es távolból, pár órával a bemutató után), s hogy hazugság lett volna bármilyen folyamatos történetmesélés, ezért ilyen szilánkos tapasztalatok gyűjteménye lett a kötet. (a kérdés utalt a pozsonyi Új Szóban megjelent kritikára** is... amely a nőirodalom szokványos és ellenséges megközelítésével indít, a "másik oldalról"... úgyhogy jó, hogy itt is hangsúlyozódik, hogy az írás legyen is személyes, akkor viszont eleve női, ha nő írja... (de jó, hogy lányom bátran kimondhatja, hogy neki fontos a személyesség, én bizony küszködtem a saját személyességem megfékezésével, elrejtésével, netán elfojtásával, persze sikertelenül, és hasztalanul (talán szerencsére is),de talán ezért felemás módon az irásaimban... -többnyire kéz- ill gépiratban is maradtak- illetve személyességük miatt magam is közölhetetlennek tartottam már, elhive a kor szavát, hogy az nem kell, ill. nem éreztem egyszerre általánosithatónak is, ami bizonyára az én súlytalanságomat is mutatta? vagy a gyávaságom... --- jó, hogy lányom vállal(hat)ja s ilyen másokkal is - mert valahol mélyen mégiscsak összetartozunk, egyformák vagyunk, az a visszahangokból látszik! (mert kimondja azt, ami más nők lelke mélyén is ott lapul, kimondatlanul) - mert a többség "szivnémaságra születik", de jó ha vannak bartókaink... (bocs a "magas" hasonlatért, de igy érzem, s attól még hogy lányomról beszélek, miért ne lehetnék őszintén elismerő!)


Szó esett a nagyon jó Borbély Szilárd interjúról is, szerencsére! A Vörös postakocsiból....

a tudatosságról... ami ritka versen belül, s kívül...? itt hangzott el  Uri aforizmája, és nagyon tetszett: a vers okosabb mint mi

ő festő is és hol képben hol szóban fogalmazza meg ugyanazt... nekem tetszenek a művei, (egyébként ugyanakkor volt a Vincze könyvesboltban kiállítása, amikor lányomnak a Költözés szinházias változatának bemutatója),és különösen várom a Zohar fordítását, ami már kész, de még ő se tudja, mikor és hol jelenik meg...

és volt még egy szép mondata: "Én a magyar nyelv foglya vagyok!"-mondta ez az Izraelben született, és  "idegen hangzású nevű " ember! a Jerusalami erdő c. kötet írója...(amiben több volt az erdő, mint Jerusalem(?)



lányomnál még rákérdeztek, nem kihagyva a ziccert, hogy kb. egyszerre "született meg" a gyereke és a könyve, (mintegy kamaszkori visszacsatolásként?), bár a könyv (cím) tükrében az, hogy fia született... belső családi legendává is lett. (én tudom, és nyilvánvaló, hogy a legfőbb "férfi" immár az életünkben a "költőnő" fia... az unokám...:), és ezek  nem is összehasonlíthatók,  és nem lehet "rangsorolni"...de lányom megemlítette, hogy ez most a befelé fordulás ideje, (a kerületen túl se jött még, s odáig is  a babakocsival csak), ez az első eset, hogy messzebb és a gyerek nélkül...de ha délutánonként jól alszik a fia, akkor lehet írni, persze nem hosszú tanulmányokat, hanem pont verseket (de a Parnasszusba pl. így és ilyenkor írta a Szép Ernő esszét)

jó tapasztalatai vannak, hogy amit ír az nem elválasztja, hanem összeköti másokkal,

s sokan ráismertek a saját életükre, "szerelmeikre", tehát tapasztalatai nem különc tapasztalatok - összeköthet az is, ha az ember elmondja, hogy miért nincs összekötve másokkal...

íme, a dedikálások "összekötő" képei .…



és bizony jó ilyen hozzászólásokat is olvasni...

http://www.litera.hu/hirek/turi-timea-jonnek-az-osszes-ferfiak

meg az egyéb visszhangokat....

.....

ez pedig -jó fotókkal - egy tárgyilagosabb -de legalább ennyire elismerő - tudósítás a könyvbemutatóról:

http://www.irodalmijelen.hu/node/15692


 és itt az Irók Boltja teljes hanganyaga a bemutatóról:

http://soundcloud.com/r-k-boltja/turi-t-mea-j-nnek-az-sszes-f

egy remek,l eleven tudósitás az eseményről (jobb hiján egy énfotómmal):

http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=5834&cat=3

és egy olyan írás (nem is kritika),- Borbély Szilárd, Babérkoszorús-díjas költő, író, irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem docense, A Vörös Postakocsi folyóirat szépirodalmi szerkesztője tollából -ami (a recenziója)nagyon jelentősnek tartja a könyvet, hogy úgy mondjam : korszakalkotónak szinte (legalábbis az én túlzó(?) olvasatomban, de nem  hinném...):, az biztos, hogy újszerűnek, megszokott irodalmi fogalmakat újrafogalmaztatónak:

http://www.avorospostakocsi.hu/2013/02/04/az-osszes-es-a-reszleges/

ez a literán, de elhangzott már a rádióban is, az Irodalmi Újságban

http://www.litera.hu/hirek/az-erkezesi-oldalon


a





NAGYON HIDEG VAN 2012 FEBR 2

 

hideg van. tél. igazi. mínuszos. elővettem a beépített szekrény legfelső polcáról, hokedlire állva, a vastag gyapjú pulóverem, amit egy nyáron Szigligeten vettem, hirtelen időváltozásra, ami a Balaton partján elég drámai tud lenni, mégse gondol rá az ember előre, ha kánikulában utazik. de túlszámítottam magam most, a kis bundám már alig megy rá, olyan vastag és bő, maga is úgy néz ki, mintha kabát lenne. (ugyanakkor vettem a lányomnak is egy hasonló gyapjút, csak kisebbet, de ő pláne nem hordja, sose, fel se vitte magával  Pestre, itt hányódik valahol az is a felső polcon. Már kiskorában úgy definiálta a pulóvert, hogy az az a ruhadarab, amit akkor ad a gyerekre egy anya, amikor ö (mármint az anya) fázik... igy aztán most csak a telefonba kérdezem olykor, hogy elég melegen öltözik-e ebben a hidegben, azt nem is várhatom , hogy el is mondja, részletesen, mikbe, (mikor én emlitettem, hogy a gyapjúpulóverembe, ő csak szörnyűlködött rajta, ) de azzal próbál megnyugtatni, hogy mivel én neveltem föl, gondolhatom, hogy mennyire bebugyolálja magát....)



a lakásban meleg van, szerencsére, ott nem is kellene annyira felöltözni, ki meg csak akkor menni, ha legalább süt a nap... pláne, hogy a bicikliről nem tudok lemondani...ma különben rejtélyes dolog történt vele, mig ebédeltem az étteremben, eltűnt a biciklimről a biciklizár (még mindig jobb mintha forditva történt volna ) de elég rejtélyes, hogy egy lezárt zár hogy kerülhet le egy bicikliről kulcs nélkül), vettem egy újat, meg vettem egy kesztyűt, mert elvesztem örökké a félpárakat, már van belölük 3... a progressziv szemüvegem is elvesztettem, tegnap, mert a Sparba annyira besötétedett, hogy alig láttam benne, levettem hát, azóta nem találom... (pedig visszamentem , hogy megkeressem)...közben a lábam is begörcsölt a bélelt csizmámban,  úgy, hogy ki is kellett cipzározni, hosszú időbe telt, mig elmúlt a görcs.. ez is biztos a hidegtől, mint ahogy minden egyes reggel megint fejgörcsre is ébredek. tulajdonképpen téli álmot kéne aludni... tavaszig.

de ne szóljak semmit, van fedél a fejem felett, és fűtött lakásom, nem is kell fu‎varost keriteni a brikettszállitáshoz, se behorda(t)ni, fát vágni a begyújtáshoz, vagy olajat hozni kannákban, mint régen...) persze nagyon zavarnak a hirek, arról, hogy kihülnek, megfagynak emberek... embertelen idők ezek. s nem csak a téli hideg miatt... (az mindig is volt, hajléktalanok, megfagyások meg nem...) ezért aztán olykor borzongok a meleg szobában is.





álmok

 folyóban úszunk, az égen fejünk fölött furcsa, könnnyű szerkezetek hullnak, valaki nevüket is tudja (magyarul idegenek)...egyszer ránk i s  esik, de nekem időben sikerül kiúszni-csúszni alóla...


a csillárból a lámpák sorra égnek ki, végül csak 1 marad égve




EMLÉKEZNI VAGY NEM EMLÉKEZNI 2009 FEBR 2

 

Popper Péter kis könyvét most tettem le -  már pár hete a közelemben hányódik, s fel-felvéve egy-egy fejezetet olvasok belőle. Most egyszerre többet, és be is fejeztem, és talán azért tűnt föl, két különböző fejezetében , egy ellentmondás. (valószínű nem egy időben írhatta, vagy a más-más aspektus az oka - amúgy se rettenünk meg egy kis ellentmondástól - mi se-, hiszen az élet részének tekintjük, sőt! nagyon is hozzá(nk) tartozónak!)

az emlékezéssel kapcsolatban mond kétfélét

egyrészt azt, hogy mennyire szükséges, mert attól vagyok csak én, az tarthat össze, attól tudom, ki vagyok,  - tehát emlékezzünk: "Hosszú sleppjét húzzuk magunk után az emlékezésnek. Léteznénk-e emlékek nélkül? (...) Az emlékezet lenne az énünk?...(..)makacsul őrizd az emlékeidet, ne hazudd el őket még magadnak se, mert te az emlékeidből álltál össze emberré, azzá, aki vagy..."

másrészt azt mondja, hogy ne emlékezzünk , "ne menj a romok közé!" "Ne töpreng azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltat! Legfőbb lelkierőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed!"-  s mindennek mi köze az emlékezéshez?, hát az, hogy emlékezéssel lehet leginkább a "romok közé" menni, hogy az emlékezést bizonyos eseményekre kiemeljük a múlt-jelen-jövő hármasságából az örök jelenbe. (micsoda depresszióforrás ez!)Megbocsátani is csak a teljes elfelejtéssel lehet.

Érzelmi felejtés a lényeg (nem is az intellektuális) - talán épp itt lehet feloldani az ellentmondást - intellektuálisan emlékezhetünk, persze, mindenre (kell is - hogy azok maradjunk, akik vagyunk) - de érzelmileg ne... (ó, a buddhisták , semmi által meg nem zavarható nyugalma!) Amikor dönteni kell, választani egy új élethelyzetben, akkor épp a választáshoz szükséges elszántság tarthat össze, a "legyen , aminek lenni kell", az odatárulkozás a holnapnak...

 A gyáva vagy bátor ember különbsége is itt mutatkozhat meg. A bátor azt mondhatja Adyval: Ne félj hajóm: rajtad a Holnap hőse...."; Babits meg -ahogy Popper idézi: "saját gyávaságáról" ezt írja: "emlékekből raktam össze rőzsét, múltból máglyát jövőm alá, s tegnap tüzére holnap hősét, magamat dobtam égni rá" . S hogy tudjuk mi a helyesebb út, a megtévesztően, elvarázslóan szép verssorok után, Popper még eligazít a maga érdes és egyértelmű útmutatásával: "A lényeg: ne égj a saját múltad tüzén!"

Igen , bátornak kell lenni. (erre már rég rájöttem, bár nem lettem tőle bátrabb). S a bátor ember mindig előre néz. ("előre soha se hátra") Vagy csak olykor... (?) Pl. most épp az jutott eszembe ,- nagyon idevágón, - pedig vagy 40 évnyi távolságból -, amit Bécsy Tamás mondott, -nem csak a Nórával kapcsolatban - s épp az emlékek azaz a "múltak" dédelgetése ellenében: "Át kell lépni a küszöböket. De ahhoz előbb be kell fejezni minden  dolgot. Ahhoz le kell zárni, ami a küszöb előtt van, végig kell járni az utakat a küszöbökig, hogy átléphessük" Amíg van hova lépnünk. (neki már, pár éve, nincs...) De hát Popper szerint is lehet, hogy épp ez, a haláltól (az elvesztéstől) való félelem lehet az, ami (bizonyos embereket - pl. engem is, valószínűleg ) erősen a múlthoz láncol? (Ez érdekes megfigyelés: ""vannak emberek, akik nehezen viselik el a jelen múlttá válását, nehezen fejeznek be valamit, és ha mégis rákerül a sor, - pl. leérettségiznek, diplomát kapnak -, inkább rezignáltak lesznek, mintsem boldogok. (magamra ismertem! de jó hogy a lányom éppen nem ilyen, hanem épp ellenkezőleg - hogy mást ne mondjak , végigderülte a ballagásait... neki van igaza!)






álom

 S.Márta kiszalad hozzám az utcára, jöjjek be, találkozóféléjük van...

Csak utólag jut eszembe, miért is nem hivtak meg, mint osztályfőnöküket, rendesen?

karamellfagyit eszegetek egy nagy edényből, s villával, rám szól...

mikor én számon kérem őket, nem reagálnak...

2022. február 1., kedd

HÍVES, BORONGÓ TÉLI NAP 2008 FEBR 2

 

megint kívül-belül borús nap...

hajnalban fejfájásra ébredtem - két napnyi jó, fejfájásmentes ébredés után, s ez most az a fajtája, ami makacsul megmarad, nem reagálva a gyógyszerre...

és teljesen szürke minden, égen s földön...

ilyenkor nem is kéne írni

csak megszokásból teszem, nem helyesen

de belinkelek inkább egy érdekes írást, lányom küldte át még tegnap este msn:

http://ahet.ro/content/view/3565/84/       A hálás olvasó

ezen dolgozott a vizsgaidőszak utáni pihenés gyanánt... kritikai írás egy kritikus könyvéről - a mai magyar kortárs- irodalomról. Én jobb szeretem, ha ő maga műveli a szépirodalmat, de egyre inkább látnom kell, hogy hasznosságán, fontosságán túl írásként se lebecsülendő ez a műfaj(se), sőt  ihletett is lehet, ha ihletett a tárgya...

Milyen kedvvel lehet olvasni pl. Szerb Antal irodalomtörténeti fejezeteit is - számomra ő még mindíg inkább irodalomtörténész, esszéista,  mint - pedig most annyira újra- vagy igazán felfedezett - szépíró. Azért Az utas és a holdvilágot feltétlen el akarom olvasni végre! de valami miatt, mindig abbamaradt. Akárcsak Ottlik Iskola a határon-ja (Golding Legyek urát meg se említem) Ezek nagy adósságaim, tudom-hallom, el is hiszem, hogy fontos, alap- ill sikerművek is, de nekem valami miatt nem fűlik hozzájuk a fogam... de lehet, hogy csak az első 60 oldalon kellene túljutnom, hogy idegennek tűnő világuk otthonos legyen számomra is... hiszen épp a remekműveknek ez a jellemzőjük, hogy szokatlan, nem könnyen bevehető világba visznek, ami viszont  -ha belejutunk végre-, csak gazdagabbá tehet bennünket... Én ezeken - bár szégyellem - még mindig kívül toporgok. Nem szeretném elmulasztani... végleg. De annyi mindent kéne még csinálni... csak fussa az időből. időmből.

fejfájás nélkül és napsütésben ezt is másképp (bizakodóbban) látnám.... bizonyára...

"Süss fel Nap!"

Jut eszembe: tegnap fejfájásmentes ébredésem előtt érdekes álmom volt: Janikovszky Éva azt mondta, szelíd dorgálással, hogy látja, nem vagyunk elégjókedvűek. Hát legyünk azok! "Mosolyogni tessék!" volt egyik felnőtteknek szóló könyvének címe. És még "odaátról" is erre bíztat?! Csak a derű óráit számolta... de legalábbis úgy tett, úgy élt, úgy írt, mintha... és másoknak csak mosolyt, derűt, igazi emberséget; szeretetet sugárzott....

Most is!  Köszönet érte...

 


aliz2. :: 2008. febr. 2. 15:13 :: 2 komment :: Címkék: egeszseg, idojaras, irodalom, konyv, lanyom



ule la Seine  azaz A Mirabeu-híd  alatt fut a Szajna...  s bár ne