ha újraszületnék, egy dologban biztos vagyok: sok gyerekem lenne... sok-sok utód
s a többi nem számít
(túl)biztosítva az örökkévalóság :)
2018. október 3., szerda
elestem
elestem a biciklimmel, szépen és módszeresen valamint tudatosan
estemben tudtam, hogy el fogok esni,azaz egy másodperc töredékével előbb
és úgy is lett
egy kanyarban, szép, lassan (igen lassan, ilyenkor még lassúbbnak érzi a z ember az eseményeket, egy sarokkal feljebb egyszer már átéltem a biciklimmel hasonlót, csak akkor autó is belejátszott azaz belémjátszott)
szóval elestem vagy inkább összeestem, lerogytam a biciklimre
és nem tudtam mozdulni, rögtön az előttem sétáló hölgyek segítségemre siettek, sőt egy férfi is megközelített
de én csak mosolyogva mondtam hagyjanak ülni egy kicsit, u.i nem tudtam volna egyedül felállni, végül is a segítségükkel, jobbról balról beléjük kapaszkodva megtörtént
elszédültem?- kérdezték, nem tudom
de már előbb gyalog is elég bizonytalanul jártam)
fáj valamim?, nem, szerencsére első nap idén jól felöltöztem, így puhára estem
azért ne üljek föl most a biciklimre
pár lépést toltam a biciklim, aztán láttam, bementek egy boltba, én meg rögtön felültem, mintha mi sem történt volna
mert mi sem történt
nem tört, nem fáj semmim
csak már megint valami figyelmeztetett...
mire is?

2018. október 2., kedd
beborult
rámborult az ég
csak egy kis
kitekintést kérnék
de hova
burkok burka
a világunk
nem láthatunk
odább
az orrunknál
csak egy kis
kitekintést kérnék
de hova
burkok burka
a világunk
nem láthatunk
odább
az orrunknál
leszállóban
mindennek van egy felmenő ága és egy lemenő
mit szépítgetjük a dolgot, én már jócskán a lemenőben vagyok
gyerekkoromban azt hittem, hogy mint a mesében, boldogan élünk, amíg meg nem halunk
(és az amúgy is olyan soká lesz., beláthatatlan messzeségben)
hát tényleg mesebeszéd
mert az ember nem él addig... igazán
és sokkal hamarabb eljön a halál, észre se veszed s már itt van
az étteremben, ahova újabban járok, csak néniznek a hátam mögött (tán szemben is). de kedvesek, udvariasak, az asztalhoz hozzák a számlám előzékenyen, hogy ne kelljen ácsorognom a pultnál... és külön melegítik a másodikamat, mert párszor szóltam, hogy hideg...
egyre kevesebb dolgot tudok megcsinálni, reggelre mit "felejtek el"?
lassanként unokám lehagy az öltözéssel is....
a délelőtti mazkírra megint nem tudtam bemenni Szegedre ...mire összeszedem magam, majdnem dél van
s még örüljek, hogy össze tudom szedni magam... szó szerint, merthogy nagyon szana-széjjel vagyok amúgy

azaz te vagy az előszobájában (ahogy kortársam Nádas írja önéletrajzi regényében, (s vénségesnek is tartja magát...) (mindjárt elfogy a könyve...nem akar többé írni ilyen nagylélegzetűt. ezt is vagy 13 évig írta (kutatta)
az étteremben, ahova újabban járok, csak néniznek a hátam mögött (tán szemben is). de kedvesek, udvariasak, az asztalhoz hozzák a számlám előzékenyen, hogy ne kelljen ácsorognom a pultnál... és külön melegítik a másodikamat, mert párszor szóltam, hogy hideg...
egyre kevesebb dolgot tudok megcsinálni, reggelre mit "felejtek el"?
lassanként unokám lehagy az öltözéssel is....
a délelőtti mazkírra megint nem tudtam bemenni Szegedre ...mire összeszedem magam, majdnem dél van
s még örüljek, hogy össze tudom szedni magam... szó szerint, merthogy nagyon szana-széjjel vagyok amúgy
2018. október 1., hétfő
he
meghalt Aznavour , igaz, hogy már 94 éves volt (hihetetlen!), de én majdnem elsírtam magam, és vigasztalhatatlan vagyok, ki fog ilyen szívhez szólóan énekelni ezután?
jajistenem...
she
jajistenem...
she
a lipcsei Tamás-templom a Hagymaházban
volt egy gyerekkori olvasmányom A lipcsei Tamás-templom karnagya... életrajz Bachról...
A hegedűtanárom (Rátky Pista bácsi ) ajánlotta-adta, (be volt kötve,) és el is olvastam, élvezettel...
De a zene örök...
A szöveg avulhat (végig olvasható volt) (s bár jócskán találtam benne aktuálisat is...pl...."A mai kereszténység sajnos rossz állapotban van...képmutatók, kik csak kifelé szépek, nem állhatnak meg Isten előtt")
a legvégén az Isten dicsőségét hirdető Amen méltón zárta le az egész koncertet
Ilyen szép összhangzást ritkán hallani Ilyen fuvolaszólamokat is , egy lélegzetre (bele is szerettem ebbe a hangszerbe),de egy hegedűszólam is "kitett magáért"
Volt ismerős is a zenekarban, valami régi vonóshangszeren játszott,ismerőseink rokona, akiről legutóbb pár hónapos korában. 1987-ben csináltam képeket, tizenvalahány éves lányommal...(bár már akkor,ott is pedzegette a pianinot)
íme (a különbség)
Az idő halad.
Bach örök.
koraősz
Az ősz nyugalma szállt meg.
Mi jöhet ezután?
Már minden elrendeltetett:
egy levél se marad a fán.
Mi jöhet ezután?
Már minden elrendeltetett:
egy levél se marad a fán.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)