a szavak és a figyelem csődje

hogy vagy?
mondom.

blablabla
blablabla

na és hogy vagy?
már megmondtam.

(azért azóta
kicsit rosszabbul)

a matematika dícsérete

milyen jó lenne
úgy egyszerűsiteni
az életünkben
mint egy matematikai
képletben

s milyen szép is
egy levezetés

meg amikor kijön
a végeredmény

le is ellenőrizheted
minden stimmel-e
az egyenletben

nem úgy
mint a
többismeretlenes
életedben

anomáliák

annyian hívnak
mióta fáj a lábam
tán tudják hogy
úgyse mehetek(?)

és én is  mért is
mennék épp most
mikor ennyire fáj
mint még sohase

az élet útjai
kiszámithatatlanok
és rejtélyesek
akár a maradásé

de miért van ez
akkor akarunk
annyira élni
mikor nem lehet

ne nézz hátra

                                                                                                       "ne nézz hátra
                                                                                                       jön a farkas 
                                                                                                       tüzet hoz a
                                                                                                       szájába' "

ne nézz hátra

úgy maradsz

hagyd már a múltat

s szodomát

előre nézz

intette Lót

a feleségét

................

ne nézz hátra

ott maradsz

már több mint

ötven éve

Nizzából kifele

a taxiban ülve

ne nézz hátra

kiáltott rád

mögüled

a nagybátyád

de te ezt sem

fogadtad meg

s lám

ott maradtál

mindörökre

nézni a tengert

megdermedt

hullámaival

rózsasors(ok)

a rózsa illegett-billegett a szélben, és egészen kihajolt az útra. Örült, ha nézik, fölé hajolnak, megszagolják, de azért amikor le is tépték, annak már egyáltalán nem tudott örülni.

(Olyan is van amikor egy rózsa elhervad, lehullnak szirmai....

A rózsák sorsa (is) változatos)

de én hova álljak

tegnap a boltból kijövet mikrofonhangú bszédfoszlányok ütik meg a fülemet... egyházak éve?... de mi is van ma? (holnap halottak napja...... a reformáció 500. évfordulója...)

látom, közelebb menve , hogy a gimi előtti felújított téren, a keresztre dőlő katona szobra és az emlékműszalag körül állnak, a második világháborúban elesett hős katonákra emlékezve...  a polgármesterasszony felolvassa az országgyűlési  képviselőnk sorait is (ékes dupla nyelvbotlással a végén: fejtsünk hajat azaz szemrebbenés nélkül folytatja, mintha csak variációk lennének egy témára: hajtsunk fejet - előttük. 

aztán egy verscsokor  Illyés és Wass Albert egy csokorban ,és kisérőzene diszkréten , halkan, a Schindler listájából

dandárparancsnok szónok bevallása szerint alig is tud megszólalni a szép műsorszámok után, de azért megható és egyben katonás beszédet mond, hősi bajtársiasságról és dicséri Makó lakosságát is, a katonaemlékeket ápoló hűségéért

Gyóni Géza vers is elhangzik, az országos hírnévre szert tevő önkéntes katonasírápoló lány olvassa fel...csak egy éjszakára variálódik most a csak egy éjszakára hangsúlyozásával következetesen., de számomra megfejthetetlen makacssággal...pedig a lényeg máshol...

Megkerülöm a teret, - sok katonát.is _így szembe belátom a katonaszobrot, a kereszttel,

de amúgy is folyton azt hallom itt is ott is, hogy milyen jó, hogy keresztény a kormány, az ország, mindenki, node akkor "hova álljanak a belgák" szó szerint , már megint...s nem is  tudom, hova, csak keresem a szememmel azt a szúk kis emléktáblát az emlékműszalag legvégén ahova vésve számmal nem névvel az 1159  makói zsidó elhurcolt áldozat,  munkaszolgálatos is, és tudom, hogy a felsemírt 116o.. az én Budapestről Makóra helyezett apám,,,, és alig várom, hogy majd odamehessek... a keresztes szobor a reformatus pap által (az Atya Fiú és Szentlélek nevében) történő  felszentelése után  és egy Ezsau idézet után: vigasztaljátok népemet! mondja (tehát ez szólhat akár a "belgáknak" is)   Meg mindenkihez a népdal is. , amit egy copfos lány énekel szépen, tisztán, öntudattal, bátran

Virágokat raknak a hozzátartozók az emlékműszalag párkányára...

 ahova majd én is, a végébe, fogok kavicsokat... mikor már a tömeg szétoszlik....

A felszólítás ellenére a Szózatot nem énekli a tömeg...pedig a dandárparancsnok hazaszeretete miatt is dicsérte a makóiakat, csak a zenekar fújja... én meg magamban (bár rég tudom, hogy kissé elhibázott és anakaronisztikus mára ez a régi itt élned halnod kell, holott úgy tűnik pontosan azt teszem...) Bölcsőm az, s majdan sírom... csak épp nem biztos, hogy meghagyták hazámnak, csak épp közben az apámat még bölcsős koromban kitaszították, s  megölték, nem tudom hol, s sírja sincs.... csak itt ez az odaképzelt plusz 1 szám..ami emlékeztet rá.(?) s csak engem...

, miután szétszéled a közönség, fehér virágaikat elhelyezve névvel is megnevezett hozzátartozóik emlékére, én is a már kihalt terepen lerakok 3 kavicsot apám emlékére az én,a lányom, és unokám  - a z ő leszármazottai nevében is.

..

neki se sírja se...
(bár az emlékjel szemben, a volt neológ templomunk előtt végre áll,,,, s az ortodox templom falán , a Mártitok emléktábláján ott a neve is....oda április 16-án szoktunk menni emlékezni)... de nekem nem kell külön esemény, de ha van, nem hagyhatom ki... úgy látszik, boltból jövet se , és "belgaként" se...

de amúgy is sajnálok én minden áldozatot...bár milyen szomorú és lesújtó, a különbségtétel, itt is, s hogy van aki öl, s akit megölnek, mert maga sose ölt....én  gyűlölöm a  háborút, (Legyen átkozott... harsogtam a Margharita Aligier versben párszor, még gimista koromban...és  a Valerij Brjuszov békeverset minden ünnepségen..még általánosban Teli szőlővel a kosár, egy fürtöt adok néked, kóstold csak... jó izét érzed...napfény, szőlődomb, almafák...igen, ez is a béke..."és most, amikor disz sortűz is elhangzott  a katonák puskáiból, előre befogtam a fülem... és láttam ,hogy a gimnázium  tetejéről csapatosan, riadtan,szálltak a madarak, megzavarodva, össze-vissza... nem tudni hova... Féltek. Én is! És féltem az unokámat. Apám dédunokáját. A jövőt.

Igen, "legyen átkozott a háború"

S oda állok, ahol  béke van!
Napfényt, szőlődombot, almafákat keresek... most is...

!u.i. ma este újra arra felé mentem, gondoltam rakok egy szál fehér virágot is a kavicsok elé, a 3 kavics már nem volt ott, egy igen, és egy nylonba csomagolt fehér virág is.... ki lehetett? az 1159 makói zsidó áldozat egy hozzátartozója, vagy csak valaki, aki együttérez ....? vagy csak félrecsúszott...?

http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/a_csanad_vezer_teren_diszsortuz_is_dorrent_megujult_a_hosok_makoi_emlekhelye_-_fotok/2537724/

akit nem ismertek ...

                                                                                                             (ezt eredetileg 1997-ben irtam, "akit nem ismertek" cimmel, megjelent a Makói Hétben majd a Kép a képben c. antológiában, 2000-ben, 1159+1 cimen)

1944-re utal a kis márványtáblára vésett néhány sor:

kegyelettel

őrizze e hely

Makó város

1159 elhurcolt

zsidó polgára

és hősi halált halt

munkaszolgálatos

fia emlékét

külön megemlékezés nem volt… mint más városokban. Nem volt kerek évforduló– magyarázta valaki. 

Én mégis emlékezem. S külön is arra a számba sem vett munkaszolgálatosra, aki számként sem szerepel a márványtáblán! Az 1160.ra. A számon kívül maradtra.

Budapesten született, 1907-ben.

Meghalt… nem tudni hol, nem tudni mikor, és főleg: miért?!

 

Makóra 1942-ben helyezték, a Bíróságon dolgozott, telekkönyvi betétszerkesztő díjnokként.

Jogot a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult. Végbizonyítványa az indexben. De neve elől hiányzik a dr. , mert nem volt 200 koronája, s különben sem érdekelte a cím, a rang, a külsőségek… Apja Dr Gonda Jenő a szegények ügyvédje volt Pesten. Tönkre is ment, s tragikus halálával két fiat és egy berlini zeneakadémiai zongoraművész diplomával és nagyon kevés gyakorlati érzékkel rendelkező feleséget hagyott hátra. A nagyobbik fiú – jogszigorlóként – megírta hát pályázatát a „nagyméltóságú magyar királyi igazságügy-miniszternek valamely telekkönyvi hatóságnál ideiglenes díjnoki állás elnyerésére” minthogy ráhárult a családfő nélkül maradt családban a kenyérkereső feladat.

Korábban a Barcsay gimnáziumba járt. Vagy inkább – ahogy róla is mondták : „a gimnázium járt belé”, mert hogy zseninek tartották_{, .}

Tizennégy éves korában ezt írták a bizonyítványába: „Nagyon tehetséges, szorgalmas, korát meghaladóan fejlett gondolkodású. Nagyon sokat, rendszeresen olvas.” Egyébként Joyce volt a kedvence , az Ulysses. És Villon…

De valószínűleg Goethét is kedvelte, hiszen tizenhat évesen, a Nyugatban, egy német Goethe monográfiáról írt esszéje jelent meg. Persze nem a német Goethéről írt, hanem az egyetemesről, aki mindenkié, s akihez neki – szellemi rokonság folytán – több köze volt, hiszen ahogy írta: „az átfogóan gondolkodó irodalom-historikusoknak és esztétikusoknak való hős Goethe, akinek életében minden emberihez volt valami köze”…

Wagnert is szerette! Egyáltalán a zenét! (Tizenkilenc éves korában második lett - profik közt – egy dalszerző pályázaton – látható a Délvilág színházi lap fotós, kottás tudósításában.) Richard Strauss Denevérét minden szilveszterkor megnézték, öccsével, az Operaház karzatáról. A színpadon egyébként olykor statisztált is, illetve a karban énekelt, egyetemi tanulmányai mellett…

Makón is – a számtalan város sorában – ahová átmenetileg helyezték –, a Szegedi utca 15. alatti ház

albérleti szobájában, esténként, gyakran zongorázott… Főbérlője, a kedves özvegyasszony, összeismertette unokahúgával, akivel hamar összeházasodtak. Kilenc hónap múlva gyermekük is született.

Akkoriban már be-behívták munkaszolgálatra. Végül Borba.

Mielőtt végleg felszállt volna a vonatra Pesten (ahol anyjától és öccsétől is búcsút vett), egy hatvan oldalnyi tanulmánykötetet adott át: egy filozófiai tanulmányt. „Sikerült befejeznem”- mondta. A füzeten ez a cím állt: A logika értelme. Azt kereste, egy logikátlan, értelmetlen világban… És elindult Borba. A halálba…

Utoljára Cservenkánál látták még a bajtársai, ahol a bori munkaszolgálatosok megkínzott, erőltetett menetét egy éjjel megtizedelték…

Emlékeztek rá, hogy gyakran vett elő egy fényképet, amely egy pár hónapos csecsemőt ábrázolt… Eleinte mosolyogva nézte, később szomorúan, hiszen azt hitte, azt hitették el velük, hogy az otthoniak már nem élnek…

„Megvan-e még az az otthon?” írhatta a közelében Radnóti. S az ő otthona már valóban nem volt meg: feleségét, kisgyermekét elhurcolták, deportálták.. De ők -csodával határos módon – visszatértek…

Őt hiába várták.

Sírja nincs.

Egy márványtábla őrzi a nevét, sok mártíréval együtt. Korábban a neológ zsinagóga előcsarnokában volt elhelyezve a tábla. Oda vitte szál virágait nagy ünnepeken az apát hiába váró, apa nélkül felcseperedő ki-s-majd nagylány… Aztán, hogy 1965-ben a zsinagógát lebontották, a márványtábla Szegedre került. Majd vissza Makóra. Ma a roskadozó, omladozó ortodox zsinagóga egyik lezárt terme rejti.*

A Csanád Vezért téren található nagyszabású emlékműszalag kis táblájára – ami név szerirnt sorolja fel a háborúban elesett makóikat, kivéve a zsidó makóikat - de ő még számként se került föl. A tervezők sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy nem tudták SZÁMba venni. Nem tudtak róla, nem ismerték.

Én sem ismertem!

Ő volt az apám...

      GONDA KÁROLY

      (  1907. BUDAPEST -  1944. CSERVENKA ? )

                                              

*időközben a zsinagógát szépen restaurálták, és az, emléktábla az udvara kőkeritésésn található, de sajnos az is el kezdett omladozni mögötte…