H.I. megéltem, sőt túl is éltem, szinte magamnak is meglepetést okozva dinamizmusommal,
igy is korán beértem, az egyetemen már a helyem is hamar megtaláltam elől szélen, szélről: Gonda Julianna
mellette Dévai Kálmánné neve- jó is, hogy látom, mert a fbon elvesztettük egymást, tehát megvan, igaz, bottal járva., lassan, óvatosan...mellette Ambrus Gyuri széke viszont üresen tátongva maradt (mi történehetett vele ?!)
felfedeztük még középtájt Dr Szalamin Edit székét is, ő utolsó percben lépett be az auditórium ajtaján, ő bot nélkül, de ugyancsak nagyon nehezen, lassan járva
(mondta is Anna, hogy egyszerre voltak benn pár hónapja az SBO-n, később kiderült, Edit agyvérzéssel!)
Nem szólok semmit....(igyekszem megbecsülni magam)
Szép és elég méltóságteljes volt az ünnepség...Nos a kerete a Himnusz és Szózat meg az Örömóda, elég halkra és egyesek éneklésével hamisra sikerült de ettől eltekintünk, bár én hangzási élményekre sokat adok
viszont volt egy számomra legalábbis a könnyekig megható zongora betét, élőben (Blahó Attila) játéka
A Cherbourgi esernyők Michel Lögrandtól . és épp a mi diplomaszerzésünk körüli időkből, kavart fel...szinte mindent érzelmileg elémhozva (egyetemi évek, pályaválasztás (hely-?) , Bécs is..hiszen ott láttam a filmet...(még jó, hogy az édesdús dallam a végén a keményebb jazzba fordult át, igy a könnyeim a szememben maradhattak, éppenhogy nem csordulva ki....)
azóta miminden történt,, csak egy egész élet...
bár csak pár rövid mondatban , (leröviditve ) erősen zanzásitva hangzottak el..éveink, summázata .... csak pár lépést kellett tenni a diszdiplomámért, ,)(rózsát most nem kaptunk mellé), hogy a mosolygós és agilis dékánhelyettes nő (Szilágyi Zsófia) szavai után egy szintén mosolygós egyetemi ember átadja.... (később a Sz Zs külön gratulált a fogadáson.. Timi lányom megemlitve!) (de honnan tudta, hogy a lányom, mikor az oklevélen csak a lánykori nevem szerepelt) (egyébként sikerült lebeszélni őket , unokámmal, hogy lefáradjanak , zsúfolt napjaik forgatagában)
Jó volt felfedezni az aranydiplomások körben két jóismerőst:: Bratinkáné Editet, aki ide is intett a diploma átvétele után... ( és Erdélyi Ágit....kikkel később jókat beszéltünk... a két csoporttársamon kivül...
(kiket sikerült lepaparazziznom az ünnepség után (alatta nem fotóztam :) - lépcsőn fel a 7es terem pezsgőzése felé.
(hivatalos fotó is lesz persze)
más ismerős nem volt, bár ketten is összetéveszttettek,
illetve aranydiplomásnak néztek, aminek csak örülhetek, hiszen minusz 10 évet jelent :)
még bóklásztam kicsit az egyetemen....
régi tanárok fotója közt, a fel-le lépcsőkön (az egyetemi éveinkben megközelithetetlen liftet most is szigorúan mellőzve - akkor tilos is volt..) (node akkor nem is volt rá szükség! lépcsőfokokat ugráltunk át, magasba törtünk...
az újrafestett szines ablakok fényének lépcsőn tükröződése közt jöttem le végül
viszlát(?) alma materem...
















Pollák Marianna
VálaszTörlés·
Gratulálok! Örülök, hogy méltó ünnep volt! 🙂
Gonda Julia
·
köszönöm, tényleg szép volt (ha egy kicsit sietős is...)
Bárdos Judit
·
Szépen ìrtad le, Juli, és jó, hogy fényképeket is mellékeltél!
Gonda Julia
·
Bárdos Judit kősz. Az ünnepseg alatt nem vetemedtem fotózasra. 🙁 de volt profifotós, csoportkepet is csinalt. Remelem eljut idővel hozzank...
Gonda Julia
·
Ja sajna összevissza vannak a képek, nem kronológiában
Bárdos Judit
·
Gonda Julia az nem baj.
Nagy Simonné
VálaszTörlés·
Gratulálok!
Zoltánné Derdák
VálaszTörlés·
Élmény volt olvasni és látni a beszámolót.Mégegyszer gratulálok!
Erika Rójáné Oláh
VálaszTörlés·
Szeretettel gratulálok! 🥰
·
Maca Bernátné
VálaszTörlés·
Sok szeretettel gratulálok! 💐💖
Judit Kásziánné Dömény
VálaszTörlés·
Gratulálok, jó egészséget kívánok!👏
Ibolya Derdák
·
Gratulálok!
Zsuzsanna Molnár
·
Még egyszer szívből gratulálok.
György Kelár
·
Gratulálok 🥰
Gabi Petrikné
VálaszTörlés·
Szívből gratulálok! Nagyon jó egészséget kívánok! 🥰