az irónia érzelmessége

 Az irónia érzelmessége...  Így kezdődött a 2025-ös Tavaszi Margó Fesztivál.

  a Margón az első program, amit kinéztem magamnak, Szaniszló Judit könyvbemutatója volt. A másik ember című kötet egy társasház lakói köré szerveződik, elbeszélője J. Turi Tímea egyik első kérdése rögtön arra vonatkozott, mi a helyzet ezzel a beszélővel. A szerző vállat vont, beismerte, hogy nahát, a főszereplő J., aki szeret idegeneket fotózni, ő pedig Judit, aki szeret idegeneket fotózni. Mindenki összerakhatja, mondta, de szerinte ma már nem számít nagy dolognak, ha valaki autofikciót ír. A könyvből felolvasott részletek az identitáskereséssel foglalkoztak – mi történik, ha egy nőnek ötvenhez közeledve sincs férje és gyerekei? Igazából semmi különös, csak az a paradox helyzet áll fenn – mint Szaniszló Judit fogalmazott –, hogy például a történetek, a sorozatok olyan emberekről szólnak, akiknek elfoglaltságaik miatt nincs is idejük ezeket elolvasni vagy megnézni. Így hát ott van ő, akinek van ideje, és nézi a korabeli családos emberek történeteit. „Múlttalanságommal megszűntem célpont lenni,” mondja a kötet elbeszélője. Van egyáltalán kifejezés a boldog gyermektelen nőkre? Régen vénlányoknak hívták őket, de abba beletartozik a boldogtalanság. Én azt mondanám, tette hozzá a szerző, hogy macskás nő, de abban is ott van a magány vonzata, pedig J. nem magányos, meg amúgy is, kutyája van. Mostanában időnként Szaniszló találkozik a „gazdag nagynéni” kifejezéssel, amivel olyan családtagra szoktak utalni, aki gyermektelensége miatt anyagilag és érzelmileg is megengedheti magának, hogy a gyerekeket ajándékokkal és szeretettel halmozza el.

Balról jobbra: Turi Tímea, Szaniszló Judit és Bíró Kriszta. Fotó: Felvégi Andrea/Müpa.

Turi Tímea kérdéseivel olyan témákat hozott fel, amelyekre magam is kíváncsi voltam. Szó volt a kötet megírásának folyamatáról, az elbeszélői nézőpontról, az emberek életének összetalálkozásáról. A beszélgetés baráti hangulatban zajlott, mindhárom résztvevő nevetett egymáson és saját magán is, és néha nemcsak Szaniszló Judit válaszolt a kérdésekre, hanem a mellette ülő Bíró Kriszta is. Ő olvasott fel részleteket a könyvből, hanglejtése mindig kiemelte a szövegek humorát, vagy ahogyan ő fogalmazott, az „irónia érzelmességét.” Ami legjobban megmaradt, az a jelenet volt, amikor az elbeszélő sunyiban megpróbál lefotózni egy tetőtől talpig ocelotmintába öltözött idős hölgyet a belvárosban. Szó esett még a könyvben a szöveget kiegészítő képekről, amelyeket maga a szerző fotózott. Valahogy megkapónak találtam, hogy nem profi fotós készítette őket, hanem ő maga kapott el neki tetsző pillanatokat a telefonjával.