lányomék a vajdasági Kishegyesen voltak pár napig a Dombosfesztivál irodalmi programjában. * Tulajdonképpen itt, a szomszédban, Szabadkától 40 km-re... de mégis az országhatár megakadályozza a szokásos távkommunikálást, különösképp, hogy a határ Szerbia és az Európai Unió közt húzódik - még. A határ előtt még lehet korlátlanul telefonálni, utána már legfeljebb innen oda, mert onnan ide horribilis összeg, én viszont nem szeretek zavarni elfoglalt embereket, még ha a lányom is, de kapok sms-t , arról is, amikor este már hivhatom...
viszont most adódott még egy info forrás, t.i. épp ezen a héten irta a literán a netnaplót a társuk, Sz. Jani, s én szorgalmasan olvasgatom, hogy megtudjak valami többet is, a kishegyesi idilli napokról, ahogy lányom "szuperező" smseiból, s 3-4 percnyi esti összefoglaló pozitiv mobiljelentéseiből sejthetem. A netnaplóból viszont mindig megtudok valami mást is...
kicsit úgy járok, mint anyukám , amikor a Szovjetúnióból az Oka parti táborból kapta tőlem a nyugtató , szép leveleket, mig nem a piacon össze nem találkozott H. Marinak az anyukájával, aki a leveleiben feltárta az általam tapintatosan elhallgatott negativ oldalt is...
Sz. Jani már egy nappal előbb hazajött, a napló viszont kimaradt kicsit, már nagyon hiányoltam , a facebookon (cseten) rá is "szóltam" írójára , hogy mi lesz a netnaplóval - de kiderült, hogy Kishegyesen tényleg idilli minden és csak az egyensúly kedvéért van szükség a pátosz mellett iróniára is - a megfogalmazásban. Mint aztán a netnaplóban is olvashattam: "Az elmúlt napokban valóban vidám dolgok történtek - nagyrészt. Erre hegyeztem ki a kishegyesi netnaplót: kis pátosz, a pátoszra némi irónia, az iróniára gyengített önirónia. Bevett recept." (a kis résszel, ami nem jó - pedig rágódik magában , de nem irja meg! mégse, nem úgy mint H. Mari tette volt.)
Persze meglepetés igy is akadt: pl. hogy lányom, akit kiskorában "eltiltottam" a vatta cukortól, (akárcsak Sz. Jani anyukája ), most ezt pótolja (s már nem is először... - mint ahogy már itthonról "bevallotta", mert hogy ők is megérkeztek estére Budapestre)
de azért ott az elégtétel, idővel kiderül az anyáknak (nekünk) mégis csak igaza volt:
"Timivel vattacukrot veszünk, majd igazat adunk édesanyáinknak, hogy ez a cukorszellem tényleg rettenetes: ízre, állagra, ragacsra egyaránt."
Persze a napok nem annyira a vattacukorról, mint az irodalomról szóltak:http://www.litera.hu/netnaplo/burekot-es-bureket http://www.litera.hu/netnaplo/loszvigasz
de a mai, dupla nap, http://www.litera.hu/netnaplo/nem-szimpla-duplanap érdekes módon egy másik kettősségról is (pátoszon és irónián túl), bár összefüggésben vele:"Vajon tényleg mindig jókedvem van-e, amikor mosolygok?"
Miért kell mást mutatnunk? letagadnunk, ha szomorúak vagyunk, miért hisszük, hogy csak így lehet elfogadtatni magunkat...(pedig akkor már nem is magunk vagyunk) (s hogy nem lehet elviselni és miért is kell egyensúlyozni a pátoszt? - miért is?. Miért lett "szalonképesebb" az irónia - miért nem az őszinteség, önmagunk adása - a nyilvánvaló, a "sikk".? S miért ne lehetnénk kendőzetlenül szomorúak, ha egyszer azok vagyunk!
Én
azért megforditom a kérdést, rám vonatkoztatva:
"Vajon
tényleg mindig rosszkedvem van , amikor szomorkodok?"
Remélem, nem!
De hát miért nem tudunk mindig azok lenni, amik.. a különböző elvárások félreértelmezése miatt? Amiatt nem irtam meg az igazat anyukámnak, az Oka partjáról, kiméletből... Pedig, így akkor sem hihette hogy "minden csak jó", amikor az volt, honnan tudhatta, hogy nem tagadom-e le megint)... "tapintatból"...
Lehet hogy arra a bizonyos iróniára sincs olyan nagy "közönség"igény, mint ahogy az irodalom legújabb irányzatai és követői egy ideje gondolják. Hátha már az érzelmekre, akár a pátoszra van nagyobb igény...(?)
persze az egyensúly - a két széLsőség között - fontos...
-----------
aliz2. :: 2010. júl. 11. 22:05 :: 2 komment :: Címkék: irodalom, kapcsolatok, lanyom, utazas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése