1979-83....Az "a" osztály az "enyém" - ott vagyok én is középen, fent; fehér kihajtott gallérú blúzban és fekete bársony mellényben, és 40 évesen! Azaz -tulajdonképpen- fiatalon, a még fiatalabb 18 évesek közt. 79-ben mentem férjhez,
tablo
mikor elsősök voltak eme "gyerekeim", kaptam tőlük szép nádudvari falitányérkészletet és vázát nászajándékul. Az én "igazi" gyerekem pedig akkor született meg, mikor ők már elballagtak, a rákövetkező évben...
Tegnap átnéztem ezt a tablót, ritkán látom őket, de szerencsére mindegyikre emlékeztem... pedig a névaláírások olvashatatlanok az apró képek alatt. Dehát hogy is ne emlékeznék! amúgy se sokat változunk, lényegünket tekintve. Tulajdonképpen csak az évfolyamokat keverem néha össze, és különböző korú tanítványaim néha egy osztályba sorolom, vagy fordítva...
Kaptam tőlük egy hatalmas pálmafát (én annak neveztem), ami máris kinőtte a cserepét, alig fért be a lakásba, és várhatóan nőni fog, pláne teher alatt,... biztosan. Ez emlékeztetni fog rájuk, és remélem ők is úgy fognak növekedni még, mint a pálmájuk, és vica versa
ahogy egyikőjük egy anekdotikus példabeszéddel utalt rá, a kútásó meséjével, aki szorgalmasan ásta a kutakat, lefelé, a földbe, míg nem egyszer abbahagyta, heverészett csak, nem tudták mire vélni a falubeliek, míg egyszer csak újra munkának látott, és létrát hozott, és elkezdett újra ásni, de fölfele, az égig...
hát ássuk csak azt a "kutat", fölfelé....
van merre nőni... (43 évesen is, sőt még 65 évesen is)
aliz2. :: 2008. júl. 13. 20:27 :: 3 komment :: Címkék: elmel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése