tegnap - egy telefonhívás után - ripsz-ropsz bementük Szegedre; "ripsz-ropsz" (a pesti busszal tényleg, röpke fél óra az út), lányom megbeszélésre ment (úgy néz ki , szeptembertől - újabb elfoglaltságként - külföldi diákoknak fog tanítani magyar nyelvet az orvosi egyetemen ), de előtte megvettük a régi zsinagóga vadregényes udvarán a jegyeket a Thealter - metamorphosis - fesztiválra, amire már akkreditáltatva volt (mint a Szeged folyóirat munkatársa; úgy hogy neki tiszteletjegy járt, civileknek meg 800 egy jegyért ( megyünk, 5 nap alatt, vagy 8db-ra - lehet szorozni...) De közben a Szabadtérire is készülünk, a Szentivánéji álomra, most musiceles változatban, ott egyetlen jegy kb. annyi, mint ide 8. De én talán jobban is kedvelem az alternatív színházakat, mint az u.n. profikat, hogy kommerszekről ne is beszéljek...
Talán nem véletlenül - hiszen évekig én is azt műveltem, a diákszínpadosaimmal.
Ennek a szegedi alternatív - Thealter Fesztiválnak pedig külön/ös légköre van. Utánozhatatlan. És mindig ugyanaz, ami mindig magával ragad. Már a régi zsinagóga udvarában kezdődik egyfajta fura de nyilvánvaló otthonosságérzéssel az ősrégi falak és fák és az "új" zsinagóga hátterével - ahol az ősök (őseim) is valami módon "jelen vannak". Nagynénikém férjének neve a régi zsinagóga falán az első világháború zsidó mártírjait felsorakoztató emléktáblán - az új zsinagógának pedig dédapáim alapítói voltak, nagyszüleim ott esküdtek, nagyünnepekkor én is ott vagyok. A makói emléktábla, melyen - apáméval együtt - a második világháború áldozatainak nevei sorakoznak, valamikor ebben a régi zsinagóga épületben is volt, átmenetileg, miután eredeti helyéről, a makói neológ zsinagóga előcsarnokából kikerülvén - a zsinagóga '65-ös - méltatlan - lebontása, lerombolása után - "hontalanná" vált. Most, hányódtatás után a makói ortodox zsinagóga udvarán van felállítva. Lehetett volna a makói neológ zsinagógánkból is valami kultúrintézmény... drága nagyapám, - az egyik alapító - , sem gondolhatta, hogy röpke fél század után földdel válik egyenlővé a gyönyörű épület - helyén pártház, disco, majd - mára - épp rendőrség áll. (A színes üvegablak - nagyapa nevével - is eltűnt, mint ahogy annak az emléktáblának is csak könyvekben találom a nyomát, amin a neve - mint alapítóé - áll) - De elkanyarodtam; szóval a szegedi régi zsinagóga udvarának hűsítő lombjai alatt mindig otthonosságérzés fog el, de a színházi előadások alatt is, mindig. Mintha a művészet (is) lenne igazi otthonom. Valamennyiünk méltó otthona. Igaz lehet az a mondás, hogy a művészetek a lépcső, ami az ég felé vezet. (Heine?) -Szent hely is (lehet) a színház, mint a templom. - Hát még, ha egyszerre e kettő!
P.s.: a mai (július 23-i) Délmagyarban ezt a cikket találtam:
és ekkor még nem is tudtam, hogy a régi zsinagóga avatása évében halt meg ősapám Zwi Hirsch Back, aki előtte 54 évig volt első rabbija a szegedi zsidóságnak!
VálaszTörlés