a kollégiumban

a kollégiumban az emeletes ágy
három napig  Varázshegyem volt...
(még nem tudtam,
hogy apám fiatalabban,
gimnazistaként
esszét irt róla a Nyugatba-
csak majd évek múltán
találtam rá a googleban,
de net persze nem volt
még akkoriban...)

a Rozsdatemetőt is ott olvastam
s egy borús őszi napon
itt beszéltük meg
szobatársaimmal
hogy nem nem
mi nem vagyunk ilyenek
és nem is leszünk hábetlerek
sosem...
s rögtönzött verseinkkel
Rilke őszi  napja  nyomán
költői versenyre keltünk

a szekrény tetején vitattuk meg
hosszú kongó éjjeleken
az Élet nagy talányait
és ügyes-bajos dolgaink
nem sok eredménnyel
csak a fejfájás utalt vissza rá
s még jó hogy nem szakadt be
alattunk a szekrénytető
meg az egész világ
körülöttünk
ami pedig ingatag talajon állt
velünk együtt

de azért tűsarkú cipőben
is határozottan jártunk -
legalább is úgy csináltunk -
meg hozzá kosztüm is dukált
kemény  és féligüres ridiküllel
mármint annak aki
adott az eleganciára
egy nem elegáns korban is
de ez hazugságaiba
bőven belefért

a fiúk a portáig juthattak csak el
s ha szerencséd volt
akkor nem riasztották
indiszkrét szobatársaid el
addigi életed nagy szerelmét
a szomszéd fiúkollégiumból
ha épp téged a moziba hiába várt
mert hazautaztál
hétvégeken
hogy olykor anyádat  is lásd

nem, nem volt magánéleted
míg kollégista voltál
közös hely a kolesz
tele sok közhellyel
kicsinyességgel
és kesernyés füsttel
mi felfelé szállt
emeletes ágyadra
már kora reggel
s felébresztett
a valóra...
ahogy Kosztolányi mondta...
a Logodi utcán
bár itt szembe
más volt
a kilátás

nem, nem volt mese
se itteni életednek
tartós varázshegye
csak az a három nap
mint szellemi sziget

s a társalgóban ment a zene
tomba la nezsö . adamo
és hullt a hó
minden évszakon
és ment a korcsolyabajnokság
a tévében Vitrai szavára
a kűrök s a dupla lutz
a sok csodás ruhaleirás
kiszinezve szabadon hiszen
minden még
fekete-fehér....
volt azám
és izzadságszag és
zsúfoltság
ha egyáltalán jutott
a tömegben szék....

ó, régi életed
kollégista éveid

álmaidban is
ott bolyongtál még
hosszú évekig

a szűk folyosók labirintusában
szekrények között
ahonnan nincs kiút
bezárt

aztán mégis valahogy
kijutottál
és máris sajnáltad hogy
nincs visszaút

mostanában kint lettél
újra rab

egy nagyobb közegben
a szabad ég alatt

mikor voltál hát
boldogabb....

(vagy sose...
 netán)




(az emlékcserepekhez . eddig ez kimaradt, s ettől lyukas volt a tető, tegnap egy szép parkban írtam, fák közt , kék ég és napsütés alatt, itt: