én
láttalak már
első
nyaramon
ott
ültem gyékényen
a
partodon
aztán
következő nyáron
valahol
távol
egy
lágerben
a
halál partjaira
elűzötten
idegenben
De
visszajöttem
mert
itt születtem
partodon,
Marosom
anyám
hazahozott
mert
ő is itt
s
mi hűek vagyunk
a
hűtlenekhez is
Aztán
itt halt meg
nem
sokkal
deportálásunk után
betegen
hazaérve
a
nagyanyám
ő
is kijárt hozzád
törzsvendég
szalmakalappal
fején
míg
tehette
de
a deportálás után
csak
fekvésre futotta ereje
aztán
már arra se
egyszer
vitték csak le
a
kertbe, hova valaha
húsz
orgonabokrot ültetett
az is odalett
az is odalett
Most
itt ülök
újra
partodon
én
is
hűen
hozzád hűtlenem
vized
apadatlanul folyó
s
én lassan kiszáradó
de
maradtam, ki voltam
belül
ifjú s bohó
hozzád
szóló:
Te
csak folyj csendesen
mint
abban a dalban
mit
még anyámtól tanultam...
„...borulj
a vállamra kedvesem”...
s
susogjanak parti fáid
mik
közt számháborúztam
egykor
– kis úttörőkatona
a
tábora most újraépült
gyönyörű...
de
semmi se a régi
csak
a folyó és a fák
bár
azok is
új
levelekkel
s
új vizekkel
mert
az élet
megy
tovább
Partodon
állok
ugyan
mire várok
s
mióta már
Az
öröklétre tán
pedig
már abban vagyok
abban
vagyunk valamennyien...
múlunk
s maradunk
akárcsak
te kedvesem
örök
Marosom
te
vén folyó
s
mégis sose elfolyó
új
vizcseppeid sodrásában
a
változás változatlanságában
megmaradó
a
régi, de újhajtású fák
susogásában
titkokat
eláruló
S
nem is várok
már
semmit
csak
vagyok
most
és
mindörökre
mint
minden élő
a
Mindenséggel
eljegyezve
elválaszthatatlanul
Ide
is fekszem melléd
öreg
folyóm
a
szabad ég alatt
már
sose leszek
egyedül
sem
egymagam
egymagam
…..........
