megint rámtört a depresszió, azt hiszem.. s épp mikor elfogyott a kis könnyű antidepresszánsom (vagy azért?), délután elő is szedtem a régebbit
nem is akartam felkelni, illetve vissza is feküdtem, de lányom, ma korán hivott, két elmenésük köt, mert ők mindig mennek valahova, kiebrudalt...
most itt ülök, már estefelé a sütisarokban
s gondolkodoma rajtam kivülálló okokon?
nincs okom? vagy mágis? hiszen én mindent magamra veszek (mert nem vagyok sose teljesen "kívülálló"
(az eddig kedves kis) kávézóban nem a megszokott rend és csend fogadott
két férfi - mint a kocsmában - egymás felé fordulva a dupla asztalnál a pult előtt valami zöld folyadékkal már csak félig-meddig tele palackból iszogatnak , s lezseren, hangosan, ordenárén beszélgetnek , legalább olyan gusztustalanul , mint amilyen a kezükben tartott ital., most fedezem fel egyikükben a máskor kedves sőt kimért pincért, a másik , a dominánsabb, vehemensebb, a bal hüvelykujján hatalmas gézkötés meredezik...
de ezt csak a helyemen veszem észre, ahova nagynehezen imbolyogva sikerült eltornázni, kiegyensúlyozni a kávémat.. (mit a pincérnő, kit a fiúkkal való trécselésben zavarhattam meg, a világért se hozott volna ki nekem, holott másoknak, fiatal épkézlábaknak - akiknek pedig nem is reszket a keze - szokott...)
ő inkább a pultra feküdve(!) társalog tovább a fiúkkal...
én meg gondolok egyet, s csapot -papot (Papot!) ,- érintetlen kávét- otthagyva kilépek az ajtón, meg ebből a méltatlan helyzetből
nem zavarom őket tovább, bár eddig se zavartatták magukat
mindenesetre míg kilépek, elcsitulnak
(kár, hogy csak addig...)
tényleg jó lenne
eltűnve elmenni
mikor itt az ideje
ahogy Mózes tette
ki 40 évig vezette
haszontalan népét
Kánaánba
hova csak ő
nem léphetett be
de életének
ez volt
az értelme
az adás
egy házaspár , két kisgyerekkel a cukiban
a feleség bemegy a toalettre, közben a kisebb lány a helyére térdepel és a kiskanállal belenyal a kávéba
hm.. hördül fel az apa a mobilja mögül
_bocsi apa! - igy a kislány
- bocsi anya - mondja ugyanazzal a dallammal az épp kilépő anyjának
s el is somfordál a plüss állatával
amit az én asztalomra tesz, háttal nekik, vigyorogva
láttam ám, mit csináltál! - mondom neki -
kávét ivott? - kérdi az anyja
áh csak belenyalt- mondom
s eszembe jut, hogy a vasárnapi rokoni ebédek után a nagynéném mindig adott nekem is a csésze alján egy icipici kávét,lehet hogy itt kezdődött a kávészevedélyem?
január végén volt a 90. születésnapja az egyetlen tanáromnak, aki még él, és aki majd' 30 évig kolleganőm is volt a gimiben...
a makói "hivatal" (tévésekkel) végre eljutott hozzá
igaz, a lánykori vezetéknevét eltévesztették, és a narrátor, mindenki Böbi(ke)(vagy Böbe) nénijét Erzsike néninek titulálta...
de annyi baj legyen.. (?)
Isten éltesse!
mikor hosszú-hosszú boldog életet kivánt a polgármesterasszony, kedvesen közbeszólt , hogy ennél hosszabb már nem nagyon lehet....?
(pedig épp a napokban tapasztalhattuk a 92 éves Vitray új-élet kezdését ... tehát nagyon is lehet!
nekem történelmet tanitott.a gimnáziumban négy éven át
pontosan, szépen... ("ahogy a csillag megy az égen" ) adta elő mindig a témát, zökkenőmentesen, szabatosan... gyönyörű betűkkel írta a táblára lényegkiemelő vázlatait,(tehette nyugodtan a hátatforditást az osztálynak, soha egy pisszegés nem volt) és korrektül feleltetett...ja, és mindig nyugalom volt az óráin
később logikát is tanított (emlékszem egyszer azzal kezdte az órát, hogy megkérdezte tőlünk, mi a fogalom, s én szellemesnek hive magam azt feleltem rá, hogy fogalmam sincs róla...)
mikor született első lánya, meglátogattuk páran az osztályból a "babával"... emlékszem , Mózes.kosárban volt, persze mi meg voltunk illetődve
(tragédia történt, később, meghalt ez a "kisbaba," igaz akkor már ő is tanitott a gimiben, két fiú anyja volt, küzdött az életéért - megható, erről számot adó, blogjában is izgulhattunk vele, de nem sikerült leküzdeni (később Ausztráliéban élő másik lányuk is elment... nagy kettős tragédia volt ez, de vigasz a három unoka, illetve a körbeszeretett pici dédunoka )
Böbike elég szigorú volt de következetes, igazságos és soha semmi csorba nem eshetett jól kiérdemelt tekintélyén
kolleganőm lett később, én nagyon nehezen tudtam átvészelni azt a szakadékot ami akkoriban diák és tanár közt volt, ámbár csak 10 év..
emlékszem mennyire nehezemre esett tegezni pl (bár mostanában látom, minden találkozón felajánlja,s korábban is már minden leérettségizettnek a tegezést)
mikor kezdtem tanitani, akkoriban épült fel a Juhász Gy középiskola, ahova renoválás közben költözött a gimi, s fura módon akkor választották szét a tantestületet két részre, a visszaköltözés előtt, én mentem a gimibe, de a fiatalok maradtak az új iskolában. Ebből állt elő az a helyzet, hogy köztünk nem is voltak más tanárok a gimiben, ez a 10 év hiátus persze végig és érezhetően megmaradt (úgy is hogy kissé magányos is voltam a tanáriban kortárs kollegák hiján - később a jövő fiatalabbakhoz csatlakoztam...nade most nem rólam akarok irni..)
pár év elteltével már nem ültünk olyan közel a tanáriban, ahol végül is sikerült közelebb kerülni....Böbike, az igazgatóhelyettesi irodába költözött...
mostanában érettségi találkozókon találkozunk mi is... olyan osztályokén amiben én is tanitottam, és engem is meghívnak, az of mellett...
(sajnos nekünk az a rossz szokásunk, hogy a találkozókra nem igen hivtuk meg tanárainkat, újabban már találkozót se tartunk, nagy kár....)nagy veszteség, az is hogy nem hivtuk meg tanárainkat... csak aláhúzza árvaságunkat
a facebook oldalamon megosztottam a polgármesterasszonynál feltett hivatalos fotókat
s alatta özönlöttek a jókivánságok, a szeretet (főleg a tanitványoké) amihez én is csak csatlakozni tudok tiszta szivvel!
hány kritikában olvastam erről a "szőrös pacákról"! ahogy lányom becézi kedvenc hősét Odüsszeuszt
most megtaláltam a verset is az 1919-es ÉSben:
Turi Tímea
Férfiuról szólj nékem, múzsa, ki sokfele bolygott?
Múzsa se vagy, és nekem nincsen kedvem
folyton a férfiakról beszélni.
A bolyongást ismerem, ezért szívesen hallgatnék történeteket
valami másról.
Amikor még nem utaztak szélsebesen a városok között,
amikor a kommunikáció még nem nyilvános monológok kihallgatása volt,
amikor a ropogó tűz köré gyűltünk,
akkor két pont között a legrövidebb út a beszéd volt.
És Odüsszeusz, ez a szőrös pacák
mégis eltévedt e két pont között.
