Sirály-ba megyünk az esőben, lányommal. A Sirályról
már sokat hallottam, olvastam, tudom is, hol van, ismerem is a
környéket, végig a körútról lekanyarodva a Király utcán, el
is haladunk - közben megmutatom lányomnak a nagy diszes sarokházat,
-szemben a Zeneakadémiával -, ahol nagybátyámék laktak, a 3.
emeletén, még a balkont is meg tudom mutatni, majd otthon a
képeket, amik ott készültek, anno 1957 nyarán, megszakitva
utunkat Balaton felé tartva... (én 14, unokahúgom 4 rajta, és
anyásan karolom át, bár ott van -akkor még - az igazi anyukája
is..., mögöttünk... és a képet az én anyukám csinálta)
ugyanerrefelé jártunk már lányommal együtt is, amikor kb.15 éve
a Cimbora c. irodalmi gyerektévéműsornak volt itt egész
napos jubileumi felvétele, ahol saját verset mondott el, A
kisgyerek ciműt - amit 93-ban írt, "már" 9 évesen ,
utána este az Operaházba mentünk Varázsfuvolát
hallgatni-nézni...
most az Ex
Symposion bemutatójára megyünk együtt, már ő is felnőtt,
de a a folyóirat tematikus száma: "Rendszerváltás
gyerekszemmel", a gyerekkori emlékeket idézi - amibe
lányom is "benne van" (első olvasásra kissé meghökkentő
című írással...:"Én itt csak csupa segget
látok" - de az irásból minden kiderül- az "indoklás"
... a gyerekszemmagasságról is..., meg egyebekről)
ez itt a Sirály,
belépés után
vissza is fordulok, ki a friss levegőre, mégha esik is; füstös a
"kocsma"rész, nagy a dohszag a piNcében (ott lesz a
rendezvény, de korán van még, csak a székeket tologatják, sok
lesz a vendég, csak elférjenek (a galériából már leszorultak,
de egyre többen
jönnek is majd... itt is alig férünk - úgy néz ki több ez mint,
irodalmi rendezvény - azon nem szoktak ennyien lenni -
részletek hangzanak el a szövegekből, a 80-as években születettek
visszemlékezései kiskorukra, amik egybeestek a rendszerváltás
éveivel...
lányom is felolvas,
ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem kell csak az
emlékezetére hagyatkoznia, mert szószerint felolvashatja azokat a
mondatokat, amiket gyerekként mondott a történelmi napokban -
merthogy anyja(én) szorgalmasan lejegyezte(m)... (nem hittem, hogy
majd egyszer ilyen környezetben fognak elhangzani, ilyen
összegüggésben - de örülök neki, nem
körmöltem hiába - hozzájárulhattam a (már)történelem
felidézésének hitelességéhez... S hogy a közönség is jót
szórakozik - miközben "el is gondolkodik" - feltehetően,
az csak plusz... (kár hogy a rajzok (a politikai karikaturák) nem
láthatók, de a
litera lehozza később az egyiket, a Gorbacsovot ábrázolót))
(a bemutatóról is
tudósit:http://www.litera.hu/hirek/rendszervaltas-gyerekszemmel
Kőszeg Ferenc
(rendszerváltó felnőtt) most aranyos bácsiként idézi fel a
rendszerváltás napjait; az elégikusnak (szerintem inkább
nosztalgikusnak) mondott szövegei, gyerekei lábjegyzeti kommentjeit
is tartalmazza - persze ők máshogy emlékeznek - most,
felnőttként...
mindenki máshogy
emlékezik
mégis van ebben az
egészben valami félelmetes egyöntetűség, úgy tűnik, ugyanazok
az élmények, ugyanazok a reflexiók, mintha minden gyerek ugyanazt
az életet élte volna - kisebb különbségektől eltekintve.
ugyanaz a tévéműsor, a Dagower bácsi, amit megszakitott Antall
József halálának bemondása - mint generációs trauma...
mintha tényleg egy
generáció lennének- de ez csak utólag, most derül ki - mint
mindig
most amikor el se
tudják még /már dönteni felnőttek-e már vagy gyerekek-e még..
valami ilyesmiről
faggatja őket a rádióriporter is, a közelemben, ahogy félfüllel
hallom
gyerekként minden
esetre elég felnőtteknek tünnek, tűntek
meg is fordul a
fejemben, hogy talán rájuk kellett volna bizni a rendszerváltást.
akkor talán jobban sikerül.
most
már elkéstünk. ezzel is.
aliz2.
:: 2010. jún. 3. 23:15 :: 3
komment
Kategóriák: kultúra
:: Címkék: emlekezes,
jelen,
kapcsolatok,
kultura,
lanyom, mult