2016. augusztus 18., csütörtök

időbujócska

időbujócska

gyerekkoromban az volt a legszebb
amit a jövőmről elképzeltem

öregkoromban az a legszebb
amit múltamból előszedek

2016. augusztus 17., szerda

a kanyarban

tudtam hogy tetszem neki
tudta, hogy tetszik nekem
mégsem lett belőlünk
semmi sem
------------------
miközben egy kanyarban
ugyanazon az úton
taposom biciklim

sarúban farmerban
bő ingujjban
ősz fejjel fáradtan

elfog hirtelen
ugyanaz a remegés
mint 55 éve
tizennyolc évesen
sötétbarnán göndören
testhez simuló
sárga felsőben
vékony derékon
fehér öv,
alatta
bő türkisz szoknya
farkasfoggal
s tűsarkú a drapp cipő

benne lépkedek sebesen
s tudom, hogy mögöttem
jön ő…

tudom hogy tetszem neki
tudja hogy tetszik nekem
------

nem látjuk egymást
többé sosem….



2016. augusztus 16., kedd

álomvilágban

„Álomvilágban élsz!”
jóanyám mondogatta
rosszalva és jót akarva
rég

Azóta
vajon felébredtem-e már?

Nem hiszem
legalábbis nem egészen

Mert így jutott eszembe
az imént
jelenidőben
mint figyelmeztetés


Álomvilágban élsz!

Hát álomvilágban élek
most is még
meglehet

Csak nincs már
ki erre
figyelmeztethet

Azaz még most is
csak anyám
emlékeimben


ami az álmaimtól
nem sokban tér el



2016. augusztus 15., hétfő

mégse kóser

nem vallásosságból
de sose bírtam
a tejeskávét parizerrel enni
hányinger kerülgetett
még látni is

se a gyapjút
lennel felvenni
össze nem illő anyagok
irritáltak
még színben
s mintában is

de hogy a valóságot se
bírjam a fikcióval
keverni
ez már
illetéktelen
finnya
s irodalmiatlan is

de hát az is
hogy a fikciót nem is
művelem semmiben
és semmikor sem
tán csak míg álmodoztam
valaha régen
de már rég felébredtem
a valóra
s nem is lettem kóser
csak egy
igazmondó
diverzáns
tréfli
határátlépő

igazán se élni
se írni nem tudó
vénen is
ifjú bohó  

2016. augusztus 13., szombat

vigyázni

vigyázni

 még szinte gyerekként
vigyáztam kisebbekre          
Andriskára, Pistikére
         
aztán
                                                      
vigyáztam anyámra

a tanítványaimra

a gyerekemre

























az unokámra….


rá többet is kéne
de mára nem maradt
erőm vigyázni
magamra se

rám nem vigyázott
soha senki sem
talán csak a Jóisten
(igaz, több nem is kell nála)
de ő is tán csak azért vigyázott
hogy tudjak vigyázni másra





úgyhogy kérlek istenem                                                    
vigyázz rám még egy kicsikét
hadd vigyázhassak az unokámra
oly kicsi még…..


és persze
te meg

vigyázz rá

(meg anyukájára)

örökké


2016. augusztus 9., kedd

régi szavak...

régi szavak felbukkanása


begubózik
magába zárkózik
remete lett

leeszi magát
alig áll a lábán
szédeleg

avítt szavakat
bújtat elő
barlangjából

csakhogy ne fájjon
megöregedett

de így nem idegen
körülötte minden
e szavak régről
ismerősek

csak még nem tudja mondani
egyes szám első személyben



augusztus 8






2016. augusztus 8., hétfő

csak természetesen

már rég nem akarom
göndör fürtjeim kisimítatni
sőt ollóval megkurtítani se

hagyom mit a természet adott
s hálás is vagyok neki
hanyatlásomban is

őszségem se fedem festékkel
ráncaim se korrigálom mázzal
arcpírt, rúzst sose használtam

voltam aki voltam
s lettem aki lettem
csak egy ember

nem összetéveszthető mással
legfeljebb önnönmagával
vagy a természettel

műszívet se kérek
zakatoljon csak
bennem
ez az ócska,
sokatérzett
szenvedelmes
szenvedélyes
ameddig bírja

s addig éljek
(amig élek)