2015. október 21., szerda

mennyit ér egy kalap

sokszor eszembe jut az egyetemi ötödévemből (ez egyben gyakorlótanári év volt)
a szakvezető tanárom (szegedi gyakorló ált iskolában, magyar nyelv és irodalomból) egy alkalommal félrehívott, s bizalmasan közölte, hogy gondolja, biztos jól jönne nekem egy kis ösztöndíjpótlás, vállaljam el korrepetálásra az egyik kislányt, helyesírásból, mert igen-igen gyenge... 
elvállaltam. (akkoriban - később is sokáig - nem tudtam nemet mondani, bár korrepetálást , külön órákat később nem vállaltam, legfeljebb szívességből, barátian - lehet , hogy e korai visszás élmény miatt is?)
nos, a kislány édeasanyja kalapkészitő volt. Én mindig szerettem volna egy kalapot. (addig még sose volt.) Volt viszont egy angol királykék gyapjú szövetkabátom, nagybátyám feleségétől kaptam, hoztam magammal a nyári nyugati nyaralásból, s arra gondoltam, ahhoz jól nézne ki egy ugyanolyan kék s piros kockás felfelé perdülő karimájú kalap. Megbeszéltük az anyukával a lakás mellett található kalaposműhelyében. Mire befejeződtek a helyesírási órák, elkészült a kalap is. Az óradijam beszoroztuk a megtartott órák számával, és az összeg kiszámolása után kiderült, a kalap többet ért, mint az én többheti korrepetálásom.Kifizettem hát szó nélkül a különbözetet!
És én ebben semmi kivetnivalót nem találtam.
Miért? Ma ki keres jobban? Egy tanár vagy egy kalapos?


siratófal örömünnepen

-Ne tessék olyan közelmenni! -szól rám a múzeumőr a szegedi Móra Múzeumban, a pár napja megnyitott Csontváry kiállitás félhomályában.
na, mégis milyen közel mehetek? fél métert kegyesen megenged...
Persze ez is jóval közelebb van, mint Jerusalem - a valóságban...
A másik terem közepén puffok is vannak , leülök hát, pont a Siratófal elé,
és sirok ... mondhatnám - a poén kedvéért. De nem! Legfeljebb csak szomorú vagyok (már egy jóideje) de most nem is annyira, Csontváry élénk, meleg, csupatürkisz , meg égkék szinei se engedik...
Különben is örömünnep lenne... a Tóra örömünnepe. Jerusalemben bizonyára ilyen zsúfoltság van a Siratófal előtt is, (lányomék is ott éppen) ,meg a zsinagógákban, de én reggel hiába jöttem be, mazkirra, már zárt ajtók "fogadtak"... megint nem jött össze a minjen.(az imádkozáshoz kellő 10 férfi) Sőt , hiába vártam meg az esti istentiszteletet, akkor se, és igy elmaradt a Tóra ünneplése, a körmenet, a vidámság...
na majd "jövőre..., Jerusalemben". (?)... (ahogy mondani szokták)
de addig is Csontváry festménye.....

.(2011 okt. 21.)

nem mentem azóta se Jerusalembe... a béke városába, ami most különösképp nem az , sajnos

2015. október 20., kedd

szeretetdeficit


Nem is az
hogy nem 
szerettek -

nem hagytam,
hogy szeressenek!
azt hiszem

S tán csak azért nem,
mert magamat nem
szerettem-
sosem

Pedig
de mennyire!-
mindig, másokat
én, hülye

Vagy lehet,
hogy jobb is
szeretni
mint
szeretve 
lenni?!


2015. október 19., hétfő

a múlt doktorbácsijai

valamelyik nap régi makói képeket keresve - bukkantam egy a makói közegészségügy történetét feldolgozó tanulmányra, és ott a régi orvosok fotóira... ezek a képek az én egykori orvosaim is felsorakoztatták - valamivel fiatalabbnak, mint ahogy én ismertem őket, "doktorbácsikként", de eszembe juttatta Kosztolányi szegény kisgyermekének panaszai közül a doktor bácsijáról szólót.(mostanság meg meglehetne írni a (szegény kisfelnőtt vagy kisöreg) panasz(ai)t, az u.n. közegészségügy irányába...

hol vannak ezek a régi orvosok? akikről ilyen verset lehetett irni:

A doktor bácsi.
Áldott aranyember.
Világító, nyugodt szemei kékek.
Komoly szigorral lép be a szobába,
szemébe nézek és csöppet se félek.
Borzongva érzem biztos újjait,
ha kis, sovány bordáimon kopog.
Ősz bajusza a fagytól zuzmarás,
hideg kezén arany gyűrűsorok.
Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,
keserűt, édest, sárgát vagy lilát.
Az ő kezéből hull a paplanomra
nagynéha egy halvány, szelíd virág.
Rá gondolok, ha szörnyű éjszakákon
párnáimon oly egyedül sirok.
Ő az egészség és a bizonyosság,
titkok tudója és csupa titok.
Gazdag, nyugodt. Nehéz bundája ott lóg,
prémét szelíden prémezi homály.
De elmegy innen és itthágy magamra,
színházba tér, vagy csöndbe vacsorál...
Ilyenkor látom otthon s páholyában,
amint valami víg tréfán nevet.
De kék szeme egyszerre elsötétül,
rám gondol, mit csinál a kis beteg?
A béke ő, a part, a rév, az élet.
Jaj, hányszor néztem jó arcába hosszan,
míg ájuló álomba lengve árván,
kis ágyamon, mint egy bús, barna bárkán,
ködös habok közt ringatóztam.

Tóth Aladár doktorbácsi az orrmanduláimat vizsgálgatta, a képen is látható orvosi műszerrel a homlokán -u.i. nyitott szájjal aludtam, volt egy kis orrhangom, meg reggelente fájdogáló torkom, igy aztán anyukám időnként elvitt hozzá, javasolta, nem túl erőszakosan, inkább szelíden, hogy vetessük ki az orrmandulámat, de anyu sajnált, féltett ettől, így aztán megmaradtak az orrmanduláim.
(nem úgy , mint lányom esetében, akinek kivetettük, 4 éves korában, és utána újra visszanőttek.)
(súlyos emlék, hogy mikor meglátogattuk anyukámat a kórházban, lányom -örömmel -újságolta neki, hogy ő is jön be, a jövő héten, orrmandulakivétel miatt, és igy majd együtt lesznek bent,.. nagyanyja mindig mosolygott, amikor meglátta, de most lehervadt arcáról a mosoly, s mire bementünk az orrmandulakivétel miatt, ő már nem volt... a kórházban...)
ma az orvosi rendelő előtt áll a Tóth Aladár mellszobra áll

Szilágyi Géza "bácsi" volt a körzeti orvosunk - . (és egyben az anyósának a barátnője az én nagynénikém, igy voltunk náluk civilben is, egyszer egy válságos helyzetben, anyukám miatt, emlékszem arra a végtelen empátiára s segitőkészségre, amit tanusított, akkor is)
Tapintatos, visszafogott, jólelkű emberként emlékszem rá. Csak bizalommal lehetett irányába még egy olyan szégyellős kislány is , amilyen én voltam.
akkoriban halt meg, amikor anyukám, tán egy nappal később, én erről nem tudtam, de megálmodtam... (aztán később az anyakönyvben láttam, hogy egy lapra, egymás alá került a bejegyzésük)

Bogdán Jóska bácsi" volt a fogorvosom (itt ő se bácsi, én már őszen ismertem, de nagyon fiatalos, erős emberként, férfias is volt mindig (egy nálam fiatalabb lányt vett feleségül később, másodjára) mindig mosolygott, sőt viccelődött is... az érzéstelenítőre azt kérdezte meg mindig, hogy vanília- vagy csokoládé("fagyi)t parancsolok-e ...(persze volt úgy, hogy hiába is érzéstelenített, injekcióval is, mert nem hatott, borzasztó kínok árán tudta csak s darabokban kiszedni fájós, már megdagadt fogam, amit olyan oroszlánorditással kisértem, hogy kilépve a váróterembe, ottani egyik tanárom csak vigasztalni tudott, hogy "nem baj, kislányom..." (törődtem is 
vele... de aztán elmúlt a fájás, és nem maradt egy szilánk se az inyemben...)

Szabó György - ő szemorvos volt, elismert, nagytekintélyű professzor! pár méterre a házunktól laktak. Anyukámék gyerekkori játszótársa volt. A szememmel nem volt baj, talán egyszer jártunk a magánrendelőjében, anyunak lehetett valami szemproblémája? vagy nekem is valami bagatell? -nem is emlékszem, csak arra, hogy kedves volt - a hatalmas tekintélye ellenére is, sőt.)(meg is figyeltem, minél inkább lehetne valaki büszke valós érdemeire, annál kevésbé az) 
(egyébként az unokája fogorvos lett, jó, lányom egyszer hozzá vittem, nagyapja volt eleve a garancia)



Diósszilágyi Sámuelt - akiről elnevezték a kórházat, orvosként  s közvetlenül nem ismertem, de kislányként láttam gyakran az utcán, bottal, hosszú cipőiben, cvikkerrel, messzire néző tekintetével, jellegzetes , komoly járásával, hozzátartozott a város "látványához" a maga különleges egyediségével...
nem is csak orvos volt, irt is, pl. Hollóssy Kornéliáról monográfiát.

(Mint ahogy Szilágyi Géza festett - tudtam meg később)




Batka István , jóval később lett körzeti orvosunk, mint ezen a képen látható...már idős bácsiként...
mostanában gyakran emlegethetik, a Maros gyógyiszap elismertetéséért, felhasználásáért komoly harcot folytatott..., ami talán kezd beérni a fürdő újjáépítésével?

Azóta szobra is van a megvalósult álomfürdő (Hagymatikum)gyógyrészlege közelében




a kedves Sonkodi házaspár is hozzátartozott a város képéhez...
igy mosolygósan...
anyu Sonkodiné doktornőhöz járt a reumájával.. s tőlük vettük az első (feles) hegedűmet, mert az ő fiúk - sajnálatukra (-nem akart tanulni hegedülni,
fiaikból is jó orvosok lettek (Szegeden egyetemi tanárokként)(unokájuk pedig az a Sonkodi Rita akinek képeit csodálom, (és csodáltatom időnként itt a blogom lapjain is)
Jó szivvel gondolok rájuk.... Makó egykori orvosaira... Hiányoznak...

 (2011. október 18)

majdnemélet

majdnem sikerült minden
majdnem boldog lettem
majdnem… minden
mindig majdnem...

majdnem éltem

nagy kár
hogy csak
majdnem


2015. október 19.

Danilo Kis nyomában


Danilo Kis magyar zsidó apa, montenegroi anya fia, aki szerbül írta nagyszerű irodalmi műveit, s Párisban halt meg, 19 éve, október 15-én, épp azon a napon, amikor elkezdődtek a határokon átívelő kultúrnapok Szegeden illetve Szabadkán, utóbbin már annak aki rendelkezik útlevéllel, mert hiába van itt a szomszédban, hiába beszélnek ott is magyarul (talán még ízesebben is), mégis csak még mindig más ország... (és még csak nem is EU tag) Pedig Danilo Kis élete és életműve (ami majdnem ugyanaz, hiszen egész lényével, az életével ír) többek közt épp ezt a behatároltságot cáfolja. 

Tegnap az önéletrajzi jellegű műveiből készitett filmet a Fövenyórát láthattuk, a Belvárosi Moziban, ma meg egy több órás kisesszé felolvasást élvezhettünk a Grand Caféban. 


Én a buszon olvastam el az első és utolsó fejezetet a Fövenyórából - tovább is mentem, mint kellett volna, annyira belefeledkeztem... (megint egy újabb tartozás az elolvasandók sorában!) 

A film a maga puritán, fekete-fehér képeivel, szűkszavú, lényegretörő drámaiságával egy másik közegben de nagyszerűen vissza tudta adni az író világát; apa-, sors- és útkeresését, különböző idősíkokban; az érzékeny kisfiú és a felnőtt író nézőpontjából. 

A filmben nem hangzott el, de mégis - az egészben -benne volt az a mondat, amit a Fövenyóra utolsó mondataként, az üldözött - s később Auschwitzban elpusztított- apa utolsó levele zárómondataként olvastam: "Jobb az üldözöttek, mint az üldözők közt lenni". 

Az esszéfelolvasások más-más szemszögből, de ugyanazt a kikerülhetetlen hatást sugallták. Egy jelentékeny íróét és emberét, aki fontos dolgokat mond nekünk is, akinek nem véletlenül volt a poetikája is po-etika! Aki egy mai fiatal (szabadkai születésű, Szegeden tanuló)költő életébe pl. olyan fordulatot tud hozni, ami alapján elmesélheti nekünk, esszéjében, hogy hogyan lett nem-nacionalista.

2011. október 18.

2015. október 18., vasárnap

fáj

hol itt hol ott fáj
hol így hol úgy

aztán mikor alábbhagy

vagy netán nem is már

mert megfeledkeztél róla

és cserébe ő is rólad

hinni se akarod

mintha hiányozna

s ő jön is vissza

mint egy rossz szerető

és kiszámithatatlanul

szeszélyes és öntörvényű

mint egy csintalan gyerek