nem panaszkodom

Felhős az ég

De ki-kisüt a Nap

 

Fàj a làbam

De jàrok

 

Zűrösek a kapcsolataim

De vannak

 

Öreg vagyok

De élek

 

Panaszkodnom

Vétek

vonatból

Micsoda rétegzett tàj

Sokdimenziós képeskönyv

 

Minél messzebb a fàk

Annàl inkàbb àllnak

 

Minél közelebb

Annàl inkàbb levàlnak

 

És én?

Csak ülök

S megyek ki

Belőlük

 

De ami legmesszebb

Van bennem

Tőlem is

Az marad

Mozdulatlan

És örök

...MERT

Olyan sok szépet tanultam tőled

S észre se vetted

Észre se vettem

S most

Hogy ràd emlékeztem

Megszólalt

Az Énekek Éneke bennem

A te hangodon:

MERT ERŐS A SZERELEM

MINT A HALÀL

S a szìvem megnyilt újra

Szerelemtől halàl felé

Sodortatva

(Te màr azt is megtudhattad

Igaz-e

A hasonlat màsik fele)

szilánkok

szilánkok

félek

hogy nyomként

csak szilánkokat hagyok

s azokban

belőlem

már semmi se

ragyog

ébredések

Néha úgy ébredek

hogy majd' felrobbanok

mimindent mulasztottam el

Néha úgy ébredek

hogy fel sem ébredek

csak álmodom tovább

az életem

Saul fiai és mosolyai

Igen. Saul mosolyog. Először a pokolban, mikor a fiúra (fiára?) néz...., akit (vagy legalább) a holttestét végre megszerezte, hogy eltemethesse, tisztességgel, legalább a halálban megadva neki a méltóságot. Végül nem tudja megmenekiteni, a folyó, ahol menekülnek, kisodorja a kezéből értékes "csomagját", mit nem tudott átvinni a túlsó partra....

Másodszor is fiúra néz, egy szőke kisfiúra, szembe ül vele, egy fabódéban, a folyó menti erdőben, társa segített a veszteség után idáig vonszolni, alig él, de amikor meglátja ezt a bámész kisfiút az erdőből, búvóhelyük ajtajában, hátulról fénnyel megvilágiva mint egy angyali(?) jelenést, elmosolyodik, ugyanugy, mint akkor... ,,és most tovább szé,lesül a mosolya Befejezi az akkor elkezdett és befejezetlenül maradt mosolyt.... mintha sikerült volna a terve. mintha beteljesedett volna. Hát mégis itt a  beteljesült remény...

Aztán a fiú elszalad. Katonák markába, lefogják betömik a száját, ne adjon jelt, majd elengedik

miközben halljuk is már  az életeket kioltó puskalövéseket

de a fiút látjuk, aki szalad tovább, előre , iramban , a harsogó zöldbe, az életbe

a néző meg egyszerre sir és mosolyog a könnyein át. katarzis...

annyi borzalom után...

milyen kegyes ez a film, és kiméletes, velünk, nézőkkel.

és mégis megmarad a borzalom
de az életnek kell győzni... 
valahogy.

"Jó szórakozás"?

5 napig játsszák a Saul fiát kisvárosomban, megnézem már első nap, persze (bár lányom óvna tőle...persze.) Látom a neten , 14 jegy "már  elkelt", de én inkább kicsit előbb megyek a pénztárhoz, személyesen váltani. Attól  nem tartottam, hogy nem fogok beférni, persze... Kérek egy jegyet a szabadtéri pénztárnál, lehetőleg a leghátsó sorba... egyedül, hogy ki tudjak menekülni, ha kell. A pénztárosnő mindenesetre sztereotipikusan és mosolyogva kellemes szórakozást kíván. Mondom neki, ezt lehetőleg ne mondja.... azt hiszem, nem is érti miért...

vagyunk vagy 20-an. Ketten,előttem, némi sutyorgás után még a legelején kimennek- A többiek mély csöndben, mozdulatlanul ülnek előttem - végig...

én  -veszem észre- a kezemet erősen a számra tapasztva ülök... u.i. ami bejön - a szememen látványként és a fülemen hanghatásként - valahogy egyből ki akarna jönni valahogy, valahol....  Nem hányinger ez, mert nem a gyomorból jön. Addig le se tud hatolni. Nem tudom "lenyelni"...nem akarok hinni szememnek, fülemnek...pedig mióta tudom már... anyámtól hallottam először, aki pont ettől az auschwitzi pokoltól menekített meg, bennünket.... ő mondta el, már nem tudom, mikor, csak úgy , spontán, a nagy szoba sarkából, ahol tett-vett, én meg a közepén ültem a nagy asztalnál, - irok, vagy olvasok, szokás szerint - hogy  a hosszú (marhavagonbeli)utazás után, zuhanyozni  beterelték az embereket, de ott a zuhanyrózsákból viz helyett gáz sugárzott rájuk, egymásba kapaszkodva haltak meg.... utolsó pillanatban rádöbbenve, h rászedték őket. (Velünk is azt akarták elhitetni, hogy valami szanatóriumba visznek bennünket, dologra nem fogható kisgyerekeket, anyjukkal, de anyám ("Liebele")  gyanút fogott , és éjszakai munkára jelentkezett,,. a lágerben..... Nem emlékszem szinte semmire, másfél éves kislány (Liebele lánya)  De valahol a zsigerekben mégis? Fogom be a szám végig,  nehogy kijöjjön valahogy a lenyelhetetlen borzalom...aztán a legvégén, végre valahogy ... könnyek jönnek ki a szememből. A film befejezés után is, egyre jobban. Még ülök, Nézem (de nem látom ) a stáblistát. Mindenki  után botorkálok ki csendben, a már üres teremből. A jegyszedő az ajtóban halkan köszön,  nem kérdi meg, hogy jót szórakoztam-e..

a Saul fián... Liebele lánya... Végül is... Már megint megmenekült.