2025. január 7., kedd

MÚZEUMIGAZGATÓK ARCKÉPCSARNOKA

MEZEI Józsi hegedűművész-növendék meghallgatása miatt akartam elmenni főleg a Múzeum arcképcsarnoka avatására

korai nekem a 10 óra, nem is nagyon birtam kinyitni a szemem, kikelni az ágyamból, de mikor végre kinyitottam a szemem láttam még csak 9, 18 van, hát elkészitettem magam, s be is értem, tán rá is hagytak pár percet a kezdésre, de azt hiszem én még időben berobbantam, közvetlen a bejáratnál ült egy csomó ember, de még akadt pont egy szék, ami üres volt, rám várt, bár már álltak is a széksorok végében



előttem régi ismerős, valaha ő is itt dolgozott(M Gyöngyi),mér Szeged mellett él,., megörültem neki, el is kezdtünk beszélgetni 





menet közben jöttem rá, hogy sajnos Mezei J. nincs is jelen

Sziksza Zs a jelenlegi múzeum- igazgató méltatta "elődeit" a feje fölött található portréfotók tulajdonosait





egyébként a legtovább igazgatóskodó, és legeredményesebb . a legmakaibb makói" Tóth Feri bácsi születésnapján, január 4-én

én meg is lepődtem,, hogy egy-egy évig (csak, vagy addig se? tevékenykedő igazgatókat láttunk amúgy többnyire a falon ...(Bár SZ ZS megindokolta, kegyesen, s igy is dicsért  őket, szakmaiságukért)

kint megkoszorúzták Feri bácsi emléktábláját, majd elindultak újvárosi családi háza emléktáblájának koszorúzására

én közben megnéztem a kis rögtönzött kiállitást, tárlókban az egykori igazgatók gyűjtéseit



(kendőt, kulacsot, mellényt, festnényt, számon legbecsesebb egy Péter László gyűjtötte József Attila a vers kézirata volt!(irodalomtörténészségéhez méltón)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése