hova álljak én? a nemzetközi holokauszt emléknapon...Makón

 igen, tudtam, hogy ott a helyem, a botlatóköveknél, meg az emlékjelnél is, többszörösen, (a holokauszt nemzetközi emléknapján)

s mégsem tudtam, hogy hol a helyem,...

egy osztályt hivtak a botlató kövekhez, a Juhász   Gyula református gimnázium harmadikosait, az önkormányzat (és Hagymaház) szervezésében , (s mint most olvasom, a Mazsike felkérésére) , U. Zsolt kalauzolásával (egyébként ő írta a meghivót, nekem  meg az un zsidó közösség vezetőjének, ami már nem is nagyon van, de ő nem reagált)

én rosszul éreztem volna magam, ha nem megyek el, és nem mondom, hogy rosszul éreztem magam ott, de ambivalensen,  nagyon...

***

míg vártuk a polgármesterasszonyt,  leültem a helyszinnel (az ügyvédi munkaközösség kapuja előtt) szomszédos kávézó terasza egy székére, igy  a hházi szervezők, meg a médiások elé-közé keveredtem, de aztán át,  az osztályhoz a diákokhoz húzódtam...

a szervezők, meg a media úgyis jóizűen trécseltek

Zs beszélt, a botlatókövek keletkezésének történetéről, majd konkrétan arról a (Vidor),  családról kikre emlékeztünk,

 mutatott egy családi fotót is róluk (négyen voltak, szerencsére ketten túlélők...élő leszármazottakkal, ..)

ekkor közelebb is léptem, hogy jól lássam a fotót (Zs egyébként már az elején is mondta, hogy menjek közelebb )

mikor a fehér rózsákat átadták a szervezők, Zs-nek és a pm asszonynak , utóbbi egy ötlettel, kedvesen felajánlotta nekem, köszönettel helyeztem el a botlatókő mellé a rózsát:::.

de a Bérpalotánál már igyekeztem beolvadni a gyerekek "tömegébe" 

itt volt egy kissé  kellemetlen epizód, mikor Zs azt mondta hogy Fried Ármin volt az a zsidó orvos akitől József Attila  kapott kabátot, észrevette rajtam, hogy "nem egészen úgy volt".. bár én is sokáig azt hittem, (egykori magyar tanárnőm nyomán is), a makóiak szeretik ezt hinni... de ki tudja,ki volt az az orvos,s az És ben irt is visszhangomra nemleges választ  Sz Gy egykori tanárom az egyetemről) (Strasshofban viszont , mikor megkérdezték, ki beteg, mert őket majd szanatóriumba viszik. (hm. valójában Auschwitzba), már rosszat sejthettek, mikor a cipőjüket levették a lábukről (a rabbi Kecskemáti Árminnal együtt)

az emlékjelnél, leültem egy padra,(mellettem Fried Ármin fotója)...

és mécsest is kaptam O Nórától, (a hagymaházi  mindenesttő)? azt is "örömmel" helyeztem el, már ha örömről egyáltalán beszélnem lehet - ilyenkor mindig apámra gondolok, aki "nem tért vissza" s igy egyszerre érezhetem magam szinte második generációsnak a saját túlélésemen túl*  , amit viszont többnyire jótékony felejtés burkol (egy-két évesen)

elballagtunk az EÖTVÖS UTCÁBA, a MONTAG HÁZ ELÉ , akinek története igazán megrázott:

Montág ortodox hagymakertész volt, s városi képviselő 20 évig, mégis igaztalanul megvádolták azzal, hogy angol adást hallgat a rádiójukon, ami viszont - tudtuk meg felesége leveléből-7 éve már nem is volt nekik . Kitoloncolták. "internálták", ahogy láttam a dátumon 1944 április 4én, hát mintegy másfél hónap mulva úgyis gettóba vitték volna majd  pedig ki tudja hova....(igy is úgy is Auschwitzba...)

Zs, majd a polgármesterasszony is zárszavában szépen elmondta, 

hogy mimindent köszönhet a város az egykori makói zsidóknak, fellendülést... hogy az ország első 10 városában benne volt  Makó, a kis Jeruzsalem, a Maros-parti Konstantinápoly...a zsidó mecénásoknak köszöhetően is... (drága -templom- és oskolalapitó - Löwinger nagyapám...)

Mára már alig maradtak. (-tunk)

Egyedül, árván a túloldalon elslattyogtam. 

Még leültem az ortodox templom elé...