Ezt az érzetet lehet hogy nem fogom tudni jól leirni. Jött s ment. Egy igaz mély pillanat volt az egész. Csak. Egy érzés. Elemi. És engem is meglepett. A koincidienciája. Holott mostanában nem is vagyunk különösképp szinkronban. A lányommal.
Én évek óta halasztom a fogorvoshoz menést. A felhasználatlan panorámarönttgbeutalómmal a táskámban valósággal bujdosom előle. Lányomnak a napokban letört elől a foga, ill. a tömés kiesett belőle , estefelé, miközben vacsorát készített, illetve ettek. Másnap este -munka után - hívott mobilon, hogy most megy röntgenre, s aztán a fogorvoshoz. Kb fél 9-kor hívott újra, visszafelé, útközben, hogy minden rendben a fogával...újra betömték.
Kicsit később ezt felidézve, egyszer csak azt éreztem, hirtelen, hogy ez a lány, ez a dinamikus, hatékony, aki hívott az előbb telefonon, pont olyan, -ahogy "látom": hosszú lépteivel vágtat a utcán -mint én ...voltam, az ő korában. akiről persze neki fogalma se lehet - mert most csak a foghíjas , fogorvoslást halogató, tesze-tosza öregasszonyt láthatja bennem.... Igen, én meg azt a telefonáló siető lányt nagyon közelinek, szinte egynek éreztem azzal a régi lánnyal, aki én voltam...És ennek semmi de semmi köze holmi kisajátító, önző anyai érzésekhez (olyanjaim nincsenek, nem is voltak, mindig nagyon is azt éreztem, hogy a lányom mennyire más individuum mint én, az anyja) De most épp úgy éreztem magam abban a furcsa -időből kiszakított- pillanatban mintha én lennék ő. Azaz az a régi én, aki voltam, s akihez már - látszólag -semmi közöm.. Vagy mégis? A lányomban....Aki most olyannak tűnt bennem, mint amilyen én... voltam
Legalább is ebben a kivételes pillanatban, időcsuszamlásban.
Jó is az ilyen időcsuszamlás:)
VálaszTörlésIsmerem az érzést. S bár anno nekünk nem volt mobiltelefon a kezünkben, bizony rohantunk és száguldottunk, keresztül az életünkön. Hogy szépen beleérjünk ebbe a korba, amikor visszarepülünk néha (?:) -bár a lányaink /az enyém is/ annyira másak- általuk a múltba. Jó ez így. Mindennek rendelt ideje van...ezt a gondolatot már akkor is szerettem, mikor még száguldottam:)))
rhumel
néha van ilyen, tényleg jó, mert váratlan és elementáris és nem mi akarjuk, hanem spontán és ettől is nagyon hiteles
Törléspersze utólag töprenghetünk rajta, analizálhatjuk, de az már nem is érhet (f)el hozzá... (csak utórengés:)
örülök, hogy rokonérzéses... és tényleg a mobiltelefon hibádzott a kezünkből (erre gondoltam is..., utólag, hogy ez nem stimmel, de valóban nem ez a lényeg, az csak korjelző kellék, a lényegünk: a "száguldás keresztül életünkön", ugyanaz...)
de én száguldó ("szélvészkisasszony"koromban még nem tudtam... azt hittem úgy maradok...:( ezt a mostani állapotot nem tudtam volna elképzelni, sőt most se, belülről, amikor cigánykereket hányni volna késztetésem, de még felállni se könnyű a fotelból:)