https://makohirado.hu/2018/04/26/vetitessel-es-elmenybeszamolokkal-zarult-a-muvesztelep-kiallitasa/
szóval ez a finisszázs...a Natura művésztelep 10 évet összegző zárókiállitása,(a nyitón most nem is voltam, de a kiállitási tárgyakat már láttam)... most volt tanítványom megkérdezte tőlem halkan, hogy mi is az a finisszázs, (hát a finisből s vö.veriszazs), ő festőművész és tagja többnyire a művésztelepnek, ki is vannak állítva most is képei ... később másik volt tanítvány kérdi, a makóias képekről hallván, hogy a genius locit miért c-vel ejtik , mondom mert genitivusban a magas i hang előtt c, nominativusban a locus-ban k lenne... persze ők nem érettségiztek latinból, én meg orosz vagy magyar órán vagy of órán... nem beszéltem ilyenekról is:( mea culpa - hogy stílszerű legyek)
viszont szeretek velük beszélgetni így évtizedek múltán is, (talán ők is), a festőművész "tanitványom" a szép képei előtt még a megnyitás előtt érdekes dolgokat is mesélt, a másik volt tanítvány (amúgy tanítónő, meg mondta, hogy a
tanárnő mellé ülök.. mikor máshova hívták volna ...ez is jólesett a fülemnek, meg hogy ismerte a kiállított képek ház- alanyait , mondta melyik hol van... (sőt mint mondta az ő házukat is lefestette,,,akinek más makói képeit láttuk most mellettünk. előttünk)
közben hallgattuk a beszámolót és vetitést a művésztelep életéről is...
s aztán D. M. fotóművész aki tavaly új tag volt (de kezdettől fotózza a művészi tárgyakat) elmesélte, amiről a fenti mako híradó tudósítás is beszámol , csak csonkán... ("
A kiállításon a kereszteket ábrázoló fotóit is megtekinthették az érdeklődők. Mint elmondta, a makói zsidótemetőbe indult fotózni, mikor szinte megszólította egy kereszt, ezt követően készített ebből egy összeállítást.")
(engem különösen az ragadott meg, hogy mást is is mondott.(..l. később)
amúgy nekem is volt egy (hasonló) történetem a zsidó temetőbe menet :
""A két ünnep közt szokás a temetőbe is kimenni, ma ebéd után el is indultam, de a kulcsot őrző gondnokkal elég nehezen tudtam megértetni, hogy csak pár óra múlva jön be az ünnep, addig visszaérek. Persze, ideadta a kulcsot, sőt mondta, hogy másoltassakegyet magamnak, akkor bármikor kimehetek, amikor csak akarok, de mondtam elég felelősség nekem a saját lakáskulcsom is, azt is örökké keresem, nemhogy egy egész temetőé..., és amúgy is évente csak egyszer megyek ki. Egy pillanatra megijedtem, hogy ő tudja jobban a naptárt, s hogy lekéstem a bőjtöt, és eszembejutott, hogy anyu egyszer egy nappal előbb tartotta be, de hogy én most, akkor később?!...(Az is eszembejutott, hogy anyu húga egyszer, mikor nálunk volt, már 80-on túl, milyen frissen sietett előre, lehagyva bennünket, a kislányommal, hogy mielőbb odaérjen abba a szobába, ahol zsinagóga híján, lehetett imádkozni , Jom Kipurkor, meg már a temető felé menve, anyu nővére, amikor itt volt Romániából, évtizedek után, viharban is milyen elszántan kereste fel, agyonázva is, szülei (az én nagyszüleim) sírját, míg én, tizenévesen, csak nyafogtam, vagy anyu öccse, amikor egyszer, tavasszal nyakig sárosan jöttünk haza a biciklinkkel, a temetőből., ő fel se vette!... - (hogy siettek mindig, és mindig, hogy lemaradtam mögöttük) én most alig találtam oda, előbb vágtam le a város szélén egy kis utcában, de aztán a következő utca végén kerestem a pléh Krisztust, ami mindig mutatta az ut"at a zsidó temető felé, de most kicserélték valami anakronisztikusan újra, mert már nagyon tönkrement, méhek költöztek bele mondta az öreg, aki kicserélte, de arrébb fogja vinni, a paphoz, mert a tulajdonosnak nem kell. Hát akkor ki fogja mutatni az utat nekem a temetőbe?... hm... legalább az utca nevét megtudakolom: Attila útja..., "de maga zsidó vallású, ugye?" - mondja az öregember kicsit bizalmatlanul és kíváncsian méregetve. Az vagyok - mondom - mint ahogy Jézus is az volt, nézek fel a kis szoborra, az öreg furán, kételkedve néz rám, pedig ott van a szobron, Jézus feje felett a felirat INRI ("...a zsidók királya") Hát nem látja?!" ... (2008. október 8.) *
és én arra emlékszem, és különösképp ez ragadott meg, hogy D.M. arról (is) beszélt most, a finisszázson, , hogy az egész keresztény kultúra a több mint 5000 éves zsidó kultúrára épül,(mintegy rátelepszik) és hogy sok keresztet talált, de csak egyetlen Dávid csillagot, tudott lefotózni, a zsidótemetőben...a tavalyi kiállításra , aminek 10 volt a hívó szava (9+1) igy lett...
és a 9+ 1 tablóképén így rendezte a dávidcsillag köré a kereszteket...
ahogy a még tavalyi zárókiállitáson le is fotóztam http://aliz-/2017/08/x.html
***
és ha már csillag(ok)...
a festőművész volt tanítványom e festménye előtt álltunk soká, amit 2009-ben festett, de melynek jellegzetesen időtlenség címet adott
és mesélt a bácsiról, aki ücsörög a kép mélyén magányosan
meséli róla, hogy van a szomszédjában egy öreg néni, és azzal ki szoktak ücsörögni esténként...ahogy a bácsi mondta:
fényesíteni a csillagokat...
hát így megy ez a csillagokkal... fényesítenek ők, de néha mi is....őket... vagy legalább is vannak akik....
********************************************************************************
*
a teljes blogszöveg:
szabálytalanul:
Kol Nidrét
kellene most hallgatnom , Szegeden, a zsinagógában... Engesztelőnap
előestje van; Erev Jom Kipur. Holnap van un. hosszú nap,
de mint minden ünnepünk, előtte való este kezdődik, az első
csillag feljöttével, de tulajdonképpen új év (Ros Hasono) óta
tart; a két nagy ünnep közötti napok az un. "félelmetes"
vagy "bűnbánó" napok, amiknek teljes betetőzése a
mostani, a 25 órás bőjttel, aminek célja a teljes megtisztulás.
A két ünnep közt
szokás a temetőbe is kimenni, ma ebéd után el is indultam, de a
kulcsot őrző gondnokkal elég nehezen tudtam megértetni, hogy csak
pár óra múlva jön be az ünnep, addig visszaérek. Persze,
ideadta a kulcsot, sőt mondta, hogy másoltassak egyet magamnak,
akkor bármikor kimehetek, amikor csak akarok, de mondtam elég
felelősség nekem a saját lakáskulcsom is, azt is örökké
keresem, nemhogy egy egész temetőé..., és amúgy is évente csak
egyszer megyek ki. Egy pillanatra megijedtem, hogy ő tudja jobban a
naptárt, s hogy lekéstem a bőjtöt, és eszembejutott, hogy anyu
egyszer egy nappal előbb tartotta be, de hogy én most, akkor
később?!...(Az is eszembejutott, hogy anyu húga egyszer, mikor
nálunk volt, már 80-on túl, milyen frissen sietett előre,
lehagyva bennünket, a kislányommal, hogy mielőbb odaérjen abba a
szobába, ahol zsinagóga híján, lehetett imádkozni , Jom
Kipurkor, meg már a temető felé menve, anyu nővére, amikor itt
volt Romániából, évtizedek után, viharban is milyen elszántan
kereste fel, agyonázva is, szülei (az én nagyszüleim) sírját,
míg én, tizenévesen, csak nyafogtam, vagy anyu öccse, amikor
egyszer, tavasszal nyakig sárosan jöttünk haza a biciklinkkel, a
temetőből., ő fel se vette!... - (hogy siettek mindig, és mindig,
hogy lemaradtam mögöttük) én most alig találtam oda, előbb
vágtam le a város szélén egy kis utcában, de aztán a következő
utca végén kerestem a pléh Krisztust, ami mindig mutatta az utat a
zsidó temető felé, de most kicserélték valami anakronisztikusan
újra, mert már nagyon tönkrement, méhek költöztek
bele mondta az öreg, aki kicserélte, de arrébb fogja vinni, a
paphoz, mert a tulajdonosnak nem kell. Hát akkor ki fogja mutatni az
utat nekem a temetőbe?... hm... legalább az utca nevét
megtudakolom: Attila útja..., "de maga zsidó
vallású, ugye?" - mondja az öregember kicsit
bizalmatlanul és kíváncsian méregetve. Az vagyok -
mondom - mint ahogy Jézus is az volt, nézek fel a kis
szoborra, az öreg furán, kételkedve néz rám, pedig ott van a
szobron, Jézus feje felett a felirat INRI ("...a
zsidók királya") Hát nem látja?!
Olyan göcsörtös,
rázós a traktorkerék vájta út (nemrég még napokig esett), hogy
muszáj leszállnom a bicikliről. Távgyaloglok. A zsebemben kövek,
a kezemben virágok - egyszerre próbálok megfelelni mindenfajta
szokásnak(?)... de a lényeg nem az, ami a kezemben, meg a zsebemben
van -- hanem ami a szívemben... A temetőkapu felé közeledve én
is, automatikusan gyorsítani kezdek (akár anyu romániai nővére,
de nekem most könnyű, nincs vihar, gyönyörűen tűz a nap, mintha
nyár lenne) A kulcs fordítva nyit, mintha bezárnám a kaput... a
külső ortodox s a belső neológ temető közt a fal már alig van
meg, így szinte az egész temető előttem van, méltóságteljes
sírköveivel, csinálok is egy tablóképet róla...
Anyu sírjához
majdnem úgy megyek, mintha hozzá s haza, nem "szabályos",
de úgy ülök le a sírjára, mint - nem is olyan rég? -(már 20
éve!) az ágya szélére... Mindig rám tör a sírás, de
fokozatosan meg is nyugszok, az ő sugallatára, érzem, ő nyugtat:
"minden úgy jó, ahogy van"... a sírkő végére
felkúszott a borostyán, s csak későn veszem észre, hogy kivágott
elszáradt csipkebogyó ágak is odakeveredtek közé, mikor már
belemarkoltam az egyikbe; ki is serked a vér az ujjamból..
A közelben van anyu
unokatestvérének, faragott rózsákkal díszített sírköve, ott
is leszedem a borostyánokat, s akkor látszik a felirat, a név és
alatta a két évszám: 1912-1928, s amit sokan nem értettek; "Az
Isten tudja, miért"..., de hát mit is írathatott volna
fel az anya, aki 15 éves kislányát veszítette el, mert elkapta az
agyhátyagyulladást az osztálytársától, akit korrepetált... A
nagyszüleimhez megyek még, nagymamára még töredékesen
emlékszem, nagyapámat, csak fényképről, dokumentumokból és
legendákból... De nagyon közelérzem őket is magamhoz.
Kicsit elfáradtam,
mire visszaértem a többkilóméterre levő városunkba, itthon
egyből el is aludtam, ülve, az íróasztalnál, s mikor felriadtam,
már csak 10 perc volt, amig még enni lehet... azt se tudtam hol
vagyok. Ezzel el is dőlt, hogy nem megyek be Szegedre, Kol
Nidrére, majd holnap - bár valószínű csak a díszterem lesz
nyitva, ami nekem nem tudja ugyanazt jelenteni, mint a zsinagóga,
aminek csillagos kupolája emlékeztet a mi - már nem létező -
zsinagógánkra, és főleg a csillagos égre.
Ez az egész napom
teljesen szabálytalan lett, meg amúgy is, ha a szabályokat nézzük,
utazni se volna szabad..., ugyancsak teljesen szabálytalanul, de
mindkettőnk örömére, mobilon megáldottam a 30 km-re levő
lányomat...
Hallgatom az esti
kezdőimát, a Kol
Nidrét, a fülhallgatóval a fejemen, itt a számítógépen, és
a záróimát, az Ovinu
Malkénut is ...
Délután, a
temetőből jövet, mikor már sejtettem, hogy itthon maradok,
elhatároztam, hogy - végre - előveszem a hegedűm, és elhegedülöm
én rajta a Kol Nidrét, hiszen valamikor tudtam, megvan a
kottája is..., saját kezeimmel másoltam le annak idején... De
aztán a hegedűs
változatot is megtaláltam a youtubon...., nem is akármilyen
előadásban...
Bár azt hiszem,
mégis előveszem a saját hangszerem; imádkozni is más, ha én
teszem, mintha csak hallgatnám, más hogy imádkozik... persze, azt
hiszem, együtt, "közösségben" lenne az igazi..., hiszen
mindannyiunkért imádkozunk. (és többes szám első személyben.):
"Ovinu Malkénu...." "Atyánk, királyunk,
nincs más Urunk, csak Te.... hozz ránk jó évet! ... engedd, hogy
tiszta szívől megtérjünk Hozzád! ... jegyezz be minket a boldog
élet könyvébe!... jegyezz be minket a megváltás és üdv
könyvébe!.. telítsd meg kezünket áldásoddal!... hallgass meg,
szánj meg minket, és könyörülj rajtunk!... fogadd kegyesen és
irgalommal imádságukat!... nyisd meg a menny kapuit imádságunk
előtt!... tégy így végtelen irgalmad napján!... hallgass meg
minket kegyelmesen, bár nincs elég érdemünk! Bánj velünk
jóakarattal és szeretettel, és segíts meg minket!"
aliz2. ::
2008. okt. 8. 19:41 :: 28
komment :: Címkék: kapcsolatok,
ünnep,
zsinagoga
rájöttem, hogy én a szabadságérzet miatt szeretek és szerettem kibiciklizni a Maros-partra... mindig is, és most is.van valami mint a rab ki letépte láncát (vágtató) érzetem a folyópartra, a természetbe menés közepette, nekem magamnak is, nem csak a folyónak lehet , ha árad, ahogy Petőfi ia Tiszára utalva irta (ja a mint az őrült hasonlatot azért inkább ejtsük el:) bár eredetileg tévesztésből cseréltem ki a rabra:)......sajnos a Maros is elég duzzadt most, és a lépcsőt nem is helyezték még hozzá, hogy bele lehessen menni, a nap már süt, de tán túl erősen is, nem is maradtam sokáig kint, de maga a levegő , a szabad levegő, s a még meghagyott fák árnyéka jól esett (meg egy kávé is ebéd után fenn a teraszon)...
