A hat éve elhunyt költő, Térey János 2025. szeptember 14-én ünnepelte volna 55. születésnapját. A Litera 9. klubestjén a helyszínen, közönség előtt rögzített, Élő podcast-beszélgetéseink sorában róla beszélgettünk. A december 10-én megrendezendő, következő klubestünk előtt ajánljuk olvasóink figyelmébe!

*




A Litera kilencedik klubestjén, szeptember 26-án a Három Hollóban Térey János munkásságához igyekeztünk vendégeinkkel, Poós Zoltánnal, Turi Tímeával és Vörös Istvánnal sétára alkalmas ösvényeket kitaposni. Térey János, generációja, a 90-es évek legelején feltűnt írók-költők egyik legjelentősebb alakja idén szeptember 15-én lett volna 55 éves; ma, hat évvel a halála után pedig világosan látszik, hogy viszonylagos rövidsége ellenére is kifejezetten gazdag, sőt különös módon szinte teljesnek mutatkozó életműve a maga poétikai, politikai és világszemléleti jellemzőivel sem érvényességéből, sem provokativitásából nem hajlandó veszíteni.

A más-más generációkhoz tartozó Poós, Turi és Vörös egyként Térey kortársai, pályatársai és állandó olvasói voltak – ezért is kértük meg őket, hogy a Litera szerkesztői, Greff András és Nagy Gabriella által vezetett beszélgetés alatt olvassanak fel egy-egy számukra különösen fontos Térey-verset. Poós visszaemlékezése szerint Térey a kezdetektől, de legalábbis A természetes arrogancia című 1993-as, második kötetétől rendületlenül magán tartotta az irodalmi közvélemény figyelmét, mivel még kisebb művei is „irodalmi szenzációk” voltak. Ráadásul – mai szemmel még inkább – mutatkozni látszik a műveken a rendszerváltás utáni korszakot megannyi részletében dokumentálni szándékozó igyekezet, amely Poós szerint kivételesen sikeres volt: hétről hétre, hónapról hónapra sikerült Téreynek a hálójába terelnie a jellegzetes, egyébként könnyen a semmibe porló korabeli reklámszövegek, újságcikkek, tévéműsorok és popszámok szövegtöredékeit.

Formai tökély, részletdússág, koncentráció: a beszélgetők szerint ezek az egyes költeményektől a drámákon át a verses regényekig egységesen jellemzik a Térey-műveket – talán ezért is lehet kifejezetten sok úgynevezett főművet megjelölni az életműben az Ultra kötettől a Paulusig vagy a Termann hagyományaiig és tovább.

Életében Térey komolyan, a XIX. századot idéző módon komolyan vette a költői szerepet, és generációkat mentorként terelgető és még inkább összeterelgető figura volt. Ma már viszont azért érzékelhető ezen a szinten némi törés. Turi Tímea, aki a Magvető kiadó szerkesztője is, úgy véli, a „retorika iránti nagyon sűrű érdeklődés”, ami már Térey korai verseit is mélyen jellemezte, ma nem trend, ezért a fiatalabb költők Térey-munkák iránti érdeklődésének hőfoka most minden bizonnyal alacsonyabb, mint volt 20-30 évvel ezelőtt (noha, mint Poós hozzáfűzte, a kultuszépítés, főképp és mindenekelőtt Debrecenben elismerésre méltó intenzitással zajlik). „Egyetértek azzal, hogy nem felejtjük el, viszont arra, amit csinált, nem emlékezünk eléggé.” Ezt Vörös István is aláhúzza azzal, hogy kiemeli: Téreynél például egyszerűen nem fordulhatott elő – természetes arrogancia ide vagy oda –, ami ma viszont már elő-előfordul szerinte fiatalabb irodalmároknál, hogy nem ismer a kortárs irodalmi mezőnyből lényegében mindent.

Térey életművében óriási a szerepe a városi tereknek, a városban a történelem brutális mozgásai miatt keletkező tájsebeknek (ahogy ő mondta, „a rettegés helyszíneinek”), és persze az itt, ezekben a jellegzetes terekben jellegzetes módon tevékenykedő alakoknak. A beszélgetésben így óhatatlanul elénk kerül Varsó, Budapest és Debrecen is, valamint az ezeken a pontokon észlelhető kényelmetlen történelmi témák, a Térey-versek vagy drámák kiemelt tárgyai az 1945-ös kitörési kísérlettől a Köztársaság téri pártház-ostromig 56-ban, amikről Turi Tímea úgy összegezett: el vagyunk szokva tőle, hogy a dolgok bonyolultak.

Méghozzá olyannyira komplexek, különösen a Térey-művekben, hogy egy óra alatt korántsem sikerült minden aspektust érdemben megvizsgálni. Térey Jánosra tehát még valahogy, valamilyen formában a közeljövőben mindenképpen visszatérünk. Addig is:

Hallgassák meg a beszélgetést!

9. Litera-klubest – Fotó: Valuska Gábor

9. Litera-klubest – Fotó: Valuska Gábor


***

Következő klubestünket 2025. december 10-én rendezzük meg a Nyitott Műhelyben. Az est középpontjában Krasznahorkai László áll, aki aznap veszi át irodalmi Nobel-díját. 18 órától az Olvasókörben a Sátántangó a téma, a 19:30-kor kezdődő Képmegnyitáson pedig hét szerző olvassa fel Krasznahorkai külföldön megjelent könyveinek borítóképeire írt szövegét.

***