csak kicsit mentem előbb, de úgy tűnt, hogy egyedül leszek közönség(?) a kanapén, mire rögtön le is huppantam, miután tisztáztuk az ignővel, hogy nem, nem az én szalmakalapom hagytam el....mit szoktak látni rajtam (van egy pár de ez egyik se volt...ma esőkabátot vettem magamra meg ernyőt..=ez se egy jó alternativa)-a z egyik kiállitásnyitó úr oda is jött mondván hogy hallja hogy én minden kultúreseményen jelen vagyok, a 21 században, mikor már ez kezd kimenni a divatból, hát én is kezdek kimenni... mondtam, s megköszöntem az édes és sós süteményt , mit tálkákban elémrakott, aztán jött egy ismerős az eddig sose látott cuki unokájával, vele beszélgettem, eszegetés közben (ő az édest én a sóst), amit sikerült is megörökitenie "kedvenc operatőrömnek" teljes blúzrepesztő és hanyag testtartású kövérségemben, majd méskor igyekszem fegyelmezettebben ülni (állni, járni, nézni, lapozni - igaz akkor már nem én lennék én)) ...
a portrékat még meg se szemlélhettem körülöttem máris rézenditett szép telt hangján M Pali kiséretével egy szép dalra, aminek végszavai valami "rajzoljunk álmokat" volt találóan, zárásul meg az "arra születtünk" klasszikus , szóló hangja mögé képzeltem feszesebben elszántabban a legendás Képzelt riportból a kórust, mert úgy az igazi, úgy énekeltük mi is egy régi-régi évzárón (mit én rendeztem, s amire való felkészülés után el is felejtettek visszaadni becses lemezem - dehát már az is , mármint a mikrobarázda kiment a divatból - a dal szerencsére nem)
a kedves keramikus úr beszélt röviden a képekről, ill alkotójukról, majd felolvasták (betegség miatti távollétében) egy adjunktus szövegét, amikből jobban megismerhettük a művésznőt, ki közülünk ment ki a placcra, és ott érdeklődéssel hallgatta a róla mondottakat
kiderült, hogy Balaton- Mártély- Balaton a lakhelyei , közben Szegeden tanult a ped főiskolán, ma is lételeme a tanitás, és 4 gyereke van, akiket később megcsodálhattam a portrék közt (különösképp Tomika, és Anna tetszett)
a szines festmények nem annyira, mint a z egyszerű rajzok!






Ervin Nemeth
VálaszTörlésR Pali....
Gonda Julia
?
Gonda Julia
Igen!nekem !(Rakonczás Pál!)
Gonda Julia
Jaj. Bocs. Most látom . Tevedésből M-t irtam Anyja Machalek (Klári)után. Őket jobban ismertem. (Pl Judit nagynénje oszttársam s kollegám)