2023. április 22., szombat

APAIDÉZÉS 1977

 Apámat, kit nem ismertem-

mindenütt csak őt kerestem

 

kerestem őt földön égen

 

fűben  fában  fellegekben

regényekben  levelekben

legendákban  riportokban

apaszívű mosolyokban

sivár télben  virágzásban

sikolyokban  suttogásban

sötétségben  sápadt fényben

tanulmányok erdejében

 

s nem találtam földön  égen…

 

Mindenütt csak egy halott-

De ott van ő hol én vagyok.

 

S most hogy lassan utolérem

S mivel én őt túl is éltem

S így én lennék tán korosabb

Apám! Ideje, hogy megszólítsalak,

hogy végre beszéljek tevéled:

 

Mért nem volt drágább a te drága élted?

Mindig hiányoztál, s hányszor csalt tőrbe a hiányod

Mire jutottam nélküled – látod már ugye látod?!

Kiraboltak. Kiraboltál! – bánod már ugye bánod.

Mért nem szöktél meg, mért nem voltál bátor?

Neked élni kellett volna, élni, mindenáron!

Te szelíd voltál. Mért hagytad hogy győzzenek a vadak?

Mért hogy a törpék letiporjanak

Téged, ki szellemével mindenhonnan kiviláglott…

 

Jaj apám, kereslek, s csak szavakat találok!

 

Jaj apácskám, mit is mondjak…

Legutóbb, legutoljára a karjaidban

csak gügyögni tudtam

kezem arcodon játszott

s te  -mesélik-  megcsodáltad

bennem az embert, azt a kis jószágot:

„milyen parány, s mily tökéletes”

 

Mért hagytad, hogy letarolják emberségedet?

Mért hagytad, hogy megalázzák benned a csodát?!

Mért nem fordultál ellenük legalább!

Ha többen voltak, s ha erősebbek is -

Mért nem próbáltad meg a lehetetlent is…

 

Vagy összetört szemüveged a bánya kemény kövén

s nem láthattad körülötted mint pusztul a fény

hogy torzul el a világ?!

 

Mért nem szóltál őreidre legalább? !

Hogy térjenek észre, „emberek” vagyunk

Kis és nagy csodák!

 

Nem tudtad, hogy valahol

lágerok, országok mélyén

vár rád a lányod

kinek keze arcodon játszott…

 

Olyan kicsi voltam - olyan szótalan,

nem kiálthattam át országokat:

APA! MEG NE HALJ!

NE HAGYD MEGÖLNI MAGAD!

 

S hagytad.

Vagy ellenálltál? Persze, hasztalan.

Rád zúdult a Semmi - nem tudni hol.

Az a „tarkólövés” – a költő előtti –

tán épp a tiéd volt…

 

Jaj apuka, jaj apukám!

Meggyilkolt szavaktól vérzik a szám.

 

Nem volt nekem ÉDESAPÁM.

 

                     *

Mit vétettem, s ő mit vétett? !

 

Épp azt sírtam ki, hogy ÉLET

S köröttem dúlt a HALÁL.

 

Mért nem mondott senki ÁLLJ - t? !

 

Éppen hogy csak élni kezdtem,

halni vitték, kiből lettem

 

Most nem tudom  ki vagyok

mert nem tudom ő ki volt

 

s azt se, vagyok-e igazán

félig én is vele égtem

ezerkilencszáznegyvennégyben

nem sokkal születésem után                                                                            1977.május 16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése