nem a Golgotán, hanem Makó utcáin
már megint a túlteljesités jegyében...
megint országos hir lettünk, s megint nem dicsőségünkre:
Telex:
"A Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskola által szervezett Városi keresztutat jártuk végig ma reggel az iskola diákjaival, pedagógusaival közösen, megelevenítve és jelenvalóvá téve Jézus Krisztus Golgotára vezető útját. Az imádságos programot a Kálvária kápolnánál bemutatott szentmisével zártuk”
– írta Facebookon Makó fideszes polgármestere, Farkas Éva Erzsébet – szúrta ki a 444.
A polgármester fotókat is posztolt az eseményről, amiken lehet látni, hogy római katonáknak öltöző férfiak kísérik a fakeresztet vivő gyerekeket az utcán.
Farkas Éva Erzsébet posztját úgy zárja: „A keresztút kegyelmi ideje váljék Isten dicsőségére és lelkünk üdvösségére! Áldott ünnepeket és jó pihenést kívánunk a tavaszi szünetben minden makói diákunknak.”
hát lesz mit kipihenni!
----
valaki felhivta figyelmemet az esethez kapcsoldón Parászka Boróka cikkéhez...ő mértékadó. Ide idézem:
Két olyan esemény volt a napokban, amelyek rávilágítottak a szekuláris és egyházi világ kapcsolatának konfliktusosságára, rendezetlenségére. Pedig, amíg ez a
két társadalmi tér kiegyezésre nem jut, sok évszázadnyi vita után, addig nem lesz társadalmi béke. Az ilyen konfliktusok messze meghaladják a kisközösségek válságát, és valami mélyebbre mutatnak rá. Azok a társadalmak, amelyekben élünk alapjaikban hasadtak, alapelveik tisztázatlanok, és ezért, tulajdonképpen működésképtelenek.
Az egyik ilyen esemény a makói gyermek-Golgota volt: helyi általánosiskolások játszották újra Jézus keresztútját (ha ezt játéknak lehet nevezni). Az eseményt fotózták, a fotókat megosztotta a helyi Fideszes polgármester. Ettől politikai gellert kapott a történet. Az ellenzékiek és egyházellenesek (a két csoport jelentős mértékben megegyezik) a gyermekjogokkal való visszaélésről beszélt. A keresztények és kormányoldaliak (az lehet az illúzió az érvényben lévő diskurzus miatt, hogy ez a két csoport egy, holott nem) a keresztényellenesség miatt panaszkodott.
Van-e joga egy gyermeknek vallási rítusokban részt venni? Ameddig ez testi és lelki egészségét nem veszélyezteti, nem kényszer alatt teszi, van. Nagyon sok féle vallási rítusban vesznek részt gyerekek, és ezt általában nem sérelmezi senki. Noha megkérdőjelezhető: képesek-e a gyerekek ilyesmiről valóban szabadon, befolyásolás nélkül dönteni? (A jelenlegi kurzus azt mondja: a befolyásolás nem probléma, sőt szülői kötelesség.) Azt gondolom, a gyerekek nagyon sok mindenről tudnak dönteni, a politikai döntéshozásba is sokkal jobban be kellene őket vonni, nem csak a szavazati jogot biztosító életkor csökkentésével, de a közvitákban való részvétellel. A gyerekek egyenjogú tagjai politikai közösségünknek, a döntések zöme őket érinti leginkább. A teljes zöld mozgalom erre épül ma: ne vegyétek el a jövőnket! És ha a politikai életben részt kaphatnak, miért ne kaphatnának a vallásiban? A gyerekeknek fokozott igénye van a rítusokra, az orientatív narrációkra, szimbolikus történetekre. Nincs jogunk megtagadni ezt őket - amíg biztonságot kapnak az egyházi terekben.
A katolikus rítusok különösen intenzívek, dramatikusak. Sok évszázad alatt formálódtak azzá ami. Egy katolikus gyerek egész gyerekkorát a megfeszített Jézus árnyékában tölti. Azt látja a templomban, gyakran azt látja otthon, sokan a nyakukban hordják a keresztet.
A makói történettel egyetlen gond volt: biztosított volt-e a gyerekek számára az intim tér, és hogy a legnehezebb rítus, a kereszthalál történetének befogadásához, feldolgozásához valóban kaptak-e megfelelő pszichés támogatást, vagy egyedül maradtak az emberiség legmegrázóbb történeteinek egyikével. Sajnos a képek tanúsága szerint egyedül maradtak. Ezt szóvá lehet és kell tenni.
Az viszont rendkívül kontraproduktív, káros, hogy a hasonló problémafelvetések helyett sokan a keresztény, katolikus jelképekkel kezdtek el gúnyolódni úgy általában. A rítussal, amit tulajdonképpen nem ismertek. A rítus nyelv. Összetett jelentésháló. És aki ezt a nyelvet nem ismeri, ne vitatkozzon vele, mert olyasmit vitat, amit nem ért. Ráadásul a rítus gúnyolásával az emberi identifikáció magját gúnyoljuk, vonjuk kétségbe. Egy vallásos család, gyerek egész életét, a személyiségek és a személyek közötti kapcsolatok rendszerét erre építi fel: a rítusokra. Aki ezzel gúnyolódik, a hívő ember létével gúnyolódik, azt vonja kétségbe. Ateistaként, valláson kívüliként is tudnunk kell, milyen súlyos teher ez.
(hát nem tudom...)
különösen ezt a képet elnézve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése