és egyre több az irnivalóm, már-már grafománként, nem is fér a blogomba feltorlódnak egy napra több bejegyzés is, már állnak sorba igy is...
és jönnek a gondolatok, megállíthatatlanul...
de az a kérdés, hogy hova ömlenek?
valami normálisabb, tartósabb helyet kellene találni nekik
lányomnak is megemlítettem, de csak mellékesen , az érettségi találkozóról való beszámoló kapcsán jutott eszembe, különben vele kerülöm - s joggal - az ilyen jellegű - "szakmai" beszélgetéseket
lakonikus, elzárkózik, azt hiszem nem is tartja sokra az írásaimat , ha egyáltalán olykor elolvassa? (ha valamivel feltűnök, mert nyerek netán, akkor is olyan vállveregetős stilusban gratulál legfeljebb)
szerkesztési problémáimat elbagatellizálja, illetve általánosságokat mond:
ha valami koherenset akarok csinálni, csak azzal foglalkozni hetekig netán, s akár napokat húzással tölteni (olykor az az érzésem, legszívesebben mindent kihúzatna velem..s ezzel meg is szüntethetné a problémámat)
én a legfontosabbaknak apámról tartanék írni...már van kb 700 oldal szövegem ami ehhez kapcsolódik, fotók nélkül, mert az is kellene ilyen emlékmű féléhez, nade ki olvas ilyet.csattan fel az én praktikussá vált lányom (rögtön az eladhatóság felől, pedig nekem lelki szükség lenne...ki olvasna el egy ismeretlen nevű valakitől egy ilyen jellegű emlékkönyvet. - így ő (s ott lapul kérdése mélyén a senki).. hogy nézzek körül esetleg más hasonló könyveknél, hogy kivülről lássam a helyzetem...
miért nem magamról írok, miért nem magamat állítom középpontba, miért az apámról, jön a következő kérdés, dehiszen az apámról is úgy írnék, hogy magamról, én keresem az apámat (egész életemben) a keresés az enyém
másnap arra jutottam, hogy (akkor) a verseimet kéne tán összeszedni, válogatni, ciklusokba rendezni- mondom is neki
a válasz: a versek népszerűtlenek,eladhatatlanok pláne
többé nem fordulok hozzá semmiféle szakmai tanácsért se - vonom le sokadszorra a következtetést - azt hiszem ettől ő is megnyugszik. hiszen azzal rázott le az imént, hogy tegnap már mindent elmondott, amit tud e tárgykörben.
de azért lehet hogy pár folyóiratot megkörnyékezek? még nem tudom...
ha lányommal beszélek mindig elbizonytalanit, s dilettánsnak érzem magam olyankor, pedig talán mégse lennék az (csak amatőr?)
****
nade nem is iró az, aki semmi fikcióra nem képes és nem is ambicionálja, mert csak az igazat irja....
s erre sincs "kereslet"?
de nekem épp elég nagy feladvány az adott valóság...
***
MÁR MEGVOLT EZ A BEJEGYZÉSEM, (AMATÖRIZMUSRÓL IS) AMIKOR OLVASTAM FLORA FB FELTÉTELÉT , AMI NAGYON ELEVENEMBE TALÁLT, ÉS ÖRÜLÖK, HOGY ENNYIRE HUMOROSAN!
Az amatőr akkor ír, ha kedve van hozzá, a profi akkor is, ha nincs." (Oscar Wilde)
"
aláirtam és igy is érzem:
nekem mindig van kedvem írni, ergo én nagyon amatőr vagyok:)
A lányod helyzete nagyon kényes... Általában baráti körön, de főleg családon belüli vélemény-kérés és ennek teljesítése hihetetlenül érzékeny dolog, többnyire konfliktushoz vezet (annál is inkább, mert ő kiadóban dolgozik). Nálunk legalábbis így volt. Fiam így pl. távol tartja magát a témától, pedig írni-olvasni szeret és tud is, én pedig SOHA nem kédezném a véleményét, legfeljebb csak ismeretlen (és elfogulatlan) személyét, de inkább azt se... Azért is írok legfeljebb a F-B-ra, ami végül is olyan baráti "megmérettetés", amely többnyire gyógyír az ego számára...
VálaszTörlésnem is fogom ezentúl, mert ő végképp nem tudja szétválasztani magában az anyát és a "mást, de nem is baj. Csakhogy én nem is véleMényt kérdeztem, (szerintem nem is olvas engem:), legfeljebb hébe-hóba) gyakorlati problémáim voltak, amik személytelenek! az irásaimhoz nem igénylek véleményt! senkiét! BÁR OLYKOR JÓLESiK EGY-EGY ELISMERŐ SZÓ - BEVALLOM:) de nekem maga az irás a "gyógyir" - ha úgy tetszik.
Törlés