Az úgy volt, hogy (tulajdonképpen én nem is szeretek temetésekre járni (ki szeret? nem szeretés kérdése- mondhatnátok, de én különösképp nem...Olyannyira nem, hogy mindig történik is valami, ami megakadályoz benne) Most az, hogy tulajdonképpen Pestre készültem (már mióta mellesleg!), de eleve későn és bénán ébredtem (fél tíz körül, sokadszorra), s későn is jutott eszembe a temetés..Még elértem volna, kis késéssel. De azt se tudtam, pontosan hol van a templom...Gyorsan kiszedtem a vázából a már újra friss sárga tegnapi virágot..., és biciklire pattantam, de túlmentem a kis templomon jóval, mert másfelől közelítettem, Újvároson nem vagyok járatos amúgy sem, van ott egy csomó templom, kettőt el is hagytam.. már kerestem egy harmadikat, de nem az volt, amit kellett volna, végül is.. vissza fele jövet épp elkezdtek harangozni.. abból a kisebb templomból érkezett t a harangszó pont, ahol a temetés volt... Soha még harangozásnak nem volt ekkora jelentősége, mint most, Pedig össze-vissza kongott-bongott..., ahogy az én szívem is kalapált....
A templomba azért beléptem, de már teljesen üres volt.Letettem az asztalra a szál virágomat...s már jött is a gondnoknő, hogy be szeretné zárni a templomot.. Most fejeződött be a szertartás. Tele volt a templom. (A tulajdonképpen temetés zárt, családi körben lesz)
Visszafele jövet a biciklitől, láttam a gondnoknő kezében az egy szál virágomat, miközben zárta a kaput. Remélem, vázába teszi, hadd nyíljon Imáta emlékére...
Aki biztos vagyok benne, megbocsátja késésem, elnézően, és megérően mosolyog...hiszen ő is szabálytalan és rendhagyó volt...egy kicsit.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése