2018. november 28., szerda

baráti találkozó

hosszú idő után összejött a baráti társasággá lett Kecskeméti Ármin Egyesület... 4 fővel, ebből egy új(!), egy régi, egy az elnök és egy én, (mellesleg: rajtam kívül senki sem zsidó...)

íme alább a társaság fele (50%-a):

.

megnéztük az emlékjel környékének új tervezetét, először  úgy tűnt, nagyon nem kóser, mert belelóg a mogendovid (amit az emlékjel köré akarnak kiépíteni) egyik szára az útba, de aztán kiderült, hogy  nagyon keskeny lesz az az út, de a 6 cm szegély talán megakadályozza, hogy behatoljanak az emlékjel közvetlen környékére

aztán szó volt a jángori temetőbe vezető út javításáról is 14 parkolóhellyel) csak legyen kiknek parkolniuk

aztán beszélgettünk mindenféléről

(pl kiderült (most kérdeztem meg,és jöttem rá, hogy a 3. régi tagunk édesanyja a zsidó szövetkezetben dolgozott és rengeteg zsidó ismerősük, volt, innen lehet a rokonszenv a zsidókkal

annyi nevet hallottam, volt amihez nem is tudtam alakot kötni vagy egyszerűen nem jutott eszembe bár a név annyira ismerős volt (pl Schwarz Bandi) - de elképesztö, hogy hányan voltunk és hányan (nem) lettünk

főleg 56 útán mehettek ki...mármint a túlélők)

 ******

a helyszín pikantériájához hozzá tartozik, hogy ez az új levéltár volt a régi  , deportálásokbeli polgármester  Bécsy Bertalan egykori rezidenciája....

no komment

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése