elfáradtam
régi emlékekbe
kapaszkodom...
ablak pad diófa kút...
miminden voltam
és miminden nem leszek
már sosem
lányom milyen hamar
kinőtte rajongásait
én még most sem
teljesen
ez hiba vagy erény
mindegy
elvész minden
a rajongás tárgya legelébb
aztán követem én
föl kellett volna lázadni
magam ellen is
már rég
de mibe fáradtam el én
ne fogadj mindig szót
úgyis érvényét veszti
csak élj szabadon
törvényed szerint
s hagyj másokat is
de mindig
emberül
febr. 25.
"lányom milyen hamar
VálaszTörléskinőtte rajongásait
én még most sem
teljesen"
Furcsán megragadt bennem az utolsó két sor: én sem!... Vajon nem akadályoz-e a kellő éleslátásban?... Generációs probléma lenne?...
inkább a "kor hatalma", ami mindannyiunkra hat...
VálaszTörléshogy az éleslátás...? az érzelmek túltengése (a"rajongás") bizonyára elfogulttá tehet, az irónia meg kivülről láttat és birál...szerintem mindkettőre szükség van... (mintha az érzelmek kiábrándulása is lenne utóbbi? ami szükségszerű...de akkor implicite és kissé fájdalmasan mégis tartalmazza a megelőző és csalódott érzelmeket - igy tehát, talán gazdagabb jelentésú is, csak a mélyére kell nézni)
Részemről úgysem tudok a bőrömből kibújni...
TörlésFőleg az önirónia (autodérision) tartalmazza, amit különben előszeretettel művelek.
most mégse értelek :( ezek szerint te (is) a másik oldal vagy?
Törléssokoldalúak vagyunk mindannyian :))
VálaszTörlésjapersze:) (csak a párbeszédeink néha egy
VálaszTörlésoldalúak:)
Csak csatlakoztam a te fejtegetésedhez: "szerintem mindkettőre szükség van"... Szerintem is! Màr csak az egyoldalùsàg elkerülése végett is... ;)
VálaszTörlésigen-igen,értem. az önirónia tőlem se idegen (csak nem mindig értik)
VálaszTörlés