2017. március 9., csütörtök

elfáradtam

elfáradtam

régi emlékekbe
kapaszkodom...

ablak pad diófa kút...

miminden voltam

és miminden nem leszek
már sosem

lányom milyen hamar
kinőtte rajongásait

én még most sem
teljesen

ez hiba vagy erény
mindegy

elvész minden
a rajongás tárgya legelébb
aztán követem én

föl kellett volna lázadni
magam ellen is
már rég

de mibe fáradtam el én

ne fogadj mindig szót
úgyis érvényét veszti

csak élj szabadon
törvényed szerint

s hagyj másokat is

de mindig
emberül




febr. 25.

8 megjegyzés:

  1. "lányom milyen hamar
    kinőtte rajongásait

    én még most sem
    teljesen"

    Furcsán megragadt bennem az utolsó két sor: én sem!... Vajon nem akadályoz-e a kellő éleslátásban?... Generációs probléma lenne?...

    VálaszTörlés
  2. inkább a "kor hatalma", ami mindannyiunkra hat...
    hogy az éleslátás...? az érzelmek túltengése (a"rajongás") bizonyára elfogulttá tehet, az irónia meg kivülről láttat és birál...szerintem mindkettőre szükség van... (mintha az érzelmek kiábrándulása is lenne utóbbi? ami szükségszerű...de akkor implicite és kissé fájdalmasan mégis tartalmazza a megelőző és csalódott érzelmeket - igy tehát, talán gazdagabb jelentésú is, csak a mélyére kell nézni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részemről úgysem tudok a bőrömből kibújni...
      Főleg az önirónia (autodérision) tartalmazza, amit különben előszeretettel művelek.

      Törlés
    2. most mégse értelek :( ezek szerint te (is) a másik oldal vagy?

      Törlés
  3. sokoldalúak vagyunk mindannyian :))

    VálaszTörlés
  4. japersze:) (csak a párbeszédeink néha egy
    oldalúak:)

    VálaszTörlés
  5. Csak csatlakoztam a te fejtegetésedhez: "szerintem mindkettőre szükség van"... Szerintem is! Màr csak az egyoldalùsàg elkerülése végett is... ;)

    VálaszTörlés
  6. igen-igen,értem. az önirónia tőlem se idegen (csak nem mindig értik)

    VálaszTörlés