2016. november 15., kedd

lefokozatok


meglepődve tapasztalom

olykor

szívesebben tengek városomban
semmint utaznék bármerre

szívesebben tolom a biciklim
semmint tekerném ráülve

szívesebben rostokolok otthon
semmint utcára kimennék

szívesebben maradok az ágyban
semmint frissiben felkelnék 

........


meg se lepődnék
ha majd egy napon

szívesebben halok
semmint élnék (?)




2016. november 13

2 megjegyzés:

  1. Én is észrevettem már a hajdani vágyak, örömök fokozatos "leépülését"...
    Vajon eljutunk egyszer a halál előtti lenyugvásig?...

    VálaszTörlés
  2. remélem, nem (vagy ki tudja, lehet hogy egyszerűbb lenne igy? meg természetes folyomány). mindenesetre félve raktam ki ezt az irományt, és ha óvatosan is, de utólag a végére tettem a kérdőjelet, ha zárójelbe is... de máris feltettem egy újabb rögtönzést , régi fotó kapcsán, az bizakodóbb, ha a múlt is...

    egyébként a bibliai ősapák élete ara tanit, hogy van olyan... életük betelvén tértek nyugovóra... (azt hiszem a jó halál a jó életen múlik... vagy ahogy Popper is mondta, ne legyenek maradékok, de hát épp ez nehéz... vagy mégse... ha csökkennek a váhgyaink...tanácstalan vagyok)

    idetartozik, jut eszembe, harmincas éveim közepén kérdezte meg tőlem egy 50éves, hogy örökké akarok élni? meddig? (kicsit provokálhatott, de én nyugodtan és biztonsággal válaszoltam: AMIG LESZNEK VÁGYAIM. (és akkor azt hitten, ez egyenértékú az örökké-vel. már nem hiszem. sajnos.)

    VálaszTörlés